Eb 2016: gyűjtenek a börtönbe zárt magyar drukkernek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.22. 18:37
Kiderült: debreceni illetőségű az a drukker, akit a labdarúgó Európa-bajnokság idején fél év börtönre ítéltek Franciaországban. Társai a Facebookon gyűjtést kezdeményeztek a hivatalos személy elleni erőszak vádjával rács mögé küldött Gergő megsegítésére – számolt be róla a dehir.hu.

„Sajnos az Eb egyik társunknak nem úgy sikerült, ahogy tervezte. A marseille-i bíróság fél év elzárással sújtotta, így jelenleg is Franciaországban van. Az ügyben felmerült költségek magasra rúgnak, így ebben kérjük segítségeteket. A család és társunk segítése érdekében” – olvasható a Facebookra posztolt közleményben.közleményben.

A regionális portál emlékeztet: a marseille-i magyar–izlandi mérkőzésen a stadionban történt rendbontást követően őrizetbe vett 26 éves fiatalember végig tagadta, hogy megütötte volna a rendészt, aki a tárgyaláson ennek ellenkezőjét állította.

Az elítélt drukker egy franciaországi útitársa a Dehir.hu-nak elmondta: jó néhány felvételt végignéztek, de olyat nem láttak, melyen Gergő és a rendész ütőtávolságban lett volna. Van azonban egy olyan felvétel, melyen néhány méterre állnak egymástól, s Gergő háta mögül kilép egy maszkos szurkoló, s megüti a rendészt.

A magyar drukker fellebbezett az ítélet ellen, de augusztusban ítélkezési szünet van a francia bíróságokon, így szeptemberig biztosan nem születik döntés az ügyében, addig börtönben marad.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik