Egervári Sándor: Nincs félnivalónk!

2010.09.03. 08:51
null
Egervári Sándor tétmeccsen ma vezeti először a magyar válogatottat (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatottat az elmúlt napokban többen is kritizálták a svéd sajtóban, de Egervári Sándort ez nem zavarja. A magyar válogatott szövetségi kapitánya a mai stockholmi Eb-selejtező előtt maximálisan bízik játékosaiban, elmondása szerint csapatának nincs félnivalója.

– Mit szól a csapatát ért bírálatokhoz?
– Különösebb jelentőséget nem tulajdonítok nekik. Nem is áll szándékomban ezzel foglalkozni, úgy vagyok vele, jobb, ha a magunk dolgával törődünk. Egyvalamit mindenesetre megígérhetek: tisztességesen futballozunk majd.

SZAVAZÁS

Svédország-Magyarország az Eb-selejtező rajtján: milyen eredményre számít?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– A londoni mérkőzés előtt mindössze két napot tölthettek együtt, most négyet. Készen állnak a meccsre?
– Minden órát igyekeztünk megbecsülni és kihasználni, mert nemcsak szakmailag, emberileg is közel kellett kerülnünk egymáshoz. Úgy érzem, sikerült. Maximálisan bízom a csapatban.

– Olaf-Johan, a taxisofőr amondó, ez a svéd gárda acélosabb, mint az egy évvel ezelőtti volt.
– Azt kell mondjam, Olaf-Johan ért a szakmához. Azzal, hogy visszahozták Zlatan Ibrahimovicot, miközben Anders Svenssont is rábírták a folytatásra – bár a tavalyi budapesti meccsen mindketten játszottak –, valamint beépítettek egy-két rendkívül tehetséges fiatalt az U21-es együttesükből, valóban erősebbek lettek.

– Azért legyőzhetők?
– Nincs félnivalónk! Jó ránézni a játékosaimra, mert elszántak, bizakodóak, és lerí róluk, hogy van hitük. Nem tartanám rossz eredménynek a döntetlent, hiszen a második kalapból kisorsolt ellenfél otthonában kell helytállnunk, ám ismerjük el, furán nézne ki, ha azzal küldeném ki a pályára a srácokat, hogy játszunk ikszre. Úgyhogy inkább győzelemre törekszünk.

– Érzi már a feszültséget?
– Egyelőre nem. Sőt, felpörgetett állapotban vagyok. Örömmel tölt el, hogy itt lehetek, hogy minden nap lépünk egyet előre, hogy Svédország ellen én vezethetem Magyarország válogatottját.

A 20 órakor kezdődő mérkőzést nyomon követheti a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósításában!

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

30 órán át utazott a szenegáliak BL-győztes kapusa

Foci vb 2026
19 perce

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

Birkózás
21 perce

Realista vagy inkább túlzottan optimista az amerikaiak legendája?

Foci vb 2026
34 perce

Vízilabda: Montenegrótól is kikapott az U18-as válogatott

Utánpótlássport
49 perce

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
50 perce

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
57 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
59 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik