Válogatott: a szerbek nyolc játékosra nem számíthatnak sérülés miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.09.04. 14:08
null
A Porto játékosára, Grujicsra (balra) sem számíthat Dragan Sztojkovics (jobbra) mieink ellen (Fotó:<a href="https://www.facebook.com/FudbalskiSavezSrbije" target="_blank"> facebook.com</a>/FudbalskiSavezSrbije)
Újabb sérültekről számolt be Dragan Sztojkovics, a szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a hétfői sajtótájékoztatón, amelyen az is kiderült, hogy a szakmai stáb jelenleg csak a magyar váloagtott elleni meccsre koncentrál, és hogy a szerb válogatott védelmében változások várhatók a csütörtöki találkozón.

 

A szerb válogatott szövetségi kapitánya, Dragan Sztojkovics szerint Marco Rossinak köszönhetően újjászületett a magyar válogatott, s hasonló mérkőzésre számít, mint másfél évvel ezelőtt, amikor a Budapesten megrendezett felkészülési mérkőzésen Szerbia 1–0-ra nyert.

Sztojkovics a hétfői sajtótájékoztatóján az újságírói kérdések előtt rögtön azzal indított, hogy elsorolta azoknak a játékosoknak a nevét, akikre nem számíthat a magyar válogatott elleni találkozón. A felsorolásból kiderült, hogy nagyon sok a sérült. Aleksza Terzics, Erhan Masovicsra, Mijat Gacsinovics, Petar Ratkov és Szasa Lukics is sérült, s ők már korábban a keretszűkítés áldozatául estek, a hétfői sajtótájékoztatón pedig azt is közölte, hogy ugyanez a helyet Darko Lazoviccsal is. A korábbi, szűkített keret kihirdetése óta pedig kiesett a Porto középpályása, Marko Grujics, valamint a Panathinaikosz középpályása, Filip Djuricsics is. Utóbbi pár órával a sajtótájékoztató előtt volt mágneses rezonancia-vizsgálaton, amelynek eredményei után kiderült, hogy 10-15 napos kényszerpihenőre kényszerül, a combhajlító izma sérült meg.

„Örömmel tölt el, hogy a mögöttünk levő, igencsak érdekesre sikeredett átigazolási időszakban a szerbiai játékosok még erősebb klubokba igazoltak, vagyis fejlődtek, előreléptek a karrierjükben– mondta Sztojkovics, aki viccesen hozzátette, azzal, hogy Alekszandar Mitrovics és Szergej Milinkovics az al-Hilalba igazoltak, most még a szaúd-arábiai bajnokságot is követnie kell. – Ami a megszerzett pontok számát és a táblázaton elfoglalt helyezésünket illeti, elégedettek lehetünk, persze lehetett volna jobb, de rosszabb is. Ami bizakodással tölt el, hogy most a rendelkezésemre állnak a válogatott meghatározó játékosai, és velük még jobbak lehetünk. Minket az első és a második hely megszerzése érdekel, mivel a célunk az Európa-bajnokságra való kijutás. Nem lesz könnyű, de hinnünk kell magunkban, és abban, hogy olyan játékerőt képviselünk, amellyel ezt a kitűzött célt elérhetjük.”

Sztojkovics arra a kérdésre, hogy a szurkolók kitiltása ellenére milyen előnyökkel járhat a szerb válogatott számára a hazai pálya a Magyarország elleni találkozón, azt felelte, ma már nincs nagy jelentősége a pályának, hiszen hasonlóak a feltételek, a VAR-szoba is mindkét csapat rendelkezésére áll.

„Sajnálom, hogy egy nagyon fontos meccsen, amelyen a magyar válogatottat fogadjuk, felnőtt szurkolók nélkül kell pályára lépnünk, de nem szabad elfelejteni, hogy a lelátón a 6 és 14 éves kor közötti gyerekek foglalnak majd helyet – nyilatkozta a kapitány, aki szerint nagyon jó lenne, ha a jövőben a szurkolói viselkedések miatt nem kapnának ehhez hasonló büntetést a válogatott.

„Változtatni kell a szurkolók viselkedésén: ami tiltott, azt nem szabad, mert különben így járunk. A játékosok és a szakmai stáb annyit tehet, hogy jó példával jár elöl, felszólítja a drukkereket, hogy tartsák be a szabályokat, de ennél többet nem tehetünk.”

Ami a soron következő két selejtezős mérkőzést illeti, Sztojkovics elmondta, hogy ebben a pillanatban csak a magyar válogatottal foglalkoznak, ez a meccs számít, s a litvánokkal csak akkor kezdenek el foglalkozni, amikor a játékvezető lefújta a Magyarország elleni meccset.

„Magyarországnak kiváló szövetségi kapitánya van Marco Rossi személyében, akinek köszönhetően újjászületett a magyar válogatott, s akit muszáj tisztelnünk az elmúlt időszakban nyújtott teljesítménye miatt. Remek egyéniségek alkotják a nemzeti együttest, akik közül kiemelném Szoboszlait Dominikot, aki nagyon magas szinten űzi ezt a sportot. El kell fogadnunk, hogy a magyarok és mi vagyunk a csoport esélyesei. Elemeztük és még elemezni fogjuk a magyar csapatot, de nekünk a saját játékunkra kell figyelni és így kiharcolni a minél jobb eredményt” – mondta Sztojkovics, aki szerint hasonló találkozóra lehet számítani, mint a legutóbbi, budapesti felkészülési mérkőzés, mivel a magyarok akkor is motiváltak voltak, és a szerb játékosok is komolyan álltak a mérkőzéshez.

„Nagyon fontos meccs előtt áll mindkét együttes: biztos, hogy ők nagyon felkészültek lesznek – fogalmazott Sztojkovics, aki nem hisz abban, hogy Marco Rossi változtatna az eddigi taktikán és a felálláson. – Ami az ellenfél játékának elemzését illeti, nem kell túl sok információt adni a játékosoknak, hanem a legfontosabbakat kell kiemelni, amelyet a hétfői nap folyamán meg is tesz a szakmai stáb, kedden pedig azokat a dolgokat javítjuk ki, amik a bolgárok ellen nem voltak jók.”

Ami a szerb válogatott felállását illeti, ott minden bizonnyal a védelemben lesznek apróbb személyi változások, legalábbis ez derült ki a kapitány nyilatkozatából.

„Lesznek változások, minden bizonnyal a védelemben, de nem mondanám el a részleteket, mert ez a játéksokra és rám tartozik. A védelemnek javulnia kell, de nem szeretnék neveket említeni, a legjobb megoldást keressük. Azt azonban hozzátenném, nem csak a védelmet kell bírálni, ez egy csapat, ha gólt kapunk, a legkönnyebb azt mondani, a kapus a hibás, de ez nem így van, mert valami megelőzte a gólt. A középpályások és a csatároknak is ki kell venniük a részüket a védekezésből, amikor a helyzet úgy kívánja” – mondta Sztojkovics, aki szerint ez most sokkal szerencsésebb időszak az Eb-selejtezős meccsekre, mint a júniusi volt.

„Akkor úgy álltunk hozzá, hogy legyünk túl a bolgárok elleni meccsen, nyerjük meg, és megyünk tovább, aztán az egy pontnak is örülhettünk. A bolgárok elleni meccs előtt véget értek a bajnokságok, a játékosok kiestek a ritmusból, pihenőre mentek, aztán megint fel kellett volna pörögniük, s ez nem mindenkinek sikerült, ezért is születtek júniusban meglepő eredmények. Most azonban visszatér a csapatba Alekszandar Mitrovics és Dusan Vlahovics is, és a többiek is felvették a ritmust, mivel már jó pár forduló lement a bajnokságokból.”

A SZERB KERET
KAPUSOK: Vanja Milinkovics-Szavics (Torino), Predrag Rajkovics (Mallorca), Djordje Petrovics (New England Revolution), Borisz Radunovics (Cagliari)
VÉDŐK: Nikola Milenkovics (Fiorentina), Sztrahinja Erakovics (Zenit), Nemanja Gudelj (Sevilla), Milos Veljkovics (Werder Bremen), Sztrahinja Pavlovics (Red Bull Salzburg), Szrdjan Babics (Szpartak Moszkva), Filip Mladenovics (Panathinaikosz)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Andrija Zsivkovics (PAOK), Nemanja Radonjics (Torino), Nemanja Makszimovics (Getafe), Uros Racsics (Sassuolo), Ivan Ilics (Torino), Filip Kosztics (Juventus), Dusan Tadics (Fenerbahce), Lazar Szamardzsics (Udinese), Sztefan Mitrovics (Crvena zvezda), Szergej Milinkovics-Szavics (Al-Hilal)
TÁMADÓK: Alekszandar Mitrovics (Al-Hilal), Dusan Vlahovics (Juventus), Luka Jovics (Fiorentina)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Paksi FC)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Fiola Attila (Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország),Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Hoffenheim – Németország), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kalmár Zsolt (Fehérvár FC), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Callum Styles (Barnsley – Anglia), Szuhodovszki Soma (Kecskeméti TE)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencváros)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT
5. FORDULÓ
Szeptember 7., csütörtök

20.45: Szerbia–Magyarország
18.00: Litvánia–Montenegró
Szabadnapos: Bulgária

Szeptember 10., vasárnap
Montenegró–Bulgária
Litvánia–Szerbia
Szabadnapos: Magyarország

 

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 3 2 1 5–0 +5 7
2. Szerbia 3 2 1 5–1 +4 7
3. Montenegró 3 1 1 1 1–2 –1 4
4. Bulgária 4 2 2 2–6 –4 2
5. Litvánia 3 1 2 1–5 –4 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik