Itt van Amerika
BODNÁR ZALÁN 2019.08.31 10:56 Frissítve: 2019.08.31 12:14

Czibor Zoltán és Kocsis Sándor: az Üllői úti fiúk

Kilencven évvel ezelőtt, egymástól mintegy kilencven kilométer távolságra, 29 nap különbséggel született meg a magyar és az egyetemes futballtörténelem két korszakos csatárzsenije. Czibor Zoltán és Kocsis Sándor személyisége nem is különbözhetett volna jobban, de pályafutásuk már-már kísérteties hasonlóságot mutatva haladt egymással összefonódva.

Czibor Zoltán (balról az ötödik) első és Kocsis Sándor (balról a harmadik) második válogatottsága 1949-ben Ausztria ellen

Manapság ha egy futballistának készülő kislegényt álmai csapatáról kérdeznek, a Manchester Unitedet, a Real Madridot vagy a Barcelonát nevezi meg csillogó szemmel. A múlt század közepén a kissrácok még többnyire a Fradiba vágyódtak ugyanígy – miközben tudták, hogy nagyjából épp annyi esélyük van valóra váltani ezt az álmukat, mint egy mai magyar gyereknek bekerülni az FC Barcelonába. Sorozatunk két hősének ez utóbbi is könnyedén sikerült, mégis, az ő vágyaik netovábbja az Üllői úti zöld-fehér együttes volt.

Az 1929. szeptember 21-én született, a fővárosi kilencedik kerületben, a Kőbányai úton felcseperedő Kocsis Sándor édesapjától örökölte a Fradi iránti szeretetét: az asztalosként dolgozó papa a Fradi-pálya mellett nőtt fel, és sok más szülőtől eltérően eleinte ő maga vitte le a fiát a grundra focizni. A háborús években, a légitámadások alatt még az óvóhelyen is gyakorolt a kis Sanyival egy rongylabdát rugdosva a falhoz. A háború után, 1946 májusában – a Kőbányai TC-nél töltött serdülőidőszak után –, a papa a fiút kézen fogva megjelent az Üllői úti pályán, Nádas Adolf, az FTC elnöke le is csapott a tehetséges ifjúra, aki 1946. május 26-án, mindössze 16 és fél évesen be is mutatkozott az NB I-ben. (A 30 ezer néző előtt játszott találkozón az ellenfél a Puskás Ferenc vezette Kispest volt – a két korszakos zseni ekkor találkozott először, pályájuk aztán, miként Cziboréval, hosszú évekre összefonódott.)

 
Elindult Komáromban a Czibor-emlékév 
Czibor-emlékév: „Akkor szólj, ha Komárom következik – akkor otthon vagyok!” 
Czibor Zoltán lányai fényes jövőt jósolnak a Honvédnak 
Czibor, Kubala és Kocsis gyereke is a helyszínen szurkolt az FTC-nek – képek 

A Kocsis Sándornál kevesebb mint egy hónappal idősebb, 1929. augusztus 23-án született Czibor Zoltán két évvel később követte őt – ő ugyanis nem tudatosan készült a Fradiba, nem is készülhetett, hiszen sokáig arra is kevés esélye volt, hogy élvonalbeli labdarúgó váljék belőle. Tizenkilenc évesen még a komáromi vasútállomáson dolgozott, és éppen azzal volt elfoglalva, hogy vonatfékezőből felküzdje magát mozdonyvezetővé. Jóval hányatottabb gyerekkor jutott neki: Kaposváron született, mert komáromi vasutas édesapját akkoriban épp oda helyezték át; megjárta a világháborút is, elvitték leventének Németországba. A békekötés Münchenben érte, előtte a német táborban sorstársaival az éhhalált elkerülendő sokszor tisztek elleni futballmeccseken kellett megküzdeniük néhány sovány falatért. A háború után aztán egy amerikai katonai táborba kerültek, ahol újfent sokat fociztak, nemzetközi meccseket is vívtak, de az elégtelen táplálkozás következtében úgy legyengült, hogy már lilultak a végtagjai. Kalandos körülmények között jutott haza az időközben újra Csehszlovákiához csatolt Észak-Komáromon keresztül, ahonnan a határon túl rekedt rokonok szöktették át Dél-Komáromba, a Czibor család Árpád utca 13. szám alatti lakásába. Édesapja meglehetősen mostohán bánt vele, miután három fiúgyermek után Zoli személyében negyedikre is fiút kapott az Úrtól, holott mindannyiszor kislányt szeretett volna (ez a vágya tizenkét évvel később teljesült, amikor ikerlányai születtek).

Édesapja helyett azonban a sors kézen fogta: a helyi csapatban, a harmadosztályú MÁV-KAC-ban bátyjai között Czibor III néven futballozva 1948 majálisára meghívót kapott egy BLASZ–Nyugat-Magyarország ifjúsági mérkőzésre, amelyen kiszúrta őt Mézes Sándor, a magyar utánpótlás-válogatott szövetségi edzője. Korosztályos válogatott lett, ennek köszönhetően a három legnagyobb élvonalbeli klub, a Ferencváros, az MTK és az Újpest egyszerre kereste meg szerződési ajánlattal. Czibor a Fradiba vágyódott, és mivel a zöld-fehérek ajánlata volt a legkedvezőbb (amelynek keretében a fővárosi klub vállalta, hogy betonkerítéssel körbekerítteti a komáromi pályát), megegyeztek a felek.

Ekkor, 1948 nyarán Kocsis Sándor már két éve az FTC játékosa volt, de még nem tudta megszilárdítani a helyét a csapatban. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy fizikailag nem fejlődött megfelelően, túlságosan sovány volt. A klub azonban a segítségére sietett, és rendszeresen élelmiszercsomagot küldetett a gyakran szűkölködő Kocsis családnak, hogy a fiatal játékos súlyt szedjen fel magára. Sőt, olyannyira igyekezett magához láncolni a csiszolatlan gyémántot az FTC, hogy az apának egy kocsmát is adományozott, ami a negyvenes évek végén igencsak nagy kincsnek számított. Igyekezett támogatni a fiatal játékost a civil életben is, egy tisztviselői álláshoz segítette az Iparügyi Minisztériumban.

Czibor első ferencvárosi idénye, az 1948–1949-es hozta el mindkettőjüknek az igazi áttörést. Azt a Fradit már tudatosan építették fel az elérhető legtehetségesebb játékosokból, hiszen a célt nem is rejtegették az Üllői úton: bajnoki címmel szeretnék ünnepelni a klub 50. születésnapját. Ennek jegyében Czibor mellett szerződtették a csatársorba Kispestről Mészáros Józsefet, aki hat évig szolgálta a zöld-fehéreket, akiket aztán 1965-ben vezetőedzőként Vásárvárosok Kupája-győzelemre is vezetett, továbbá a Hutter Olajból Budai Lászlót, aki Budai II néven hamarosan az Aranycsapat jobbszélsője lett.

Mindhárom játékos szerződtetése a Fradit igazolta, a megerősített, felfrissített, a hiányposztok lyukait tökéletesen betömő zöld-fehérek ragyogóan futballoztak a bajnokságban. A jobb­összekötőt játszó Kocsis hihetetlenül hatékony fejjátékával, kimagasló gólérzékenységével és akrobatikus mozdulataival (akkoriban a nemzetközi mezőnyben is igencsak ritkának számítottak ollózó mozdulattal elért góljai) tűnt ki, a balszélső Czibor meg ördöngös cseleivel, kiismerhetetlen mozgásával (ki is érdemelte hamarosan a Rongylábú becenevet), és azzal, hogy jobblábas létére játszott balszélsőt, továbbá korát megelőzve változtatta a helyét a pályán, forradalmasítva a posztot.

 

Az 1948–1949-es idényben a Fradi átgázolt a mezőnyön, a 30 mérkőzéséből 26-ot megnyerve, 140 gólt szerezve és csak 36-ot kapva lett utcahosszal bajnok, tizenegy pontot verve rá a nagy ellenlábas MTK-ra, ami a kétpontos rendszerben óriási előny. Mindketten tündököltek (Kocsis a 30 meccsen 33, Czibor 18 gólt szerzett), minden idők legdominánsabb magyar bajnokcsapatainak egyikében azonban ekkor még kétségkívül Deák Ferenc, a „Bamba” volt a sztár, aki 59 találattal lett gólkirály. 

A két tinédzser rendkívüli tehetsége természetesen a válogatott szakvezetőinek figyelmét sem kerülhette el: Kocsist Gallowich Tibor szövetségi kapitány vetette be először az A-csapatban 1948. június 6-án (9:0 a Románia elleni Balkán-kupa-mérkőzésen, az újonc kétszer is betalált), Czibort pedig szűk egy évvel később már Sebes Gusztáv (6:1 Ausztria ellen Európa-kupa-meccsen). Annak ellenére kapott meghívót a válogatottba, hogy két hónappal korábban tagja volt annak a Lóránt Gyula (a Vasas akkori és az Aranycsapat későbbi középhátvédje) szervezte csoportnak, amely el akarta hagyni a nyilvánvalóan gyökeres politikai fordulat, a kommunista hatalomátvétel előtt álló országot, hogy nyugaton bemutató mérkőzésekből tartsa fenn magát, és amelyet az indulás előtti napon lefüleltek. Hogy ez mennyire nem volt játék akkoriban: 1951-ben ugyanezért a vétségért Szűcs Sándort, az Újpest válogatott védőjét felakasztották.

Többé – legalábbis 1956-ig – nem is állt szándékában Czibornak újra „disszidálni”, otthonra lelt a Ferencvárosban, és a következő idényben (1949–1950) is remekelt (11 gól), ahogyan Kocsis is (30 gól) a kispestiek mögött a második helyre szoruló ferencvárosi együttesben. Mindketten gyakran hangoztatták később, hogy a sikereknél is fontosabb volt talán az, hogy a Fradiban érezték meg a labdarúgás, a sport tiszta szellemiségét, ott tapasztalták meg azt a sportolói és emberi helytállást, amelyet aztán egész életükben követendő példának tartottak. Úgy tervezték, örökre a Fradiban maradnak, és mielőbb visszaszerzik a bajnoki címet.

Mások azonban másként gondolták – és akkor már a mások mondták meg, mi hogyan lehet Magyarországon.

(A következő részben: Újra együtt – a Honvédban)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. augusztus 31-i lapszámában jelent meg.) 

2019.09.13 21:33:46

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. A drukker ilyen, ilyennek is kell lennie – a végletek emberének. Olyannak, amilyennek a legendás osztrák futballvezér, Hugo Meisl látta egykori honfitársainkat: a magyarok vagy temetnek vagy lakodalmat ülnek.

2019.09.11 20:54:38

Magyar válogatott VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Az UEFA-szabályozás sem tudja felülírni az érzelmeket.

2019.09.10 20:04:39

Magyar válogatott PÓR KÁROLY

NS-VÉLEMÉNY. Honnan ez a szenvedély?

2019.09.10 14:04:22

Magyar válogatott MAROSI GERGELY

107 mérkőzés, 3 fordítás, avagy ha bajba kerülünk, akkor ritkán vágjuk ki magunkat belőle. Értékelés.