U17-es Eb: nehéz csoportba került a magyar csapat az elitkörben

Vágólapra másolva!
2023.12.07. 12:19
null
Ellenfeleket kapott az U17-es magyar válogatott (Fotó: Getty Images)
A magyar válogatott az angol, a francia és az északír csapattal mérkőzik meg a részvételért a jövő évi U17-es labdarúgó Európa-bajnokság tavaszi elitkörében.

A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása szerint Jeremiás Gergő csapata a harmadik kalapból várta a sorsolást, amelyen az A-csoportba került. Az első kalapból az angol, a másodikból a francia, a negyedikből pedig az északír válogatott került ebbe a négyesbe.

A nyolc csoport résztvevői jövő márciusban minitornákon döntenek a 15 továbbjutóról – a házigazda Ciprus automatikus induló. A csoportgyőztesek és a legjobb hét második helyezett léphet majd pályára a kontinensviadalon.

A 2024-es – május 20-tól június 5-ig tartó – Eb lesz az utolsó ebben a korosztályban, amelyet a jelenlegi rendszerben, 16 csapattal bonyolít le az európai szövetség.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik