Csányi: 238.7 milliárd forint kerül a magyar futballba 2020-ig

Vágólapra másolva!
2011.02.28. 15:50
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) stratégiai tervében szereplő számítások szerint 2020-ig 238,7 milliárd forint kerül a magyar labdarúgásba – mondta Csányi Sándor a Magyar Labdarúgás Fórumán megtartott hétfő esti záró előadásában a Papp László Budapest Sportarénában. Az MLSZ-elnök nem közölt részleteket a forrásokról. Összefoglaló a nap eseményeiről.

Csányi Sándor nyitotta meg a Magyar Labdarúgás Fórumát (Fotó: Németh Ferenc)
Csányi Sándor nyitotta meg a Magyar Labdarúgás Fórumát (Fotó: Németh Ferenc)

 

A többórás eseményen felszólalt többek között Egervári Sándor, Fazekas László, Csányi Sándor, Nyilasi Tibor, Orbán Viktor és Fernando Hierro is.

CSÁNYI SÁNDOR MÁRCIUS ELEJÉRE ÍGÉRTE A STRATÉGIAI TERVET

Március elejére ígért hosszú távú stratégiai tervet Csányi Sándor, a hazai sportági szövetség (MLSZ) elnöke, amikor hétfőn délelőtt megnyitotta a Magyar Labdarúgás Fórumát.

Az MLSZ-t tavaly július óta irányító Csányi jelezte, a stratégia mindent tartalmaz arról, hogy mit, mikorra, miként és milyen anyagi forrásokból akar elérni a szövetség.

„Ilyen fórum még sosem volt. Mindenki, aki ért a futballhoz, vagy legalábbis azt gondolja, hogy ért hozzá, most hozzászólhat, vagyis alakíthatja a stratégiai tervet” – mondta Csányi köszöntőjében.

Az MLSZ-elnök hozzátette, 110 éves a szövetség, a honi futball viszont nincs éppen csúcson, de ezért a jelenlegi vezetőség nem tudja vállalni a felelősséget. Szerinte az MLSZ most minden oldalról sok segítséget kap, példaként említette a társasági adóból származó plusz bevételt, vagy hogy várhatóan féléven belül elfogadja az országgyűlés a futballhuliganizmusról szóló törvénycsomagot. Ennélfogva – amint arra utalt – csak rajtuk múlik, hogyan használják ki a lehetőségeket.

„Bátran, őszintén mondja el mindenki a véleményét!” – zárta szavait Csányi.

Az eseményt az eredeti tervek szerint Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nyitotta volna meg, de „logisztikai okok” miatt módosítás történt a programban.

FONTOS KÉRDÉSEKET HALLUNK – CSÁNYI

KÓSA LAJOS: A HELYI LABDARÚGÁS IDENTITÁSTEREMTŐ

Az önkormányzatoknak mindenhol nagy figyelmet kell fordítaniuk a helyi labdarúgásra a sportág identitásteremtő hatása miatt – jelentette ki hétfőn Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

„Mi 1999-ben abban állapodtunk meg, hogy a debreceni futballcsapatot pénzügyileg stabil alapokra helyezzük, s azt tűztük ki célként, hogy olyan gárdát alakítunk ki, amelyet szeretni lehet, s amely nemcsak viszi, hanem hozza is a pénzt” – fogalmazott a Fidesz ügyvezető alelnöke.

Kósa elmondta, a hajdúsági városban kiemelten kezelik a saját nevelésű játékosokat, új alapokra helyezték az utánpótlás-nevelést, s ebben a klub, az önkormányzat és a helyi egyetem is szerepet vállal.

„Kialakítottuk azt a rendszert, amelyben a futballistákat tanulmányi ösztöndíjakkal is segítjük, a játékosok részéről pedig van is erre igény” – mondta a debreceni polgármester.

Kósa minden polgármesternek azt tanácsolja, fordítson nagy figyelmet a helyi futballklubra, mert a labdarúgásnak „óriási társadalmi, közösségi és identitásteremtő ereje van”, ráadásul a reklámereje is hatalmas, mert a településekhez köthető sportsikerek jobban megmaradnak az emberek fejében, mint az egyéb turisztikai témájú hirdetések.

A Debrecen az utóbbi hat évben öt bajnoki címet nyert, s bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe is.

 

EGERVÁRI SÁNDOR: EDDIG TÚLTELJESÍTETT A VÁLOGATOTT

Az újjáalakított válogatott a mostani Európa-bajnoki selejtezőkön eddig túlteljesítette az elvárásokat – vélekedett hétfőn Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

„Négy év alatt nem lehet világverő válogatottat építeni, így reális célkitűzést kellett találni. Ez pedig egy szerethető válogatott kialakítása volt, amelyben a közönség látja a feltétlen győzni akarást és hogy többet akar, mint amit a jelenlegi feltételrendszer lehetővé tesz” – mondta Egervári.

A szakmai célokat illetően négy pontban fogalmazta meg terveit tavaly őszre: morálisan egypólusú csapategység megteremtése, fiatalok ésszerű beépítése, szerethető játékstílus, illetve az őszi négy selejtezőmérkőzésen hét-nyolc pont megszerzése. Mint mondta, ezt maradéktalanul sikerült végrehajtani, sőt pontszámban – a finnországi sikerrel – a válogatott túlteljesítette az elvártakat.

A jövőt illetően kijelentette, hogy az Eb-selejtezőn a csoportban a 2-3. hely megszerzése az elvárás a csapattal szemben, de a legfontosabb, hogy folytatni kell a csapatépítést és tökéletesíteni a játékot. A távlati cél, hogy a 2014-es világbajnokságra való kijutásnak reális esélye legyen. Egervári szerint az elmúlt félév alapján ez tarthatónak tűnik.

Vági Márton MLSZ-főtitkár a finanszírozásról beszélt. Szerinte egy kis ország mindig nagy hátrányban van, ráadásul minél inkább a pénz határozza meg az eredményességet, annál inkább igaz ez. Éppen ezért úgy vélte, állami szerepvállalás nélkül lehetetlen előbbre jutni. Megjegyezte, a futball nem a lehetőségekhez képest alulfinanszírozott, hanem az elvárt eredményekhez képest.

„Viszont a többletforrások sem jelentenek garanciát a sikerre, de akkor az esély már megvan. Az elmúlt hónapok intézkedései alapján a futball élvezi a kormány támogatását. De csak abban az esetben fenntartható a fejlődési pálya, ha a társasági adóból származó plusz bevétel, a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes hitelkonstrukciója és az állami szerepvállalás az infrastruktúrafejlesztésben továbbra is párhuzamosan fut egymással az elkövetkezendő hat-tíz évben” – mondta Vági.

A főtitkár szerint a legfontosabb az amatőr futball felkarolása, mert ez teszi ki a sportág 80 százalékát, azaz az egész labdarúgás és legfőképpen az utánpótlás hátországa.

Megjegyezte még, hogy az MLSZ az új vezetéssel a korábbi tekintélyelvű és távolságtartó attitűd helyett professzionálisan kíván működni, és nyitott minden párbeszédre – ennek első jele a mindenki számára nyilvános fórum –, továbbá szolgáltatói szerepkört próbál betölteni.

 

A SPORT TV DÍJAZNÁ A LEGINKÁBB CSALÁDBARÁT KLUBOT

A Sport Televízió kiemelten kezelné a jövőben azt a magyar NB I-es futballklubot, amely a leginkább családbarát stadiont tudja biztosítani a szurkolók számára a tavaszi idényben.

Mindezt Málnay B. Levente, a Chello Central Europe vezérigazgatója mondta hétfőn, a Magyar Labdarúgás Fórumának Sport és üzlet szekciójában. Hozzátette, ez azt jelenti, hogy a következő idényben a leginkább családbarát stadionnal rendelkező egyesület összes hazai mérkőzését közvetítené a Sport TV.

„Ezen felül felajánljuk, hogy a magyar szövetséggel egyeztetve ennek a csapatnak a stadionjában kerül sor a Magyar Kupa és a Szuperkupa döntőjére, valamint a csatornán egy hosszabb, terjedelmesebb anyagban mutatjuk majd be a klubot” – fogalmazott Málnay.

A vezérigazgató előadásában azt mondta, a televízióknak mindig meg kell találniuk egy-egy témával kapcsolatban az érdekességet, a „sztorit", reklámértéket kell produkálniuk, amellyel hosszú távon közvetetten a labdarúgásba is anyagi forrás áramlik.

Schulek Csaba, az MTV sport-főszerkesztője beszédében elmondta, a közszolgálati televíziók számára túlságosan drágák a közvetítési jogdíjak, amelyekből az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) körülbelül egymilliárd, a nemzetközi szövetség (FIFA) pedig nagyjából 1.5 milliárd eurót keres.

Riskó Géza, a Duna Televízió sportszerkesztőségének vezetője ehhez kapcsolódva úgy fogalmazott, a közszolgálati média jelenleg is zajló átszervezése hatalmas lehetőség az MTV és a Duna TV, illetve a magyar futball számára is.

„Rátérve a média szerepére, el kell mondanom, véleményem szerint a médiának az a feladata, hogy kritikusan, de előremutatóan foglalkozzon a sportággal, s ha minőség lesz a pályán, a szakvezetésben és a stadionokban, akkor a médiában is minőségi anyagok jelennek majd meg” – mondta Riskó.

SZAKEMBEREK KELLENEK, GYORSAN


A DRUKKEREK SZERINT NINCS SZÜKSÉG SZURKOLÓI KÁRTYÁRA

A drukkerek szerint nincs szükség a szurkolói kártyák bevezetésére – hangzott el hétfőn a Magyar Labdarúgás Fóruma Társadalmi kapcsolódások szekciójában.

Őri Márk, a Videoton FC egyik szurkolói csoportjának vezetője azt mondta, a honi médiában aránytalanul jelenik meg a futball-huliganizmus és a drukkerek által elkövetett vandalizmus.

„Készítettem egy statisztikát, amely szerint az elmúlt hét évben ezer-hatszáznyolcvan lejátszott mérkőzés során mindössze hat komolyabb rendzavarás történt, ez nem azt mutatja, hogy a magyar szurkolók huligánok lennének" – fogalmazott Őri.

A Red Blue Devils vezetője szerint a magyar stadionok biztonságosak, az infrastruktúrájuk azonban hiányos, nem megfelelően szolgálják ki a közönséget.

„A mi véleményünk az, hogy az ultrák nem bűnözők, a fokozott rendőri jelenlét csak akkor indokolt, ha a két futballcsapat drukkerei komoly rivalizálásban állnak egymással – mondta Őri. – Egyéb esetekben szerintünk felesleges a túlzott biztosításra költeni az adófizetők pénzét."

A székesfehérvári vezérszurkoló szerint a szurkolói kártya bevezetésére nincs szükség, az ehhez szükséges adminisztrációt ugyanis a drukkerek többsége „felesleges nyűgnek" tartja, így várhatóan kevesebb néző lesz a pályákon.

„Többek között a sokszor, sok helyen példának hozott Angliában sincs szurkolói kártya, szerintünk Magyarországon is más megoldást kell találni – mondta Őri. – Szeretnénk, ha a magyar szövetség partnernek tekintene minket, és meghallgatná a véleményünket."

 

HIERRO: KÖLCSÖNÖSEN HASZNOS A SPANYOL-MAGYAR EGYÜTTMŰKÖDÉS

Kölcsönösen hasznosnak ítélte a magyar-spanyol együttműködést Fernando Hierro, a Real Madrid és a spanyol válogatott korábbi játékosa.

„A labdarúgás egy nyelv. Teljesen mindegy, hogy az első, vagy a negyvenedik az adott ország válogatottja, a tapasztalatok kicserélése kölcsönösen hasznos. Éppen ezért mind a két fél hasznot húz a két szövetség között idén kötött megállapodásból" – mondta sajtótájékoztatóján a spanyol szövetség sportigazgatója.

Hierro a mostani szerepvállalásukkal kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy a magyar utánpótlásedzők sok hasznos információval gazdagodnak majd Ginés Meléndez, az U17-es spanyol válogatott szövetségi edzőjének előadásán. Hozzátette, azért jöttek, hogy elmondják, mit gondolnak a futballról, illetve bemutassák, miként működik a szerinte szerkezetileg jól felépített spanyol futball.

Újságírói kérdésre kifejtette, teljesen mindegy, a szövetség elnökségében hány embernek van futballmúltja, a lényeg azon van, hogy jó szakemberek legyenek a megfelelő posztokon, és elhivatottak legyenek a labdarúgást iránt.

Hierro beszélt a spanyol bajnokságról is, úgy vélte, az FC Barcelona hihetetlen jó időszakot él, éppen ezért nem lehet José Mourinho vezetőedzőt hibáztatni, ha a Real Madrid az idén nem tudja megtörni a katalánok uralmát. A portugál trénert kiváló szakembernek és igazi, győztes mentalitású karakternek tartja.

 

MELÉNDEZ: HAT SZEMPONT ALAPJÁN VÁLASZTJÁK KI A FIATALOKAT

A honi és a spanyol szövetség együttműködése nyomán, utóbbi szervezet képviseletében Ginés Meléndez, az U17-es válogatott szakvezetője minden részletre kiterjedően bemutatta a Magyar Labdarúgás Fórumán az utánpótlás ottani felépítését, amely nem is annyira közvetetten tavaly világbajnoki címet eredményezett Spanyolországnak.

Az egyik alappillére a spanyol modellnek, hogy minden válogatott ugyanazt a stílust képviseli, azaz a fiatalok pályafutását gondosan arra építik fel, hogy egyszer a felnőtt nemzeti csapatban szerepeljenek.

„Minden a kiválasztással kezdődik. Spanyolország éppúgy 19 régióra osztható, mint Magyarország. Minden régióban van három szövetségi edző, aki a tehetségek felkutatásáért és kiválasztásáért felel. Az egyik a 12, a másik a 16, a harmadik a 18 évesek felelőse – mondta a világ egyik legkiválóbb utánpótlásedzőjének tartott szakember. – Az 57 edző minden év decemberében éves értekezleten vesz részt, melyen megosztják egymással a tapasztalataikat, és útmutatást kapnak a szövetségtől."

Meléndez szerint hat tulajdonságra, szempontra figyelnek a kiválasztás során: minőség, karakter, versenyző típus, sebesség (gondolkodásban is), győzni akarás és kohézió. A 16 és 18 évesek kiválasztását azzal indokolta, hogy az európai szövetség (UEFA) U17-es és U19-es Eb-t rendez, azaz így a legtehetségesebb fiatalokkal egy évet együtt tudnak dolgozni a szakemberek a kontinentális megméretés előtt.

A rendszer nagy előnyeként kiemelte, hogy az összes szövetségi edző, beleértve a felnőtt válogatott szövetségi kapitányát is, 12 éves korától ismeri a korosztályos válogatott futballistákat, ugyanis Vicente del Bosque szakvezető kötelezően jelen van valamennyi összetartáson az U15-ös válogatottól kezdve. Meléndez szerint ez hatalmas előnyt jelent a felnőtt válogatottnak is, továbbá a fiatalokat is rendkívüli módon motiválja, ha akár az edzésükön, akár a mérkőzésükön jelen van a felnőtt nemzeti együttes szövetségi kapitánya.

„A rendszer hatékonyságát növeli az is, hogy a négy utánpótlás-válogatott szövetségi edzője minden reggel 9:15 órakor közös reggelivel kezdi a napot. Ez is azt szolgálja, hogy ismerjék egymás labdarúgóit" – mondta Meléndez, aki azt is kifejtette, hogy az U15-ös és U17-es, illetve az U19-es és U21-es csapatok szakvezetői egymás segédedzői.

A modell sikerességét – Meléndez szerint – talán az mutatja a legjobban, hogy a 2008-as Európa-bajnoki döntőben győztes kezdő tizenegyből tíz szerepelt az utánpótlás-válogatottban is, sőt érmet is nyert valamilyen nagy nemzetközi tornán.

„Ángel Maria Villar elnök 22 éves regnálása alatt mindent megnyertünk" – zárta szavait Meléndez.

FAZEKAS LÁSZLÓ: TÁMADÓFUTBALL KELL A KÖZÖNSÉGNEK

„Kell mutatni valamit, amiért a néző kimegy a stadionba, a támadófutball ilyen, és ez még akkor is igaz, ha bizonyos esetekben nem párosul győzelemmel" – jelentette ki hétfőn a Belgiumban élő, 92-szeres válogatott Fazekas László.

Az Újpest legendás játékosa sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a támadófutballnak közönségcsalogató hatása van, s ezt mindenképpen figyelembe kellene venniük a magyar élvonalbeli csapatoknak, legfőképpen pedig az edzőknek, mert ezzel tudnák visszacsábítani a stadionokba a szurkolókat. Személyes példát említve elmesélte, hogy a belga másodosztályban hét-nyolcezer ember járt ki csapata mérkőzéseire, s a szurkolók azt is elnézték, ha nem sikerült győzni.

„Természetesen követem az Újpest eredményeit. A szombati meccsből azonban csak húsz percet láttam, de kifejezetten tetszett a csapat játéka, mert volt hajtás. Ez is mutatja, megéri fiatal, saját nevelésű fiatalokat alkalmazni, mert ők igazán szerethető csapatot alkothatnak, s ilyenkor a drukkerek jobban elnézik a kudarcokat is" – mondta Fazekas, aki hozzátette, örömmel vállalna feladatot Újpesten, de konkrét ajánlattal sosem keresték meg.

Újságírói kérdésre elmondta, noha Juhász Roland, a magyar válogatott és az RSC Anderlecht védője évek óta Belgiumban játszik, még sosem találkoztak. Megjegyezte, ha kérik a segítségét, vagy tanácsát, akkor örömmel áll mindenki rendelkezésére. Juhászról úgy vélekedett, profi mentalitású futballista, aki az Anderlecht egyik legjobbja, s egyik legnagyobb erénye, hogy védőként mindig az egyszerűségre törekszik.

 

BERZI: BL- VAGY EL-DÖNTŐ LEHET BUDAPESTEN

Amennyiben felépül Budapesten egy új nemzeti futballstadion, a magyar főváros Bajnokok Ligája- vagy Európa-liga-döntőt rendezhet – jelentette ki Berzi Sándor, a honi szövetség alelnöke hétfőn a Magyar Labdarúgás Fórumának Társadalmi kapcsolódások szekciójában.

„Hogy BL- vagy El-finálé jöhet-e Magyarországra, az az új létesítmény kapacitásától függ" – mondta Berzi, aki hozzátette, Budapest az UEFA számára nagyon vonzó helyszín egy nagy sorozat döntőjét tekintve.

Berzi kiemelte, az MLSZ-t Csányi Sándor személyében olyan elnök irányítja, akinek megvan a háttere ahhoz, hogy esetlegesen a jövőben helyet kapjon az UEFA vezető testületében. Ez azért lenne nagy sportdiplomáciai siker, mert magyar sportvezető több évtizede nem került be a kontinentális szövetség végrehajtó bizottságában.

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő szintén a sportdiplomácia fontosságát emelte ki. Szerinte a magyar sport eredményeitől jócskán elmarad a magyar sportdiplomácia. Kiemelte, hogy nagyon kevés az idegen nyelvet beszélő játékosügynök vagy a sportdiplomataként is helytálló szövetségi vezető.

„Az európai bizottság változtatások nélkül biztosan nem fogadja el a társasági adó felhasználásáról szóló törvényjavaslatot. Végleges döntés áprilisban, májusban várható. A magyar látványsportok tehát ez év második felében láthatnak pénzt ebből, de hogy mennyi jut a futballra, és azon belül is a profi labdarúgásra, az más kérdés, többek között éppen ezt vizsgálja az európai bizottság" – mondta a korábbi sportminiszter.

Deutsch hozzátette, hogy az Európai Unió számára rendkívül fontos a sport elsősorban a szociális felzárkóztatásban betöltött szerepe miatt. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a mostani fórum hagyományteremtő esemény, s a jövőben is sor kerül még ilyen rendezvényre.

 

ORBÁN VIKTOR: RENDET KELL TENNI A MAGYAR FUTBALLBAN

Közös erőfeszítéssel kell rendet tenni a magyar futballban – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

„Az elmúlt évek következtében az ország gödörbe került, amelyből csak együtt, összefogással tudunk kilépni – fogalmazott a kormányfő. – Az idei év a megújulás éve, de nemcsak politikai értelemben, hanem a gazdaság, a kultúra és a sport szempontjából is."

A miniszterelnök azt mondta, a kormány az egészségmegőrzés szempontjából tekint a sportra, s hozzátette, „szégyen", hogy Magyarország az utolsó helyen áll abban a rangsorban, amely az Európai Unió egyes tagállamaiban a rendszeres testmozgást végzők százalékos arányát mutatja. Ezért az eddigi szemléletmód gyökeres megváltoztatására van szükség.

„Az egészségmegőrzés legbiztosabb módja a rendszeres testmozgás, s a kormány innen közelít a focihoz” – tette hozzá a miniszterelnök.

„Nálunk a lakosság 1,3-1,5 százaléka igazolt futballista, miközben az uniós átlag ennek kétszerese, a labdarúgásban sikeres országoknál pedig tíz-tizenöt százalék” – jelentette ki a kormányfő, aki felidézte, hogy 2000-ben elindították a Bozsik-programot az utánpótlás támogatására, ám 2002-ben a politika közbeszólt.

Orbán hozzátette, kormányzati szempontból hatalmas lehetőségek vannak a futballban, s rendre van szükség a pályákon és a létesítményekben is.

„Azonnali rendteremtésre van szükség, nem megengedhető, hogy a családok testi épségüket féltve ne látogathassák a mérkőzéseket, hogy a klubok háza tájáról különböző botrányos ügyek lássanak napvilágot, s hogy a magyar labdarúgás egyik legfontosabb helyszíne a németországi Bochum és annak ügyészsége legyen a bundabotrány kapcsán" – fogalmazott Orbán Viktor.

Orbán hangsúlyozta, a foci nem egyszerűen játék, s felszólította az MLSZ vezetőit, hogy bátran szánjanak missziót a labdarúgásnak Magyarország megújításában.

Orbán végezetül azt mondta, korábbi ígéretét betartva a rend és a biztonság érdekében a Parlament azonnal életbe lépteti a szükséges törvényeket, amint ezek előkészítése megtörtént, s ezekhez biztosítja a pénzügyi fedezetet, az utánpótlás-nevelést pedig állami feladatnak tekinti.

 

Csányi Sándor (balra), Fernando Hierro (középen) és Orbán Viktor (jobbra) a futballfórumon
Csányi Sándor (balra), Fernando Hierro (középen) és Orbán Viktor (jobbra) a futballfórumon

CSÁNYI: 238,7 MILLIÁRD FORINT KERÜL A MAGYAR FUTBALLBA 2020-IG

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) stratégiai tervében szereplő számítások szerint 2020-ig 238,7 milliárd forint kerül a magyar labdarúgásba – ez már Csányi Sándor záróelőadásában hangzott el hétfő este. Az MLSZ-elnök nem közölt részleteket a forrásokról.

„Jelenleg a magyar futballban sem a pályán, sem azon kívül nincs profizmus – fogalmazott az MLSZ első embere. – A március elején nyilvánosságra kerülő stratégiai terv vázlatában igyekeztünk minden részletre kiterjedően kidolgozni a javaslatainkat."

Csányi azt mondta, az igazolt játékosok számát szeretnék megduplázni, valamint szélesíteni akarják a magyar labdarúgás tömegbázisát.

„Fontos a klubcsapatok és a válogatott eredményessége, ugyanakkor a sportág népszerűsítésére is nagy hangsúlyt kell fektetnünk" – jelentette ki.

Az elnök elmondta: a stratégiai terv március elején már elérhető lesz a szövetség megújult honlapján, s ott bárki hozzászólhat, illetve leírhatja javaslatait az MLSZ vezetői számára.

A MAGYAR LABDARÚGÁS FÓRUMA - ÖSSZEGZÉS
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik