Egervári nem kockáztat Dzsudzsákkal; Helsinkiben szurkol a finneknek

Vágólapra másolva!
2011.10.03. 16:25
null
Egervári Sándor örül, mert a hétvégén egyik kerettag sem sérült meg, mindenki csatlakozik a kerethez (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Címkék
A mától a finnek elleni jövő heti Eb-selejtezőre készülő magyar válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor friss  blogbejegyzéssel jelentkezett a szövetség hivatalos honlapján, az mlsz.hu-n. 

„Több hetes háttérmunka után a mai naptól a játékosok is bekapcsolódnak az idei utolsó tétmérkőzés előtti felkészülésbe. A keret még nem teljes, de a jelek szerint – apró sérülésektől eltekintve – mindenki egészséges, ami azért nagy szó, mert Dzsudzsák Balázs is jelezte, hogy teljes értékű munkát szeretne végezni" – kezdi legfrissebb blogbejegyzését Egervári Sándor szövetségi kapitány.

Dzsudzsákkal kapcsolatban egyik menedzsere, Fülöp Ferenc is nyilatkozott hétfőn a Nemzeti Sport Online-nak, ő is azt mondta, egyelőre bizonytalan a szélső jövő heti játéka, minden az egészségi állapotától függ. Erre a kapitány is utalt, aki azt is elmondta, a holnapi orvosi vizsgálatok után már többet tud majd.

„Nem szeretnénk semmiféle kockázatot vállalni, ezért kedden délelőtt operáló orvosa megvizsgálja, megröntgenezi a kulcscsontját, és ezt követően dől el, hogy Balázs milyen intenzitású edzéseket folytathat a következő napokban. Mondanom sem kell, hogy mennyire örömteli lenne, ha valóban maximális erőbedobással készülhetne a finnek elleni meccsre" – fogalmazott a szakember.

„Kedden a kisoroszi golfpályán egy új őrülethez csatlakozik a válogatott, a footgolfhoz. Az első két nap a regenerálódásé lesz, ezért a footgolfozás tökéletesen illik az edzéstervbe, lévén ez egy kiváló átmozgatási lehetőség a játékosok számára. Hétfőn laza kocogás és gyúrás szerepel a programban, majd kedden jön a footgolf, ami a csapatépítés szempontjából is jó időtöltés lesz, hiszen a futballisták egy számukra ismeretlen játékban próbálhatják ki magukat, ami egész biztosan feldobja a hangulatot. Ezt követően komolyabbra vált a munka, amit mi, a stáb többi tagjával már a hét első napján megkezdtünk: hétfőn hosszasan beszélgettünk Bognár Györggyel, aki kérésünkre többször is elutazott a finnek mérkőzéseire, alaposan kiemelezte ellenfelünk játékát, és rengeteg friss információval látott el bennünket" – vázolta a heti programot a szakember.

„Pénteken én is elrepülök Helsinkibe, és a helyszínen nézem meg a finn-svéd meccset, a szakmai információszerzés mellett természetesen megpróbálom kiszurkolni, hogy olyan eredmény szülessen, ami esélyt hagy számunkra a továbbjutásra" – tette hozzá Egervári Sándor.

ÚJABB SZEKTORT NYITNAK MEG, ALIG 1300 ELADÓ JEGY VAN MÉG

A finn szövetség csak néhány száz belépőre tart igényt a jövő heti Magyarország–Finnország Eb-selejtezőre, így a magyar szövetség (MLSZ) újabb szektort nyithat meg a hazai szurkolóknak – tudtuk meg Pajor Gyulai Lászlótól, a labdarúgó-válogatott sajtófelelősétől.

 

„A finn szövetség jelezte, hogy mintegy négyszáz-ötszáz jegyre tartanak csak igényt a jövő keddi mérkőzésre, ezért a hármas bal szektort is megnyitjuk a magyar szurkolók előtt. Ezzel együtt összesen valamivel kevesebb mint 1300 eladó jegy van még. Az említett szektorba tizenkétezer forintért, már mától lehet jegyeket vásárolni” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére a válogatott sajtóreferense, Pajor-Gyulai László.

 

A finnek elleni mérkőzést valamivel több mint 25 ezer szurkoló tekintheti meg a helyszínen.

 

SZURKOLÓI ARÉNA ELŐSZÖR MAGYARORSZÁGON!

A magyar és a finn válogatott Eb-selejtezője kapcsán Magyarországon először nyílik Szurkolói Aréna. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak október 11-én (a magyar–finn Eb-selejtező meccs napján) 15:00-tól aDürer kertben(Budapest, XIV. Ajtósi Dürer sor 19–21.),a Puskás Ferenc Stadion közvetlen közelében.

 

Meccs előtt, alatt és után isfolyamatosan akciókkal, jó hangulattal és meglepetésekkel várnak a szervezők minden szurkolót!A jeggyel nem rendelkezők kivetítőkön keresztül is nézhetik a meccset.

 

Az eseményre itt tudsz regisztrálni:https://www.facebook.com/event.php?eid=223119101074511

(x)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik