Aranycsapat: eltemették Lóránt Gyula hamvait Kőszegen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.13. 14:34
Címkék
Hazahozatala után ismét eltemették Lóránt Gyula, az egykori Aranycsapat középhátvédjének hamvait pénteken szülővárosában Kőszegen.

Kőszeg város díszpolgárát elsőként Huber László polgármester búcsúztatta a ravatalnál, majd a Magyar Labdarúgó-szövetség nevében Dunai Antal olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében Molnár Zoltán a szervezet főtitkára, az egykori játékostársak nevében Várhidi Pál búcsúzott tőle.

A gyászmegemlékezésen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök levelét, majd ismertették Hende Csaba honvédelmi miniszter határozatát, amelyben Lóránt Gyulát posztumusz őrnaggyá léptette elő.

A temetésen több mint százan vettek részt, köztük családtagjai, hamvainak hazahozatalát kezdeményező felesége is. A gyászszertartást követően a Kőszegi Városi Múzeumban Lóránt Gyula és az Aranycsapat relikviáiból állandó kiállítás nyílt.

A róla elnevezett sporttelepen első ízben rendezik meg a nevét viselő labdarúgó utánpótlás-kupát, ugyanitt összecsapnak egymással öregfiúk mérkőzésen a magyar válogatott, a Budapesti Honvéd, valamint a Haladás VSE és a Kőszegi SE korábbi játékosai.

Este csöndes megemlékezést tartanak a pályán a kőszegi sportbarátok.

A Lóránt Gyula életéről készült írásunk első, illetve második részét ide kattintva olvashatják el!

Legfrissebb hírek

Már a csoportkörben is lesz mit nézni a férfi vízilabda-vb-n

Vizes vb 2025
15 perce

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
15 perce

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Európa-liga
36 perce

Pethő Ákosnak csak egy meccs miatt van hiányérzete

Kosárlabda
50 perce

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
1 órája

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik