Eb 2016: Csányi szerint jegyhez jutnak a pórul járt szurkolók

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.09. 10:32
A párizsi nagykövetség mellett a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki csoportmérkőzéseinek helyszínén, Lyonban, Bordeaux-ban és Marseille-ben ideiglenes konzuli irodát mûködtet majd Magyarország a torna ideje alatt.





Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján elmondta: június 5-től működnek ezek az irodák, s a magyar csapat meccseinek napján egy-egy háromfős „mobildelegáció” is jelen lesz a szurkolói zónában a minisztérium részéről.

„A mi felelősségünk az, hogy ha valahol külföldön magyar állampolgárok tízezres nagyságrendben egyszerre feltűnnek, akkor az ő biztonságuk és érdekképviseletük érdekében megtegyük a szükséges lépéseket” – jelentette ki Szijjártó Péter, aki megjegyezte, az eddigi tapasztalatok alapján ilyen helyzetekben háromfajta esetben kell segítséget nyújtani: az elveszett úti okmányok pótlásában, a bűnüldöző szervekkel való kapcsolattartásban, illetve a felmerülő egészségügyi ellátásban való közremûködésben.

A miniszter hozzátette, Bordeaux-ban és Marseille-ben van tiszteletbeli magyar konzul, így ebben a két városban az ő irodájukban mûködik majd az ideiglenes iroda, míg Lyonban a Magyar Házban várják a szurkolókat.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, amennyiben a magyar válogatott kiharcolja a továbbjutást – s bízik benne, hogy ez sikerülni fog –, akkor az egyenes kieséses szakaszban érintett további helyszíneken, Toulouse-ban, Nizzában, Lens-ban és Párizsban is a teljes mobil konzuli szolgálat áll majd készen a segítségnyújtásra.

Szijjártó Péter arra kérte a Franciaországba utazó magyar szurkolókat, hogy regisztráljanak a magyar konzuli szolgálatnál – ezt a minisztérium honlapján keresztül tehetik meg –, hogy ha szükség lenne rá, akkor mindenkit el tudjanak érni.

A sajtótájékoztatón részt vett Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke is, aki elmondta, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) biztonsági szervezetén keresztül az MLSZ biztonsági szolgálata és a magyar rendőrség képviselői is ott lesznek a mérkőzéseken, és az érintett városokban.

„Bízunk benne, hogy zavartalan lesz a magyar szurkolók érkezése és részvétele, ugyanis voltak erre már ellenkező példák is, például Romániában” – nyilatkozott az MLSZ elnöke.

Csányi Sándor a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az a 223 szurkoló, aki az általa vezetett OTP biztonsági programja miatt maradt érvényes Eb-belépő nélkül, szinte biztosan jegyhez jut majd.

A hibáról elmondta: tíz éve működik az a bankkártya-csalások elleni rendszer, amely ebben az esetben 74 másodpercre megállította az UEFA értékesítési rendszerétől érkező terhelések végrehajtását, az érintett szurkolóktól emiatt nem tudták levonni az igényelt jegyek ellenértéket – az UEFA rendszere pedig nem próbálkozik többször.

„Ha egy boltból egyszerre több terhelés érkezik, akkor felmerül annak a gyanúja, hogy megszerezték valakinek a kártyáját és hasonló struktúrájúakat gyártanak, és próbálnak visszaélni vele, terheléseket kezdeményezni a bank felé. Itt váratlanul befutott több ezer igénylés egy boltból, magyarul az UEFA értékesítési rendszeréből, ezért a rendszer megállította 74 másodpercre a terheléseknek a végrehajtását” – nyilatkozta Csányi Sándor, ugyanakkor megjegyezte, hogy az ügy miatt komoly felelősségre vonás várható.

Magyarország idén 44 év szünet után szerepel ismét Európa-bajnokságon. A válogatott sorrendben Ausztriával (június 14., Bordeaux), Izlanddal (június 18., Marseille) és Portugáliával (június 22., Lyon) csap össze az F csoportban.

 

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
15 órája

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
15 órája

Elkészült az NB III csoportjainak beosztása

Labdarúgó NB II
2025.07.08. 17:30

Jobb később, mint soha! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

A holnapi címlapsztoriban: Csányi Sándor a kényes témákat sem kerülte

Magyar válogatott
2025.07.01. 22:11

Az idén is megrendezik a Fülöp Márton kapustábort

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 09:16

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49
Ezek is érdekelhetik