Eb-selejtezők: Ez még csak a félévi bizonyítvány – Sipos Jenő

MTI MTIMTI MTI
2019.06.15. 20:37
null
A válogatott négy selejtező után az élen áll (Fotó: Tumbász Hédi)
Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője szerint dicséretes, hogy a válogatott jó eredményeinek köszönhetően Európa-bajnoki selejtezős csoportjában négy forduló után az élen áll, de ez még csak a félévi bizonyítvány.

 

Sipos Jenő az M1 aktuális csatornán szombaton azt mondta: az elmúlt időszakban "szép eredményeket" ért el a válogatott. Kiemelte: Wales előtt a világbajnoki ezüstérmes Horvátországot is „kitűnő játékkal, nagy küzdőszellemmel" győzte le Marco Rossi szövetségi kapitány együttese.

„Azonban ez még csak a félévi bizonyítvány, mert az év végit a válogatott esetében majd ősszel osztják ki" – hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette: „messze még a vége, sok munka van hátra".

„Fújhatunk egyet, de nem szabad megelégednünk, mert kemény mérkőzések várnak ránk" – utalt Sipos Jenő az őszi folytatásra, amelynek során Szlovákiát és Azerbajdzsánt fogadja a válogatott, míg Horvátországban és Walesben vendégként lép pályára.

„Az esély, a remény megmaradt a továbbjutásra. Ez a legfontosabb. A közelmúltban ilyenkor, a selejtezős sorozatok féltávjánál már többször csak matematikai esélye maradt a csapatnak" – emlékeztetett.

A jövő évi Eb-n, melyet rendhagyó módon 12 ország egy-egy városában rendeznek, a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. Amennyiben a nemzeti csapat kijut a kontinensbajnokságra, úgy két csoportmérkőzésen biztosan Budapesten lép pályára. A válogatott a júniusi Eb-selejtezők előtt pályabejáráson látogatta meg az épülő létesítményt.

„Így is nagy hatással volt a játékosokra, amit láttak, még szurkolók és a füves pálya nélkül is lenyűgözte őket a stadion. Mindannyian szeretnének telt ház és hazai közönség előtt pályára lépni a Puskásban, mert ez életre szóló élményt jelentene számukra" – mondta Sipos Jenő.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:48

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:04

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
2026.11.03. 06:34

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2026.11.02. 23:13

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
2026.11.02. 10:45

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

Az ETO fellebbez, és arányosabb büntetést kér februárig eltiltott ifjú tehetségének

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:10