Magyar–svájci: Döntő fontosságú volt a hibám – Lang

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.08. 08:02
null
A második svájci gól – Fiola már nem ért ki az ellenfélre (Fotó: Földi Imre)
A magyar válogatott egygólos (3–2) vereséget szenvedett Svájctól a budapesti vb-selejtezőn. Lang Ádám a mérkőzés után úgy értékelt, hogy a vendégek első gólja előtt elkövetett nagy hibája „döntő fontosságú volt".

 

„Csalódottak vagyunk, nehéz megszólalni azok után, ahogy az egész mérkőzés alakult – nyilatkozta Lang Ádám. – Az első félidőben nagyon jól játszottunk. Szép támadásokat vezettünk, sikerült veszélyt kialakítanunk a svájci kapu előtt, illetve domináltunk a mezőnyjátékban. A második félidőben aztán részemről becsúszott az a hiba, ami döntő fontosságú volt, hogyha az nincs, alakulhatott volna egészen másként is ez a mérkőzés. Kulcsfontosságú jelenet volt. Utána ugyanis nekünk kellett mennünk az eredmény után. Ami viszont pozitívum, hogy vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe.”

„A második góljuk szerintem a bravúros kategóriába sorolható, úgy eltalálni a labdát, hogy az a behulljon a hosszúba. Utána viszont megint sikerült egyenlítenünk. A végén ez a bedobásos dolog volt, illetve azt megelőzően történt még egy olyan szituáció, amikor Németh Krisztián gyanús körülmények között tűnt el a beadásnál a tizenhatoson belülre érkezve. Véleményen szerint utóbbi büntetőt ért, ami nagyon fontos lett volna. Ha azt megadják, akkor valószínű berúgjuk, és most minden más. Viszont a »ha« igazából nem játszik a futballban, és sehol máshol sem. Az eredmény a lényeg, ami jelenleg az, hogy egy pontunk van csupán két mérkőzést követően. Hétfőn viszont jön a következő vb-selejtező, ahol tudunk javítania. Más nem lebeghet a szemünk előtt, mint az, hogy azt a találkozót megnyerjük. Így tudunk visszajönni, és küzdeni tovább a céljainkért.”

„Nehéz lesz ezután a mérkőzés után elaludnunk. Nagyon készültünk rá, szerettünk volna győzni. Sajnos, ez most nem siketült. Mást nem is tudok mondani: a következő mérkőzés a legfontosabb, azt meg kell nyernünk, és akkor lehet még miről beszélnünk. Ez a két meccs most így alakult, ezeken tovább kell lépjünk, persze a tanulságokat le kell vonjuk. Egy-két dolgot biztosan kielemzünk majd és tanulunk belőle, de megyünk tovább, itt a következő vb-selejtező, amire készülnünk kell. Azt be kell húzzuk. A szurkolók szeretete, biztatása nagyon sok erőt ad nekünk. Az ember rendkívül rossz érzésekkel volt a mérkőzés után, a nézők pedig ennek ellenére végig szurkoltak, buzdítottak, a lefújás után pedig a vesztes csapatnak énekelték el a Himnuszt. Ez pozitív dolog, jó érzéssel tölt el minket, és ad egy kis pluszt ahhoz, hogy ezt az egészet fel tudjuk dolgozni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik