Eb 2020: bőven van gond lehetséges ellenfeleinknél is

Vágólapra másolva!
2019.11.21. 20:33
null
A bolgároknak még szembe kell nézniük az Anglia elleni mérkőzés következményeivel (Fotó: AFP)
Péntek délben Nyonban dől el, hogy kivel csap össze Magyarország a Nemzetek Ligája március 26-án esedékes elődöntőjében, illetve az is, hogy ha továbbjut, melyik párosítás nyertesével kell játszania 31-én az Eb-szereplésért. Ha a C-ligába sorsolnak minket, akkor biztos Skóciával játszunk, ha az A-ba, akkor Izland, Bulgária vagy Izrael lehet az ellenfél, ezért minden országból megkérdeztünk egy-egy újságírót, milyen érzésekkel várják a sorsolást.

 

Mindegyikőjüknek ugyanazt a két kérdést tettük fel.

1.: Bosszankodnak, hogy lemaradtak az egyenes ági kijutásról vagy megkönnyebbültek, hogy pótselejtezhetnek?

2.: A lehetséges ellenfelek közül kivel játszanának a legszívesebben a rájátszás elődöntőjében?

BULGÁRIA
Teodor Boriszov, a Meridian Match újságírója

1: „Általában véve a bolgár drukkerek úgy vélik, nem érdemeljük meg, hogy a rájátszásban szerepelhessünk. Az angolok elleni botrányos találkozó után sokan gyökeres változásokat sürgetnek minden szinten a futballunkban, és nem nagyon foglalkoznak a válogatottal.”

2: „Történelmi okokból Magyarország lenne számunkra a legrosszabb ellenfél, Izrael kemény csapat, ám hozzánk hasonlóan problémákkal küszködik. Ha úgy játszunk, mint a selejtezők során, akkor egyik ellenféllel szemben sem lesz esélyünk.”

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Anglia 8 7 1 37– 6 +31 21
2. Csehország 8 5 3 13–11 +2 15
3. Koszovó* 8 3 2 3 13–16 –3 11
4. Bulgária* 8 1 3 4 6–17 –11 6
5. Montenegró 8 3 5 3–22 –19 3
Izland a törökökkel szemben csúszott le csoportja második helyéről (Fotó: AFP)
Izland a törökökkel szemben csúszott le csoportja második helyéről (Fotó: AFP)
Hosszú tél

Márciusban valóban egyáltalán nem jellemző, hogy Izlandon jelentős mérkőzéseket játszanának. Idén a csapat például mindkét márciusi és novemberi selejtezőjét idegenben játszotta. A válogatott korábbi összecsapásait megnézve az együttes 1998 óta minden évben játszott februárban és márciusban, de mindig vagy idegenben, vagy semleges pályán. Az RSSSF adatbankjában nem találtuk nyomát annak, hogy Izland májusnál korábban hazai meccsen szerepelt volna. Az izlandi élvonal elmúlt öt évét megnézve a bajnokság jellemzően április utolsó, május első hetében indul, és szeptember végén vagy október elején ér véget.

IZLAND
Vidir Sigurdsson, Morgunbladid újságírója

1: „Egy kicsit mindkettő, hiszen az elmúlt két nagy tornára kijutottunk, ezért kicsit bánjuk, hogy nem sikerült megelőzni a törököket. Ettől függetlenül Törökország megérdemelte a kijutást, hiszen négy pontot szerzett a csoportelső franciák ellen. Mi még álmodozhatunk, hiszen ott a menekülőút, és izgatottan várjuk a sorsolást.”

2: „Magyarország és Románia is nehéz ellenfél lenne számunkra, én a magyarokat erősebbnek érzem, ezért a románoknak örülnék jobban. Nálunk inkább az a legnagyobb kérdés, hogy egyáltalán otthon játszhatunk-e, hiszen a nemzeti stadion gyepe nem fűtött, és ha olyan az időjárás márciusban, akkor Dániában vagy Feröeren fogadhatjuk az ellenfelünket.”

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 10 8 1 1 25–6 +19 25
2. Törökország 10 7 2 1 18–3 +15 23
3. Izland* 10 6 1 3 14–11 +3 19
4. Albánia 10 4 1 5 16–14 +2 13
5. Andorra 10 1 1 8 3–20 –17 4
6. Moldova 10 1 9 4–26 –22 3
Dabburék hiába lepték meg az osztrákokat, 1992 óta nem szerepeltek ilyen rosszul Eb-selejtezőn (Fotó: AFP)
Dabburék hiába lepték meg az osztrákokat, 1992 óta nem szerepeltek ilyen rosszul Eb-selejtezőn (Fotó: AFP)

IZRAEL
Inbal Manor, a sport1.co.il főszerkesztője

1: „Főképp bosszankodunk, mert ötödikek lettünk a csoportunkban, ennél rosszabbul csak egyszer szerepeltünk 1992 óta. Andi Herzog szövetségi kapitány az osztrákok elleni 4–2-es győzelem után hős volt, de most sokan azt követelik, még a pótselejtező előtt rúgják ki. Többeknek az a véleménye nem érdemlünk második esélyt, gyengén futballoztunk, főképp idegenben. Ettől még 180 perc választ el minket az Európa-bajnokságtól, 1999 óta nem voltunk ilyen közül a kijutáshoz.”

2: „Márciushoz közeledve biztos nő az izgalom, de addig inkább a kritikáké lesz a főszerep, és sok problémánk van. A kapusaink nem játszanak klubjaikban, kevés a belső védőnk, és nincs kreatív játékosunk Zahavi és Dabbur mögött. Herzog általában 3–5–2-ben küldte pályára a csapatot, nagyjából ugyanazokra a játékosokra számított, és a médiával sem foglalkozott, a futballisták szeretik, ám a rossz eredmények változtattak megítélésén. A pótselejtezőben azért lenne jó Magyarországgal kezdeni, mert akkor biztosan otthon játszanánk, és idegenben nagyon régóta nyertünk fontos meccset, a Nemzetek Ligáját és az Eb-selejtezőket tekintve csak Lettországban nyertünk.”

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Lengyelország 10 8 1 1 18–5 +13 25
2. Ausztria 10 6 1 3 19–9 +10 19
3. Észak-Macedónia* 10 4 2 4 12–13 –1 14
4. Szlovénia 10 4 2 4 16–11 +5 14
5. Izrael* 10 3 2 5 16–18 –2 11
6. Lettország 10 1 9 3–28 –25 3
Az Aston Villában futballozó McGinn volt a skótok húzóembere 2019-ben (Fotó: AFP)
Az Aston Villában futballozó McGinn volt a skótok húzóembere 2019-ben (Fotó: AFP)

SKÓCIA
Mark Wilson, a Scottish Daily Mail újságírója

1: „Nagyon rosszul kezdtük a selejtezősorozatot, úgyhogy március óta tudtuk, vélhetően pótselejtezünk. Az utóbbi időben optimistábbak vagyunk, ugyanis megnyertük a legutóbbi három meccsünket, igaz, San Marino, Ciprus és Kazahsztán ellen. Arra amúgy sem sokan számítottak, hogy megelőzzük a belgákat és az oroszokat. Steve Clarke májusi kinevezése óta a támadásban kezdünk összeállni, de a védelem aggodalomra adhat okot.”

2: „Nehéz választani, de érdemes megjegyezni, hogy a Nemzetek Ligájában megvertük Izraelt Glasgow-ban. Bulgária is gyengélkedett a selejtezőkön, tehát ha tehetném, közülük választanám ki az első pótselejtezős ellenfelet, mert a magyarok és a románok valamivel erősebbnek tűnnek.”

AZ I-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Belgium 10 10 40–3 +37 30
2. Oroszország 10 8 2 33–8 +25 24
3. Skócia* 10 5 5 16–19 –3 15
4. Ciprus 10 3 1 6 15–20 –5 10
5. Kazahsztán 10 3 1 6 13–17 –4 10
6. San Marino 10 10 1–51 –50 0
NEMZETEK LIGÁJA-PLAYOFF
12.00: sorsolás (Tv: M4 Sport, Sport1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik