U21: Remélem, ha látott ma Sztankovics, akkor elégedett – Lisztes

Vágólapra másolva!
2023.09.08. 12:15
A magyar U21-es válogatottnak lehet hiányérzete a Kazahsztán ellen mutatott játék miatt, ugyanakkor örvendetes, hogy kapott gól nélkül lehozta a mérkőzést, s győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. A találkozó után a második gólt egy parádés csel után előkészítő Lisztes Krisztiánnal beszélgettünk, aki jövő nyáron a Ferencvárosból a német Frankfurtba igazol.

Lisztes Krisztiántól azt kérdeztük, milyen szavakkal cserélte be őt Gera Zoltán.

„Azt mondta, kamatoztassam a pályán, amit tudok. Próbáljak gólt szerezni, akár gólpasszt adni. Hál' istennek sikerült az egyik, úgyhogy nagyon boldog vagyok, főleg azért, hogy a csapat be tudta húzni a három pontot.”

Videónkban beszél a gólpasszáról; arról, hogyan érzi magát az U21-ben, de szóba került a felnőttválogatott, a Frankfurt és a Ferencváros új vezetőedzője, Dejan Sztankovics is.

Lisztes előtte az M4 Sportnak elárulta: néhány hónapja tudott a tavaly Európa-liga-győztes Frankfurt megkereséséről.

„Nagyon szimpatikus volt a csapat, nagyon örülök, hogy ilyen patinás klubban tudom majd folytatni, de egyelőre a Ferencvárosra koncentrálok száz százalékban” – fogalmazott Lisztes, aki ebben az idényben még a magyar bajnoki címvédő FTC-t erősíti.

A német együttesnél megtapasztalt körülmények kapcsán úgy fogalmazott: „Bundesliga-szint, szerintem ezt nem kell ragozni. A stadion nagyon szép és nagy a közönség is, hasonlít a Fradira talán. Hasonlóan jó B-közepet várok, mint a Fraditól.”

Saját magától fejlődést és gólokat vár el Németországban is. „Egy Bundesliga-csapatról van szó, a fejlődés érdekében van ez az egész, hogy minél magasabb szintet el tudjak érni” – mondta Lisztes.

Édesapja, a 49-szeres válogatott Lisztes Krisztián a kilencvenes évek egyik legnagyobb magyar tehetsége volt. A Ferencváros saját nevelésű játékosa a Bundesligában is karriert futott be: a stuttgarti évek után a Werder Bremenhez került, amellyel bajnok lett. Később megfordult a Mönchengladbachnál és a Hansa Rostocknál is, míg Magyarországon a Ferencváros mellett volt a Szeged, a Vasas, a Paks, a REAC és végül a Soroksár játékosa.

GERA: NYÖGVENYELŐSNEK TŰNHETETT, DE ÖRÜLÖK A SIKERNEK

NÉMETH: A JÁTÉKHIÁNY? MÁSKOR SEM SZOKTAM OLYAN SOKAT SZEREPELNI A KLUBOMBAN

MAGYARORSZÁG–KAZAHSZTÁN 2–0 (1–0)
Szeged,
Szent Gellért Fórum, 1200 néző. Vezette: Kurgeli (Komcsenko, Geckov – fehéroroszok)
MAGYARORSZÁG: Hegyi – Szabó A., Iyinbor, Csinger – Kovács M., Baráth P. (Katona B., 80.), Horváth A. (Bényei, 14.), Benczenleitner – Vancsa Z. (Lisztes K., 63.), Németh A. (Kocsis D., 63.), Vitális (Eördögh, 80.). Szövetségi edző: Gera Zoltán
KAZAHSZTÁN: Anarbekov – Dobaj, Sirobokov, Zsumakanov, Kalmirza (Kaldibekov, 74.), Kurgin (Tkacsenko, 64.) – Buribajev, Szadibekov (Galim, 86.), Nazimkanov, Mitrofanov (Abdulla, 75.) – Szviridov (Jesszimbekov, 86.). Szövetségi edző: Kajrat Nurdauletov
Gólszerző: Kovács M. (10.), Eördögh (89.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik