Dzsudzsák: Eksztázisban kell pályára lépnünk!

Vágólapra másolva!
2019.05.29. 09:35
null
A csapatkapitány Dzsudzsák Balázs mindent megtett az utóbbi időben, hogy megfelelő formában várja a válogatott előtt álló jelentős erőpróbákat (Fotó: Tumbász Hédi)
Dzsudzsák Balázs, az al-Ittihad Kalba szélsője különös idényzáró vacsorán van túl, és jól tudja, Azerbajdzsánban nem csak a magas páratartalom miatt vár izzasztó kilencven perc labdarúgó-válogatottunkra.

 

– Áthaladt a labda a gólvonalon?
– Persze – felelte lapunknak Dzsudzsák Balázs, a magyar válogatott és az al-Ittihad Kalba 32 esztendős szélsője, aki a vasárnapi, al-Vaszl elleni 1–1-re végződő idényzáró bajnokin szabadrúgásból talált a kapuba. – Azért állítom ennyire biztosan, mert az Emírségekben már bevezették a VAR-t, így visszanézhették a lövésemet. Az elrúgás után is lehetett látni, hogy a kapus a gólvonal mögül üti ki a labdát, igaz, néhány kameraállásból ez nem látszott tisztán. Mindenesetre megszereztem pályafutásom első olyan gólját, amelyet a videobírónak is jóvá kellett hagynia.

– Nem akarok gonoszkodni, de ideje volt már az újabb szabadrúgásgólnak, nem?!
– Magam is hiányoltam. Az elmúlt időszakban sok lehetőségem volt, ám hol a kapus védett, hol a kapufán csattant a labda. Most végre összejött a gól.

A RAMADÁN MIATT ZÁRT HELYEN EHETETT-IHATOTT

– A meccs utáni idényzáró bankett milyen hangulatban telt?
– A mostani búcsú eltért a korábbiaktól, mert a ramadán miatt az utóbbi hetekben kicsit felborult a bioritmusunk. Mivel ilyenkor az arabok csak este hét és hajnali négy óra között ehetnek és ihatnak, az edzések este tízkor kezdődtek, s a mérkőzéseket is akkor játszottuk. Az európai labdarúgóknak természetesen nem kell böjtölniük, tarthattam a megszokott napirendet, ám az itteni kultúra tiszteletben tartása miatt a nyílt utcán én sem ehettem és ihattam a böjt ideje alatt, kizárólag zárt helyen. Vagyis az idényzáró fogadás csak abból állt, hogy a vezetőedző elköszönt a csapattól, a játékosok meg pillanatok alatt szétszéledtek.

– Milyen érzésekkel ült fel a Magyarországra tartó repülőre?
– Nem bántam meg, hogy tavaly nyáron az al-Ittihad Kalbához szerződtem, mert így véget ért a bizonytalanság, a klubban elvégzett munkának köszönhetően utolértem magam, és a magyar válogatottba is visszakerültem. Amikor aláírtam, a játéklehetőség volt a legfontosabb. Megkaptam, így minden adva van ahhoz, hogy megfelelő formában érkezzek a válogatotthoz, és ne lógjak ki a sorból.

– Mennyire viselte meg, hogy a mostani esztendőben egyetlen bajnokit sem nyert a végül tizenegyedik helyen végzett csapata?
– Szerencsére az ősszel elegendő pontot gyűjtöttünk ahhoz, hogy ne kelljen a kiesés miatt aggódnunk. Egyébként éppen az ilyen nehéz időkben tanulja meg a játékos, hogy olykor az egy pont is nagyon sokat érhet. Amúgy nekem egész tavaszra örömforrást jelentett, hogy a magyar válogatottal legyőztük Horvátországot. Most is alig vártam, hogy ott lehessek Telkiben, hétfő este értem haza, így a többiekkel ellentétben én csupán kedden csatlakoztam a kerethez. Legutóbb jó hangulatban váltunk el egymástól, nincs más dolgunk, mint folytatni a munkát.

– Milyen formában érzi magát?
– Ezen a téren nincs probléma. A tavasszal nehezebb helyzetben voltam, mert a szlovákok elleni Eb-selejtezőt megelőző három hétben szünetelt a bajnokság. Most nem estem ki a ritmusból, vasárnap jeleztem, hogy szeretnék kilencven percet játszani, így azért könnyebb bekapcsolódni a munkába. Egyébként a két tavaszi válogatott meccset megelőző bajnokin gólt szereztem, vasárnap szintén betaláltam, és most megint Eb-selejtezők következnek.

ÓRIÁSI, ÜNNEPLŐ TÖMEGRŐL ÁBRÁNDOZIK

– Azerbajdzsán vagy Wales ellen számít nehezebb mérkőzésre?
– Egy fokkal talán az azeriek elleni meccs tűnik izzasztóbbnak. Sőt továbbmegyek, talán a horvátok elleni ütközetnél is nehezebbnek ígérkezik. Mindig azok a mérkőzések a legnehezebbek, amelyek előtt a közvélemény biztosra veszi a három pont megszerzését. Biztos vagyok benne, pokolian nehéz kilencven perc vár ránk. Védekezésre berendezkedő ellenfélre számítok, amely a hibáinkra vár.

– Marco Rossi úgy fogalmazott, ha legyőzzük Azerbajdzsánt, biztos benne, hogy Walestől sem kapunk ki.
– Egyetértek a kapitánnyal. Az azeri győzelem óriási lökést adhatna. Ha úgy futnánk neki a walesiek elleni ütközetnek, hogy hat pontunk van, idehaza aligha maradnánk pont nélkül. Bakiban a játékosok hozzáállásának hatalmas szerepe lesz, az a kilencven perc fejben dől el. Az idény két utolsó tétmérkőzésére úgy fel kell szívnunk magunkat, hogy ha kell, a betonfalnak is nekifussunk. Mindent, sőt még annál is többet ki kell adnunk magunkból, egyenesen eksztázisban kell pályára lépnünk. Ne szépítsük, a horvátok elleni győzelem csak akkor ér valamit, ha Azerbajdzsánban is három pontot szerzünk.

– Bakiban meglehetősen magas lesz a páratartalom. Fel lehet erre készülni?
– Nekem ezzel biztosan nem lesz gondom. Az elmúlt években volt időm hozzászokni a hőséghez, a vasárnapi mérkőzésünk idején – nem viccelek – negyven Celsius-fok volt. Azt mondom, az azerieknek is ugyanolyan melegük lesz a pályán, mint nekünk, így erre nem foghatunk semmit. Muszáj győznünk. Mondjuk ki bátran, aki ki akar jutni az Európa-bajnokságra, annak a csoport leggyengébbnek vélt együttesét oda-vissza meg kell vernie.

A szélső újra átélné a 2016-os Eb felejthetetlen pillanatait (Fotó: Nemzeti Sport)
A szélső újra átélné a 2016-os Eb felejthetetlen pillanatait (Fotó: Nemzeti Sport)

 

– Álmodozik az Európa-bajnokságról? Eljátszik a gondolattal, milyen hangulat lenne ismét a Deák téren, a Hősök terén vagy éppen az Andrássy úton?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy a földön kell maradni. Minden vágyam, hogy ott legyünk az Európa-bajnokságon. Sosem felejtem el, milyen hangulat volt a mérkőzéseinken a legutóbbi Eb alatt, s idehaza hány ezren ünnepeltek, tomboltak az utcákon. Újra át akarom élni ezt.

A NAGYMAMA FŐZTJE IS SZÜKSÉGES A SIKERHEZ

– A Wales elleni meccs után már százkétszeres válogatott lesz?
– Jelenleg a válogatottságaim száma foglalkoztat a legkevésbé. Talán ha lejátsszuk a két Eb-selejtezőt és hat ponttal a zsebben kérdeznek erről a témáról, felszabadultabban válaszolok, de egyelőre tényleg csak a következő két meccs végeredménye érdekel.

– A legutóbbi, Horvátország elleni kettő-egyes győzelemből két gólpasszal vette ki a részét. Érzett akkor bármiféle elégtételt? Csak mert korábban többen arról beszéltek, hogy meg sem kellene hívni önt a válogatottba.
– A futball éppen attól szép, hogy az egyik pillanatban még a keretben sem akarnak látni, nem sokkal később pedig a meccs legjobbjának választanak. Rövid idő alatt lehet nagyon mélyről nagyon magasra jutni. Ugyanakkor sosem az motivált, hogy a kétkedőknek bizonyítsak, mert pontosan tudom, mire vagyok képes. Azért sikerült úgy a horvátok elleni találkozó, ahogy, mert akárcsak korábban, a világbajnoki ezüstérmes ellen is kitettem a szívemet-lelkemet a pályára. Nem érdekelt, ki az ellenfél, csak arra összpontosítottam, hogy megmutassam, nem véletlenül kaptam meghívót. Úgy érzem, sikerült, mert az arab bajnokságból érkezve a világ egyik legerősebb együttese ellen két gólpasszal vettem ki a részem a győzelemből. Ráadásul, ha valaki tizenkét évvel ezelőtt azt mondja, hogy a századik válogatott meccsemen csapatkapitányként vezetem ki az együttest az aktuális világbajnoki ezüstérmes ellen, talán kinevettem volna. (Itt jegyeznénk meg, hogy Pátkai Máté horvátok elleni góljánál a futballstatisztikákkal foglalkozó honlapok nem mindegyike könyveli el Dzsudzsák Balázsnak a gólpasszt, mert Pátkai nem közvetlenül Dzsudzsák sarokrúgása után talált a kapuba. A szöglet után ugyanis a horvátok játékosa, Marin Leovac ért hozzá először a labdához, Pátkai csak ezután lőtt karatés mozdulattal a kapuba – a szerk.)

– Végezetül hadd kérdezzük meg: a nagyanyja főztje mekkora lökést adhat a válogatottnak?
– A legendás szabolcsi töltött káposzta ezúttal sem maradhat el. Nagyjából száz-kétszáz darabot csomagol a nagymamám, kedden meg is kérdeztem, mikor lesz teljes a keret, hogy senki ne maradjon le a lakomáról. Ki tudja, talán a vidéki ízek is kellenek a sikerhez.

ELKERÜLNI A BIZONYTALANSÁGOT
Dzsudzsák Balázs nyugodtabb nyár elé néz, mint a tavalyi volt. A ballábas szélső egy évvel ezelőtt hosszú heteken át bizonytalanságban élt, nem lehetett tudni, hol folytatja pályafutását. A válogatott csapatkapitánya januárban eldöntötte, nem szeretne ismét ilyen helyzetbe kerülni, így logikus lépésnek tartotta, hogy meghosszabbítja szerződését ott, ahol tiszteletet és megbecsülést kap. Így a jelek szerint Dzsudzsák Balázs a következő idényben is az al-Ittihad Kalba együttesét erősíti.

 

A 29 FŐS MAGYAR KERET AZERBAJDZSÁN ÉS WALES ELLEN
KAPUSOK
: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gróf Dávid (Budapest Honvéd, az új idénytől Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
VÉDŐK: Baráth Botond
(Sporting KC – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Ferenczi János (Debreceni VSC), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Pávkovics Bence (Debreceni VSC), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kalmár Zsolt (FC DAC 1904 – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Mol Vidi FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
TÁMADÓK: Dzsudzsák Balázs (Al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Holender Filip (Bp. Honvéd, az új idénytől Lugano – Svájc), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros), Vida Kristopher (FC DAC 1904 – Szlovákia), Zsótér Donát (Újpest FC)

NAPKÖZIS RENDSZERBEN
Kedd reggel kezdődött a munka Telkiben. Az első két napon a játékosok felméréseken vesznek részt, délutánonként edzés szerepel a programban. Az éjszakákat még nem Telkiben tölti a csapat, a hagyományos „bentlakásos” összetartás június 2-án kezdődik. A keret még nem teljes, hiszen Baráth Botond, Németh Krisztián, Gulácsi Péter és Willi Orbán csak később csatlakozik az együtteshez. Jó hír, a korábban sérüléssel bajlódó Kleinheisler László egészséges, a hétvégén már pályára lépett klubja, az NK Osijek idényzáró bajnokiján, és 83 percet játszott a Zapresic ellen (3–1).
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia 2 1 1 2–1 +1 3
2. Wales 1 1 1–0 +1 3
3. Horvátország2 113–3 0 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–3 –1 3
5. Azerbajdzsán 1 1 1–2 –1 0

Az Eb-selejtező nyolc hónapig tart. Az öt ötcsapatos és öt hatcsapatos csoportból az első két helyezett jut ki a kontinensviadalra, amelynek 11 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest. A selejtezőt követően a kijutásról lemaradó csapatok közül a Nemzetek Ligájában elért helyezések alapján további 16 válogatottnak lesz esélye kiharcolni a részvételt a rájátszásban, közülük négyen lesznek még szereplői az Eb-nek.
Az Eb-selejtezőben azonos pontszám esetén jelenleg a gólkülönbség szerint rangsorolunk, a végelszámolásnál azonban az egymás elleni eredmény dönt.

Március 21., csütörtök
Horvátország–Azerbajdzsán 2–1 (Barisic 44., Kramaric 79., ill. Sheydayev 19.)
Szlovákia–Magyarország 2–0 (Duda 42., Rusnák 85.)
Március 24., vasárnap
Wales–Szlovákia 1–0 (D. James 5.)
Magyarország–Horvátország 2–1 (Szalai 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik