U21-es válogatott: Csinger Márk a felnőttek között bizonyítana a következő évadban

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2022.06.01. 08:33
null
Csinger Márk sokat fejlődött a SPAL utánpótlásában (Fotó: SPAL)
A Jászboldogházáról induló Csinger Márk először kapott meghívót Gera Zoltán szövetségi edzőtől az U21-es válogatottba, a következő idényben azonban már felnőtt szinten futballozna klubcsapatában, az olasz másodosztályú SPAL-ban.

Érdemes odafigyelni az olasz SPAL kötelékébe tartozó Csinger Márkra. A 19. életévét május 31-én betöltő hátvéd végigjárta a korosztályos magyar válogatottakat, Gera Zoltán szövetségi edzőtől először kapott meghívót az U21-be, s életkorából adódóan a felnőttfutball ajtaján kopogtat. Kacskaringós pályafutása Jászboldogházáról indult, szülőfalujában óvodásként kezdett futballozni, Zagyvarékason lett igazolt játékos, később Szolnokra került négy évre. 2016-ban az MTK Budapest szerződtette, mígnem 2019-ben egy korosztályos válogatott mérkőzésen felkeltette a SPAL és a Napoli figyelmét. A tehetséges belső védő úgy döntött, a kevésbé neves, utánpótlásszinten azonban hasonlóan versenyképes csapatot választja, azóta ott pallérozódik. Első idényében az U17-ben játszott, majd profi szerződéssel a Primavera 1-ben szereplő csapathoz került – Olaszországban ez a legerősebb, úgymond kiemelt korosztályos bajnokság.

„Sokat fejlődtem ebben a bajnokságban, amelyben minden nagycsapat korosztályos együttese képviselteti magát  – mondta lapunknak Csinger Márk, aki olaszul és angolul is beszél. – Olaszországban lényegesen nagyobb az iram, mint otthon, minden csapat jó tempót diktál, a meccseken nagy a küzdelem. Ebben az idényben külföldiként csapatkapitány lehettem, ami jólesett, az edző jelölt ki a tisztségre. Azért eshetett rám a választása, mert a pályán vezér vagyok, annak is érzem magam. Mindent a futballnak rendelek alá, ötéves korom óta ez tölti ki mindennapjaimat, gyerekkoromban többet voltam a focipályán, mint otthon.”

A felnőttkeretben egyelőre egy-egy edzés erejéig számítanak rá, amivel nem elégedett, a következő idényben már felnőttszinten akar futballozni.

„A fiatalok szinte semennyi lehetőséget sem kapnak a Serie B-ben, a Primaverából legfeljebb csatárokat visznek fel az első kerethez –folytatta a középhátvéd. – Nagy döntés előtt állok, el kell határoznom, merre vigyen az utam. Az életkorom alapján még egy idényt játszhatnék a Primavera-bajnokságban, ám mivel kiestünk a másodosztályba, ott már nem tudnék olyan meccseket játszani, amilyenekre szükségem lenne. Jövő nyárig él a szerződésem a SPAL-nál, szívem szerint a felnőttcsapatban is bizonyíta­nék, de nem zárkózom el más lehetőségek elől. A klub vezetői mindig dicsérnek, úgyhogy titkon remélem, bizalmat kapok az első csapatnál. Az edzőm elégedett a játékommal, de az is jó visszaigazolás, hogy behívtak az U21-es válogatottba. Az olasz futballközeg tetszik, nincs ellenemre a maradás, ám a következő idényben mindenképpen a felnőttek között szeretnék játszani.”          

U21-ES EB-SELEJTEZŐ, B-CSOPORT     
A magyar válogatott hátralévő mérkőzései     

Június 3.     
18.15: Németország-MAGYARORSZÁG
Június 7.     
18.00:
Lettország-MAGYARORSZÁG
Az állás:  1. Németország 21 pont, 2. Izrael 16, 3. Lengyelország 15, 4. MAGYARORSZÁG 11, 5. Lettország 4, 6. San Marino 1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik