Egervári: San Marino védekezésére a catenaccio a jellemző

2011.06.06. 10:52
null
Egervári (balra) szerint reményteljes volt a játékunk Luxemburg ellen (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Egervári Sándor szövetségi kapitány a DIGI Sport Reggeli start című műsorában is beszélt a Luxemburg elleni, 1–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésről. A szakember szerint a mai labdarúgásban az, aki idegenben győzni tud, nem lehet elégedetlen. A keddi Eb-selejtezős ellenfélre, San Marinóra pedig a catenaccio a jellemző.

„A legfontosabb, hogy sikerült győzelemmel felkészíteni a csapatot a San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőre. Az a csapat, amelyik Európában – legyen szó bármilyen ellenfélről – idegenben győzni tud, nem lehet elégedetlen. Mi sem lehetünk azok, annak ellenére sem, hogy nem sikerült maradéktalanul megvalósítani azt, amit szerettünk volna” – nyilatkozta a Luxemburg elleni találkozóról Egervári Sándor szövetségi kapitány a DIGI Sport Reggeli start című műsorában.

Mint ismert, a magyar válogatott pénteken, felkészülési mérkőzésen Szabics Imre góljával 1–0-ra győzött Luxemburgban.

SZAVAZÁS

Hajnal Tamáshoz hasonlón elfogadná a San Marino elleni 1–0-s magyar győzelmet?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„A védekező munkával nem voltam elégedetlen, úgy érzem, ez jól működött. Nemcsak azért, mert nem kaptunk gólt, hanem azért is, mert az ellenfél nem tudott helyzetbe kerülni, leszámítva két esetet, ami valóban a mi hibánk volt. Ami pedig a támadósort illeti: borzasztóan nehéz olyan csapattal játszani, amelyik eleve arra törekszik, hogy elrontsa a játékot. A luxemburgi tipikusan ilyen csapat, fizikailag és taktikailag is jól felkészült játékosokból áll, s nemcsak mi szenvedtünk ellenük, hanem tétmérkőzésen a franciák és a románok is. Ez a meccs jó értékmérő volt, hiszen San Marino ellen sem számíthatunk másra.”

A kapitány természetesen a válogatott előtt álló feladatról is beszélt: Egervári elsősorban az ellenfél védekezésétől és az abból indított ellentámadásoktól tart.

„A játékosok hozzáállása, a Luxemburg ellen mutatott játék mindenképp reményteljes abban a tekintetben, hogy sikerrel tudjuk venni az Eb-selejtezőt. A luxemburgiakkal ellentétben San Marino védekezésére a catenaccio a jellemző, előszeretettel indítanak szoros védekezésből ellentámadásokat. Erre figyelnünk kell, de csak a mérkőzés közben derül ki, hogy a játék melyik elemében tudunk jobbak lenni az ellenfélnél.

EMLÉKEZTETŐ – FELKÉSZÜLÉS
LUXEMBURG–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–0)
Luxemburg, Josy Bartel Stadion
A CSAPATOK
Luxemburg: Joubert – Blaise (Malget, 86.), Hoffmann, Schnell, Peters (Pedro, 80.) – Leweck (Collette, 86.), Bettmer (Laterza, 18.), Payal, Mutsch, Gerson (Martino, 59.) – Da Mota (Kitengé, 62.). Szövetségi kapitány: Luc Holtz
Magyarország: Bogdán – Vanczák, Lipták, Juhász R., Laczkó – Vadócz (Pintér Á., 68.), Elek Á. (Németh K., a szünetben) – Koman (Czvitkovics, 68.), Hajnal (Koltai, 80.), Dzsudzsák – Tököli (Szabics, a szünetben). Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
G: Szabics (53.)

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített az Atomerőmű a bronzcsatában, kiesett a ZTE

Kosárlabda
18 perce

Majoross Gergely: A második harmad nem tetszett, fejben sem, ahogy kezeltük a problémáinkat

Jégkorong
20 perce

Sárpátki Tamás: A jégen azért ezt nehéz élvezni, főleg amikor másfél-két percekre beszorítanak egy-egy sort

Jégkorong
20 perce

Vancsa Zalán góljával dőlt el: feljutott a belga élvonalba a Lommel

Légiósok
48 perce

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
1 órája

„Leszorítottak” – Antonelli sportszerűtlennek érezte Russellt

F1
1 órája

Szerződést hosszabbított a Honvéd csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
1 órája

A végére kiütötte a Lyont, negyedszer nyerte meg a női Bajnokok Ligáját a Barcelona

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik