Egervári csütörtökön találkozhat Gerával

2010.07.27. 08:05
null
Egervári Sándor bemutatta volt csapatának Róth Antalt, az új edzőt (Fotó: Németh Ferenc)
Egervári Sándor megnevezte azokat a szakembereket, akik a válogatottnál segítik majd a munkáját. Kenyeres Imre és Csábi József mellett a korábbi kitűnő válogatott kapus, Andrusch József is szerepet kap. A szövetségi kapitány csütörtökön, Londonban találkozhat Gera Zoltánnal.

Egervári Sándor hétfőn munkába állt, s kiderült, kik segítik majd a munkáját a felnőttválogatottnál. Ahogy az várható volt, a szakember állandó segítője, Kenyeres Imre lett az egyik pályaedző (az új szövetségi kapitány vele korábban több munkahelyén is együtt dolgozott). Ebben a beosztásban tevékenykedik majd a csapat mellett Csábi József is, aki a fiatalabb edzői korosztályt képviseli, és az elmúlt bajnokságban a Bp. Honvédnál Massimo Morales segítője volt.

A kapusokkal Andrusch József foglalkozik majd, aki tagja volt az 1986-os vb-keretnek, amely mellett Egervári Sándor is dolgozott. A válogatott menedzsere Bazsánt József lesz, akivel az utánpótlásnál dolgozott együtt az új kapitány, a gyúrói feladatokat Eisemann László és Halmai Tamás látja el, a nemzeti csapat orvosa pedig dr. Szilágyi György.

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN A KEDDI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATNAK!

EGERVÁRI CSÜTÖRTÖKÖN TALÁLKOZHAT GERÁVAL
 

Egervári Sándor a kinevezésekor tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy felveszi a kapcsolatot Gera Zoltánnal, akit szeretne visszahívni a válogatottba. A szakember telefonon már egyeztetett az angol Fulham légiósával, és a hírek szerint személyesen is találkozik vele. Gera Zoltán jelenleg az együttesével Svédországban edzőtáborozik, onnan szerdán tér haza, és csütörtökön szabadnapot kap. Ekkor találkozhat Londonban Egervári Sándor és a futballista, s egyeztethet arról, milyen körülmények között térhet vissza a korábbi csapatkapitány a válogatottba.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
19 órája

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik