U21: Kazahsztán elleni győzelemmel kezdték a mieink az Eb-selejtezőt

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2023.09.07. 19:45
null
Győzelemmel kezdett az U21-es válogatott (Fotó: Árvai Károly)<br /><strong><a href="https://www.nemzetisport.hu/galeria/u21-magyarorszag-kazahsztan-2-0-fotok-arvai-karoly--7183" target="_blank">A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!</a></strong><br />
A magyar U21-es válogatottnak lehet hiányérzete a Kazahsztán ellen mutatott játék miatt, ugyanakkor örvendetes, hogy kapott gól nélkül lehozta a mérkőzést, s győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.

A 2025-ös, szlovákiai U21-es Európa-bajnokságra a magyar korosztályos válogatottnak a B-csoporton keresztül vezethet az útja. A kvalifikáció azonban roppant nagy kihívást jelent az európai rangsorban 30. helyet elfoglaló, ezáltal a negyedik kalapba sorolt együttes számára, hiszen a papírforma alapján három vetélytársa is erősebb nála: az első kalapból a rekordbajnok spanyolokat, a másodikból a belgákat, a harmadikból a skótokat kapta, és csak az első helyezett jut ki automatikusan a tornára, a második pozícióban végzők közül a legjobb három vált jegyet a viadalra.

Éppen ezért volt rettentően fontos, hogy Gera Zoltán szövetségi edző csapata sikerrel vegye első csoportmérkőzését az ötödik kalapos Kazahsztán ellen. Az előjelek kedvezőek voltak, hiszen a magyar válogatott nyolc felkészülési találkozójából hatot megnyert, ötször ráadásul nem kapott gólt, az ázsiai ország (most azt ne firtassuk, miért az európai szövetség égisze alá tartozik) csapata pedig legutóbb 2021 márciusában nyert (felkészülési) meccset.

Bár magyar színekben a felnőttválogatottban számításba vett Kerkez Milos, Balogh Botond, Kata Mihály és Horváth Krisztofer is pályára léphetett volna életkoruk alapján, nélkülük is ütőképesnek tűnt a nemzeti csapat összetétele: Hegyi Krisztián az angol harmadosztályú Stevenage-ben véd remekül, Csinger Márk a DAC-ba játszotta be magát, Baráth Péter a Ferencvárosban kap több-kevesebb játéklehetőséget, Vancsa Zalán a Lommelben lendül egyre jobb formába, Németh András pedig ugyan keveset játszik Hamburgban, képességei alapján a keret egyik legjobbja – s akkor még nem beszéltünk a cserék közé nevezett ifj. Lisztes Krisztiánról, aki a minap írt alá az Eintracht Frankfurthoz, 2024 nyarán csatlakozik a Bundesliga-csapathoz.

A magyarok szakmai stábja úgy készült, hogy az ellenfél ötvédős felállást alkalmazva, a labdát keveset birtokolva, mélyen védekezve, kontratámadásokra berendezkedve érkezik Szegedre. Nos, Gera Zoltán és segítői jól kalkuláltak, a kazahok ugyanis kevés kockázatot vállaltak, s a várakozásoknak megfelelően hosszú labdákkal keresték az elöl lévőket – az 5–4–1-es felállását 3 –4–3-asra módosították labdaszerzést követően. Bár a magyar válogatott játéka döcögött, első helyzetét gólra váltotta: Németh András hozta ziccerbe a jobb oldalon védelem mögé kerülő Kovács Mátyást, aki magabiztosan a kapu közepébe lőtte kilenc méterről a labdát – ez volt a harmadik találata az U21-ben.

Negyedóra sem telt el a meccsből, kényszerváltoztatásra került sor: a szegedi születésű MTK-játékos, Horváth Artúr megsérült, a helyét Bényei Ágoston vette át a középpálya tengelyében. Noha alighanem az volt a cél, hogy mihamarabb kétgólosra duzzadjon az előny, a szerény képességű ellenfél játéka hiába hemzsegett technikai hibáktól, a magyar akciók sem voltak gördülékenyek, nehezen jutott támadóharmadba a csapat. Kellő dinamika és váratlan húzás hiányában elmaradtak a várt rohamok, túlzottan statikus volt a játék. Erre kevés híján ráfázott a gárda, a 41. percben ugyanis Kazahsztán Mitrofanov révén ordító helyzetet puskázott el, a szélső öt méterről nem találta el a kaput Csinger ölelésében.

Bár az első félidőben uralta a meccset Gera Zoltán csapata (66 százalékban birtokolta a labdát), a szakember is érezte, változtatásra van szükség. Együttese valamelyest nagyobb fordulatszámon pörgött a fordulás után, ám a helyzetek kialakítása továbbra sem ment, a játékosok szinte egyáltalán nem jelentettek veszélyt Anarbekov kapujára. A félidő közepén becserélt Lisztes Krisztián keveset volt játékban, így a meccs a hazaiak meddő fölényével csordogált, s különösebb izgalmak nélkül ért véget volna véget, hacsak a hajrában nem villan az FTC tehetsége, aki nagyszerűen robogott el a jobb szélen, szép csele után tiszta helyzetbe hozta Eördögh Andrást, aki higgadtan a kapuba emelte a labdát.

A magyar válogatott ezzel tehát sikerrel vette első Eb-selejtezőjét, örvendetes, hogy kapott gól nélkül letudta a mérkőzést, de játékban jócskán van még hová javulnia, ha a sorozat végéig szeretne versenyben lenni a kvalifikációt jelentő helyekért – szeptember 12-én Máltán rukkolhat ki jobb teljesítménnyel.

GERA: NYÖGVENYELŐSNEK TŰNHETETT, DE ÖRÜLÖK A SIKERNEK

NÉMETH: A JÁTÉKHIÁNY? MÁSKOR SEM SZOKTAM OLYAN SOKAT SZEREPELNI A KLUBOMBAN

LISZTES: REMÉLEM, HA LÁTOTT MA SZTANKOVICS, AKKOR ELÉGEDETT

MAGYARORSZÁG–KAZAHSZTÁN 2–0 (1–0)
Szeged,
Szent Gellért Fórum, 1200 néző. Vezette: Kurgeli (Komcsenko, Geckov – fehéroroszok)
MAGYARORSZÁG: Hegyi – Szabó A., Iyinbor, Csinger – Kovács M., Baráth P. (Katona B., 80.), Horváth A. (Bényei, 14.), Benczenleitner – Vancsa Z. (Lisztes K., 63.), Németh A. (Kocsis D., 63.), Vitális (Eördögh, 80.). Szövetségi edző: Gera Zoltán
KAZAHSZTÁN: Anarbekov – Dobaj, Sirobokov, Zsumakanov, Kalmirza (Kaldibekov, 74.), Kurgin (Tkacsenko, 64.) – Buribajev, Szadibekov (Galim, 86.), Nazimkanov, Mitrofanov (Abdulla, 75.) – Szviridov (Jesszimbekov, 86.). Szövetségi edző: Kajrat Nurdauletov
Gólszerző: Kovács M. (10.), Eördögh (89.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik