A negyedik kalapba kerül a Koeman-csapat

Vágólapra másolva!
2009.11.19. 17:04
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyilvánosságra hozta a nemzetek koefficiens alapján készített rangsorát, amely alapján meghatározásra kerülnek a 2012-es Eb selejtező sorsolásakor használt kalapok. Ahogy az várható volt, Magyarország a negyedik kalapba fog kerülni.

 

 

Negyedik kalapba kerülünk az Eb-selejtezők sorsolásakor. (Fotó: Czagány Balázs)
Negyedik kalapba kerülünk az Eb-selejtezők sorsolásakor. (Fotó: Czagány Balázs)

Február 7-én Varsóban tartják a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolását. Az már most tudható, hogy kilenc csoportba sorolják majd a válogatottakat, ezek közül hatban szerepel majd hat válogatott, háromban pedig öt.

Ma nyilvánosságra hozták a vb-selejtezők és playoffmérkőzések utáni koefficiens listát, amely alapján majd besorolják hat kalapba a csapatokat a sorsoláskor. Öt kalapba kerül kilenc válogatott, egybe pedig hat. A sorrend meghatározásánál 20 százalékkal számították be a 2006-os világbajnokság mérkőzéseit illetve a torna selejtezőit, 40-el a 2008-as Európa-bajnokságét, és szintén 40 százalékkal a most befejeződött vb-selejtezős összecsapásokat. A barátságos találkozókat nem vették figyelemve.

Lengyelország (23. a listán) és Ukrajna (19.) automatikusan részt vesz a tornán, így ők kiesnek a listából. Magyarország a 32. pozíciót foglalja el a sorban, aminek révén - ahogy az várható volt - a negyedik kalapba fog kerülni.

A legjobb helyezést Spanyolország érte el, megelőzve Németországot és Hollandiát.

A 2012-es Eb-re a kilenc csoportgyőztes, valamint a legjobb csoportmásodik jut ki automatikusan. A fennmaradó négy helyért pótselejtezőt vív a többi csoportmásodik, a párharcok oda-visszavágó alapon dőlnek el.  

Nem kerülhet egy csoportba Grúzia és Oroszország, valamint Azerbajdzsán és Örményország az említettek közötti viszony miatt.

UEFA-KOEFFICIENS RANGSOR 
1. Spanyolország 2. Németország  3. Hollandia 4. Olaszország 5. Anglia 6. Horvátország, 7. Portugália 8. Franciaország, 9. Oroszország, 10. Görögország, 11. Csehország, 12. Svédország, 13. Svájc, 14 . Szerbia, 15. Törökország16. Dánia, 17. Szlovákia 18. Románia, 19. Ukrajna, 20. Izrael, 21.  Bulgária, 22. Finnország, 23. Lengyelország, 24. Norvégia, 25. Írország, 26. Skócia, 27. Észak-Írország, 28. Ausztria, 29. Bosznia-Hercegovina, 30. Szlovénia,  31. Lettország, 32. Magyarország, 33. Litvánia, 34. Fehéroroszország, 35. Belgium, 36. Wales, 37. Macedónia, 38. Ciprus, 39. Montenegró, 40. Albánia, 41. Észtország, 42.Grúzia, 43. Moldova, 44. Izland, 45. Örményország, 46. Kazahsztán, 47. Liechtenstein , 48. Azerbajdzsán, 49. Luxemburg, 50. Málta, 51. Feröer-szigetek, 52. Andorra, 53. San Marino
A 2012-ES EB SELEJTEZŐINEK VÁRHATÓ KALAPBEOSZTÁSA
ELSŐ KALAP: Spanyolország, Németország, Hollandia, Olaszország, Anglia, Horvátország, Portugália Franciaország, , Oroszország.
MÁSODIK KALAP: Görögország, Csehország, Svédország, Svájc, Szerbia, Törökország Dánia, Szlovákia, Románia.
HARMADIK KALAP: Izrael, Bulgária, Finnország, Norvégia, Írország, Skócia, Észak-Írország Ausztria, Bosznia-Hercegovina
NEGYEDIK KALAP: Szlovénia, Lettország, Magyarország, Litvánia, Fehéroroszország, Belgium, Wales, Macedónia, Ciprus.
ÖTÖDIK KALAP: Montenegró, Albánia, Észtország, Grúzia, Moldova, Izland, Örményország, Kazahsztán, Liechtenstein.
HATODIK KALAP: Azerbajdzsán , Luxemburg, Málta, Feröer-szigetek, Andorra, San Marino.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik