A határon túlról is erősödhet az Egervári-csapat

2011.05.04. 08:48
null
A tehetséges Silviu Lung három percet már védett a román válogatottban
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, labdarúgó-válogatottunk szakmai stábjának tagjai nem unatkoznak a meccsek közötti időszakokban sem. Egervári Sándor és segítői hamarosan európai körútra indulnak. A közelmúltban Romániában néztek körül. Úgy tudjuk, a szomszédos országban két játékos is a látókörükbe került, az egyik ifjabb Silviu Lung, az élvonalban szereplő Craiova kapusa, a másik a második vonalban szereplő FC Bihor (Nagyvárad) futballistája, Adrian Marcus.
EGERVÁRI CÁFOL
„Kizárólag azokban a kapusokban gondolkozunk, akik eddig már szerepeltek a válogatott keretben, és fel sem merült bennem, hogy erre a posztra külföldről honosítsunk játékost. Arra pedig nem is fecsérelnénk a drága időnket, hogy olyan labdarúgót figyeljünk meg, akire az általunk is jól ismert nemzetközi szabályok értelmében nem számíthatnánk" – mondta az mlsz.hu-nak a szövetségi kapitány.

A 21 éves Silviu Lung kiváló adottságokkal van megáldva, majd' két méter magas, s tagja a román U21-es válogatottnak. Hatalmas tehetségnek tartják, nem véletlen, hogy felhívták rá a magyar labdarúgás irányítóinak figyelmét is. Tavaly három percet védett a Honduras elleni felkészülési mérkőzésen a román nemzeti csapatban, ám a FIFA új előírása szerint ettől még játszhat más válogatottban, hiszen az csak felkészülési mérkőzés volt, a nemzetközi szövetség szabályozása értelmében pedig az „országváltás” csak akkor nem engedélyezett, ha tétmérkőzésen lépett már pályára egy játékos.

A másik labdarúgó a második vonalban szereplő FC Bihor (Nagyvárad) futballistája, Adrian Markus. A csatár alig múlt 18 éves, erőszakos, gyors, 17 mérkőzésen 12 gólig jutott el. Úgy tudjuk, a kapitány segítői már megnézték.

Egyébiránt nem először esik meg, hogy határon túl keresnek s találnak futballistát a válogatott irányítói. Talán kevesen emlékeznek rá, de 1999-ben Bicskei Bertalan szövetségi kapitánysága idején az akkor az SSV Ulmban futballozó Radoki János (Janos Radoki) kapta meg a magyar állampolgárságot, majd a meghívót a válogatottba, ám egyszer sem játszott. A román Vasile Miriuta éveken át futballozott Magyarországon Miriuta Lászlóként, s kilencszer húzhatta magára a válogatott mezét, de a jelenlegi keretben is található határon túli magyar, hiszen Priskin Tamás Felvidéken, a szlovákiai Révkomáromban látta meg a napvilágot.

SZABICS KÖZEL A VÁLOGATOTTHOZ – EGERVÁRI

 

Legfrissebb hírek

Kozák Luca ötödik lett 100 gáton, Klekner Hanga döntőbe jutott rúdugrásban

Atlétika
5 perce

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
15 perce

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
15 perce

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak az Olympiakosz

Bajnokok Ligája
27 perce

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
34 perce

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
1 órája

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
1 órája

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
1 órája