Guzmics: Ha látnák, kik védenek minket, önök sem félnének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.10. 11:04
A labdarúgó-válogatott első, a médiaközpontban tartott sajtótájékoztatóján Guzmics Richárd és Korhut Mihály vett részt. A sajtótájékoztató két részből állt, először a magyar kérdésekre válaszoltak a játékosok, majd az angol kérdések következtek. Az első részt videónkon láthatják, míg alatta elolvashatják az angol kérdésekre érkezett válaszokat.



Az osztrák kollégák az osztrák csapat erősségeiről kérdezték játékosainkat.


Az osztrák kollégák az osztrák csapat erősségeiről kérdezték játékosainkat.

„Dragovic hátul, Janko elöl jelent egyfajta tengelyt. Utóbbi igazi gólzsák, de kiemelném még Arnautovicot is a kulcsjátékosok közül” – fogalmazott Guzmics.

„Én Alabát emelném még ki, aki motorja az osztrák válogatottnak. Ha őt ki tudnánk kapcsolni a játékból, akkor az nagy előny lenne számunkra” – tette hozzá Korhut.

„A rögzített helyzeteknek fontos szerepük lesz, elsősorban Dzsudzsák Balázs révén. Ez nagy lehetőség számunkra, sokat gyakoroltuk, szeretnénk élni vele” – mondta egy másik kérdésre válaszolva Guzmics Richárd.

Korhut a sajtótájékoztató végén Andreas Möller szerepéről beszélt még, akinek a tapasztalatai nagy hasznára lehetnek a csapatnak. A védő azt is kiemelte, hogy a német világbajnok még mindig tökéletesen kezeli a labdát, nagyon jókedvű, mókás ember.

Guzmics a biztonságról beszélt zárásként.

„Nagyon szomorú, hogy a terrorizmusról kell beszélnünk, de én maximálisan biztonságban érzem magam. Ha látnák, hogy kik vigyáznak ránk, akkor önök sem aggódnának. Szóval üzenem az otthoniaknak, hogy nem kell félteniük.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik