MLSZ: Mészöly Kálmán, Mezey György – 75, 75!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.01. 19:29
null
Balról jobbra: Vági Márton főtitkár, Mészöly Kálmán, Csányi Sándor, Mezey György, Berzi Sándor alelnök (Fotó: mlsz.hu)
Mészöly Kálmán július 16-án ünnepelte 75. születésnapját, Mezey György pedig szeptember 7-én tölti be 75. életévét – a két korábbi szövetségi kapitányt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) vezérkara is felköszöntötte, élén Csányi Sándor elnökkel.


Mészöly Kálmán labdarúgóként 61-szer ölthette magára a válogatott címeres mezét, később pedig ugyanennyi alkalommal ült a nemzeti csapat kispadján, mint az együttes szövetségi kapitánya – eleveníti fel a Szőke Szikla pályafutását az mlsz.hu. – A kőkemény hátvéd 1962 nyarán Chilében negyeddöntős volt a világbajnokságon, miként 1966-ban, Angliában is.

Közben Eb-bronzérmet nyert Spanyolországban 1964-ben. Még abban az esztendőben beválogatták az Európa-válogatottba, illetve kétszer (1964, 1972) szerepelhetett a világválogatottban is.

Három periódusban ült a nemzeti együttes kispadján (1980–1983, 1990–1991, 1994–1995), ő az egyetlen a labdarúgásunk történetében, aki futballistaként (1962, 1966) és magyar szövetségi kapitányként (1982) is részt vehetett világbajnokságon.

Mezey György is szerepelt játékosként az élvonalban, de sikereit edzőként érte el – írja az mlsz.hu. – 1980-tól két évig éppen Mészöly Kálmán mellett volt a válogatott másodedzője, majd az olimpiai csapatot irányította, 1983-ban pedig az A-válogatott szövetségi kapitánya lett, ő vezette ki a csapatot eddigi utolsó világbajnokságára, az 1986-osra.

1988 végén rövid ideig ismét a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. 1982-ben mesteredzői címet kapott, 1985-ben és 2011-ben az év labdarúgóedzőjévé választották.

A Honvéddal és a Videotonnal is nyert magyar bajnoki címet, dolgozott az MLSZ szakmai igazgatójaként, a hazai edzőképzés felelőseként, illetve évtizedeken keresztül kapott megbízatásokat az UEFA-tól és a FIFA-tól is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik