Egervári: Az elmúlt három év legjobb játéka kell a sikerhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.05. 18:57
null
Egervári Sándor szerint Bukarestben már csak a tradícióink miatt is nehéz a magyar válogatott feladata (Fotó: Veres Viktor, archív)
Egervári Sándor a pénteki román–magyar világbajnoki selejtezőt felvezető sajtótájékoztatón a bukaresti Nemzeti Aréna konferencia termében elmondta, az elmúlt három év legjobb teljesítménye kell a mieinktől a három ponthoz. Hajnal Tamás szerint erőt meríthetünk a budapesti összecsapásból, ahol bebizonyosodott, verhető az ellenfél.

Nagy számú magyar és román újságíró, tévés és fotós részvételével zajlott a magyar válogatott felvezető sajtótájékoztatója. Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint az elmúlt három év legjobb teljesítménye kell.

„Természetesen igazi sportemberhez illően győzelemre szeretnénk játszani, de tudjuk, rendkívül nehéz egy magyar válogatottnak Bukarestben. Kiegyensúlyozott a két csapat, az eddigi három év legjobb játéka kellene a három ponthoz" - kezdte Egervári a sajtótájékoztatót.

„A tradícióinkat, történelmünket illetően bármikor lépünk fel Bukarestben, mindig nehéz dolgunk van. A legtöbb esetben nem jártunk sikerrel, most sok év után újra nyerni szeretnénk. A csoport második helyéhez elsősorban erre lenne szükségünk. Tudjuk, hogy a románok fegyelmezett csapatjátékot képviselnek, ezért nem könnyű a helyzetünk" - tette hozzá a kapitány, aki kérdésre válaszolva kifejtette, egy esetleges vereség esetén sem szállnak el az esélyeink, de akkor a hátra levő három meccset már meg kell nyerni.

„A védelem stabilitása fontos lesz, és bár két rutinos belső hátvéd - az egyik Juhász Roland, a másik pedig Mészáros Norbert, a csapat egyik leggyorsabb védője - kiesett, de a cseh meccs tapasztalataiat felhasználva egy zártabb védekezésre törekszünk. Három évvel ezelőtt felállítottunk egy lécet, azóta felkészült a közösség arra, hogy sikerrel vegye az akadályt. Hat forduló után is megvan az esély, hogy elérjük az álmunkat."

A hazai újságírókat továbbra is élénken foglalkoztatta, mit szólunk Adrian Mutu hiányához. Nos, Egervári elmondta, inkább magunkkal foglalkozunk, így azt a kérdést is elhárította, kitől tart az ellenfélből a leginkább.

Nem félünk, hanem tiszteljük az ellenfelet, aki fél, az ne jöjjön Bukarestbe. A budapesti meccs az utóbbi évek legsportszerűbb találkozója volt, a játékosok mindent elkövettek a sikerért, de a sportszerűség keretein belül. A lelátón esetleg tapasztalható feszültség nem ragadhat át a pályára" - zárta a magyar kapitány. Az összeállítást csak a meccs előtt adja meg.

Egervárin kívül Hajnal Tamás is jelen volt a sajtóeseményen, akit először még mint stuttgarti játékost mutattak be. A karmester szerint otthon érezték, hogy verhető ez a román csapat.

„Jó volt megérkezni és az atmoszférát magunkba szívni. Nagy kihívás előtt állunk, de felkészültünk rá. Azért jöttünk ide, hogy nyerjünk, de az a mérkőzés menetétől függ, hogy utólag egy döntetlennel is kiegyeznénk-e. Otthon éreztük, hogy verhetőek, abból sok önbizalmat lehet meríteni."

A válogatott 19 órától már a pénteki meccs helyszínén tart edzést.

A sajtótájékoztató felvétele ide kattintva elérhető!



A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz Pireusz)
Védők: Devecseri Szilárd (Haladás), Fiola Attila (MVM Paks), Guzmics Richárd (Haladás), Gyömbér Gábor (Ferencváros), Kádár Tamás (Diósgyőri VTK), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Laczkó Zsolt (Padova), Lipták Zoltán (Győri ETO), Vanczák Vilmos (Sion)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK), Hajnal Tamás (Ingolstadt), Koman Vladimir (FK Ural), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Szakály Péter (Debreceni VSC), Varga József (Middlesbrough)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Németh Krisztián (Roda), Szabics Imre (Sturm Graz), Szalai Ádám (Schalke 04)

A ROMÁN VÁLOGATOTT KERETE A MAGYAROK ÉS A TÖRÖKÖK ELLENI MÉRKŐZÉSRE
Kapusok:
Ciprian Tatarusanu (Steaua Bucuresti), Bogdan Lobont (AS Roma), Silviu Lung (Astra Giurgiu)
Védők: Alexandru Matel (Astra Giurgiu), Srgian Luchin (Dinamo Bucuresti), Paul Papp (Chievo Verona), Valerica Gaman (Astra Giurgiu), Dorin Goian (Aszterasz Tripolisz), Dragos Grigore (Dinamo Bucuresti), Vlad Chiriches (Tottenham Hotspur), Razvan Rat (West Ham United), Iasmin Latovlevici (Steaua Bucuresti)
Középpályások: Alexandru Bourceanu, Doru Pintilii, Adrian Popa, Cristian Tanase (mind Steaua Bucuresti), Ovidiu Hoban (Petrolul Ploiesti), Gabriel Torje (Udinese Calcio), Alexandru Maxim (VfB Stuttgart)
Támadók: Marius Alexe (Sassuolo), Gheorghe Bucur (Kubany Krasznodar), Bogdan Stancu (Genclerbirligi), Ciprian Marica (csapat nélkül)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 6 6 20– 2 +18 18
2. MAGYARORSZÁG 6 3 2 1 13– 8 +5 11
3. Románia 6 3 1 2 10–10 0 10
4. Törökország 6 2 1 3 7– 7 0 7
5. Észtország 6 2 4 3– 9 –6 6
6. Andorra 6 6 0–17 –17 0
A TOVÁBBI PROGRAM
2013. szeptember 6. Románia–Magyarország
2013. szeptember 6. Észtország–Hollandia
2013. szeptember 6. Törökország–Andorra
2013. szeptember 10. Andorra–Hollandia
2013. szeptember 10. Magyarország–Észtország
2013. szeptember 10. Románia–Törökország
2013. október 11. Észtország–Törökország
2013. október 11. Hollandia–Magyarország
2013. október 11. Andorra–Románia
2013. október 15. Magyarország–Andorra
2013. október 15. Románia–Észtország
2013. október 15. Törökország–Hollandia
MAGYAR–ROMÁN FUTBALLTÖRTÉNELEM
2013. 09. 06. Románia–Magyarország vb-selejtező (2014)
2013. 03. 22. Magyarország–Románia (zárt kapuk mögött)
2–2
vb-selejtező (2014)
2009. 08. 12. Magyarország–Románia 0–1 barátságos
2004. 02. 21. Magyarország–Románia 0–3 barátságos
2001. 09. 05. Magyarország–Románia 0–2 vb-selejtező (2002)
2001. 06. 02. Románia–Magyarország 2–0 vb-selejtező (2002)
1999. 06. 05. Románia–Magyarország 2–0 Eb-selejtező (2000)
1998. 10. 14. Magyarország–Románia 1–1 Eb-selejtező (2000)
1981. 09. 23. Románia–Magyarország 0–0 vb-selejtező (1982)
1981. 05. 13. Magyarország–Románia 1–0 vb-selejtező (1982)
1980. 01. 11. Ferencvárosi TC–Románia 2–2 nem hivatalos
1972. 05. 17. Magyarország–Románia 2–1 Eb-selejtező (1972)
1972. 05. 14. Románia–Magyarország 2–2 Eb-selejtező (1972)
1972. 04. 29. Magyarország–Románia 1–1 Eb-selejtező (1972)
1964. 05. 20. Magyar olimpiai válogatott–Románia 0:0 nem hivatalos
1958. 10. 26. Románia–Magyarország 1:2 barátságos
1954. 09. 19. Magyarország–Románia 5:1 barátságos
1952. 07. 15. Románia–Magyarország 1:2 Olimpiai sel.
1948. 10. 24. Románia–Magyarország 1:5 barátságos
1948. 06. 06. Magyarország–Románia 9:0 barátságos
1947. 10. 12. Románia–Magyarország 0:3 barátságos
1945. 09. 30. Magyarország–Románia 7:2 barátságos
1940. 05. 19. Magyarország–Románia 2:0 barátságos
1939. 10. 22. Románia–Magyarország 1:1 barátságos
1936. 10. 04. Románia–Magyarország 1:2 barátságos
1933. 09. 24. Románia–Magyar amatőr válogatott 5:1 nem hivatalos
1931. 10. 04. Magyar amatőr válogatott–Románia 4:0 nem hivatalos
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik