A válogatotton is múlik az új stadion sorsa

2009.09.02. 16:27
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott teljesítményén is múlik egy nemzeti stadion felépítése – jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök, aki szerda délután tett látogatást a sorsdöntő világbajnoki selejtezőkre készülő csapat telki edzőközpontjában, s egy 11-est is kivédett.
Bajnai Gordont többek között Gera Zoltán és Dárdai Pál kísérte végig az edzőközpontban (Fotó: Korponai Tamás)
Bajnai Gordont többek között Gera Zoltán és Dárdai Pál kísérte végig az edzőközpontban (Fotó: Korponai Tamás)

„Az államnak akkor éri meg egy ilyen létesítmény felépítésének támogatása, ha annak megfelelő a kihasználtsága, azaz rendszeresen telt házas eseményt rendeznek benne. Ehhez a válogatott is nagyban hozzájárulhat, hiszen két jó eredménnyel állandósítható lehet a magyar embereken most úrrá lett futball-láz” – mondta a kormányfő Huszti Szabolcs válogatott játékos azon kérdésére, hogy a legnépszerűbb sportág számíthat-e állami segítségre egy nemzeti stadion felépítését illetően.

Bajnai kiemelte, hogy Magyarországnak rendkívül sokat jelenthet a válogatott sikere szombaton a svédek és jövő szerdán a portugálok ellen, mert az ország nemcsak gazdasági, hanem lelki válsággal is küzd. Hangsúlyozta: az emberek számára lelkesítő lehet a nemzeti együttes diadala, önbizalmat és optimizmust ébreszthet bennük a mostani nehéz időkben.

„Amikor átvettük az MLSZ irányítását, elsődleges célként azt tűztük ki, hogy a labdarúgás társadalmi megítélését megváltoztassuk, visszanyerjük az emberek bizalmát. A miniszterelnök mostani látogatása is jelzi, hogy jó úton járunk e tekintetben” – mondta köszöntőjében Kisteleki István, a hazai szövetség elnöke, aki szerint ehhez a válogatott reményt keltő szereplésén kívül olyan projektek megvalósítására volt szükség, mint az OLLÉ pályalétesítő program, a telki edzőközpont megépítése vagy a Gyermeklabdarúgó-szövetség megalapítása. Hozzátette, az OLLÉ-programnak éppen az akkor önkormányzati miniszterként ténykedő Bajnai volt a fővédnöke, s kedden immár a 64. pályát adták át.

A kormányfő gratulált az eddig elért eredményekhez, amelyek elismeréseként Kisteleki nemrég állami kitüntetést vehetett át, majd a válogatott futballistákhoz szólt:   

„Egy hétig rátok fog figyelni az egész ország. A nemzeti együttes sikere örömöt okoz az embereknek, amire nagy szükség van. Ez nagy felelősség, de ez ne bénítsa a csapatot, hanem lelkesítse. Mutassátok meg, milyen a magyar virtus!”  

Ezt követően a futballisták kérdezhettek a politikustól, s Huszti egy nemzeti stadion felépítését szorgalmazta állami segítséggel. 

„A magyar futball számíthat az állam támogatására, mert Budapestnek szüksége van egy nagy, fedett stadionra, amely akár Bajnokok Ligája-döntő megrendezésére is alkalmas. De ehhez bizonyos feltételek szükségesek, hogy a létesítményt gazdaságosan lehessen üzemeltetni” – válaszolt a miniszterelnök.

Huszti után Torghelle Sándor további, a telkihez hasonló edzőközpontok létesítése felől érdeklődött, míg Fülöp Márton a futballhuliganizmus kérdését feszegette. Előbbire Bajnai azt felelte, hogy egyelőre a válság miatt nincs erre pénz, s Magyarország igen kedvező helyzetben van, hogy olyan létesítménye van Telkiben, amelynek csodájára járnak egész Európában. Utóbbira úgy reagált, hogy tavasszal már foglalkoztak a kérdéssel, s ezt folytatni kell, hogy megoldás szülessen, s egy elenyésző kisebbség ne rontsa el a többség szórakozását, ne tartsa távol a családokat a stadionoktól. Hozzátette, az utóbbi időben a rendőrség a stadionokon kívül határozottabban lép fel a rendbontókkal szemben, s ezt a szemléletet követni kell.   

Bajnai a csapat ajándékaként egy minden válogatott futballista által aláírt kapusmezt és kapuskesztyűt vett át Erwin Koeman szövetségi kapitánytól. Aztán ő is kérdezett: miként készülnek Zlatan Ibrahimovic, a svéd gárda sztárja semlegesítésére?  

„Legutóbbi budapesti meccsünkön sérüléséig Juhász Roland, majd utána Gyepes Gábor radírozta le a pályáról, noha a 90. percben egy világklasszisokra jellemző győztes gólt ragasztott a bal felső sarokba. Ha viszont védőink ugyanolyan jó teljesítményt nyújtanak, mint azon a meccsen, akkor nem lesz gond” – válaszolt Gera Zoltán.  

A program zárásaként Bajnait körbevezették a májusban átadott létesítményben, a kormányfőt többek között Dárdai Pál, Gera, Koeman és Kisteleki kísérte végig. A főépület előtti edzőpályán pedig Dunai Antal, az MLSZ szakmai alelnöke rúgott 11-est a 43-as Építők amatőrcsapatában kapusként játszó kormányfőnek, aki az ajándékba kapott mezt és kesztyűt viselve hárította a bal alsó sarokba tartó lövést. 

„Természetesen mindkét találkozót a helyszínen tekintem meg fiammal együtt, s remélem, októberben az idegenbeli találkozókon is ott tudok majd lenni” – nyilatkozott az MTI-nek Bajnai.

MTI

Legfrissebb hírek

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
11 perce

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
17 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
19 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
42 perce

Brazília, Németország és Hollandia is klasszikus színekben – a mai mezek

Foci vb 2026
57 perce

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
1 órája

Lisztes Krisztiánt erre az idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik