Női U17-es Eb: harmadik meccsükön is kikaptak a mieink

Vágólapra másolva!
2016.03.24. 22:04
A magyar U17-es női labdarúgó-válogatott a harmadik mérkőzését is elveszítette az Európa-bajnoki selejtező franciaországi elitkörében. A mieink csütörtökön 2–0-ra kikaptak a csehektől, akik megnyerték a csoportot, és kijutottak a fehéroroszországi kontinenstornára.

A kétszer negyven perces mérkőzésen a kapura lényegesen veszélyesebb csehek az első félidő hajrájában szerezték meg a vezetést, majd a szünet után megduplázták előnyüket. A magyar csapat nem tudott újítani, így nem kerülhette el a vereséget.

„Az első félidőben végig kiegyenlített volt a játék, sajnos ismét kaptunk egy gólt rögzített szituációból. Ezt követően kicsit elbizonytalanodtak a lányok, úgy éreztem, nem hitték el, hogy lehet keresnivalójuk a mérkőzésen. Összességében helytállt a csapat, de ezúttal nem volt meg a tűz a játékosokban, amire szükség lett volna a jobb eredmény eléréséhez, és sokat számított az is, hogy fél csapatnyi futballistánk nem állhatott a rendelkezésünkre a találkozón. Bár a pontszerzés nem sikerült a tornán, tapasztalatszerzésnek mindenképpen jó volt ez az egy hét, hiszen nagy iramú mérkőzéseket játszottunk, kimondottan erős ellenfelekkel szemben” – mondta az mlsz.hu-nak a mérkőzés után Schumi Dorottya szövetségi edző.

A csoport másik meccsén az írek legyőzték a tavalyi elődöntős franciákat, ami a 2017-es Eb-nek otthont adó cseheknek kedvezett, akik kijutottak az idei kontinensviadalra.

A fehéroroszországi Európa-bajnokságra május 4–16. között kerül sor.

U17-ES EB-SELEJTEZŐ
ELITKÖR, 3. FORDULÓ
Magyarország–Csehország 0–2 (0–1)
MAGYARORSZÁG:
Barti Luca – Anda Letícia Aida, Csiki Anna, Csigi Eszter, Fél Alexandra – Pulins Brigitta – Kiss Stella (Horváth Viktória, 81.), Tolnai Katalin, Vasas Lea (Nagy Virág, a szünetben), Pilán Tímea (Vachter Fanni, a szünetben) – Dorner Dóra

A csoport másik mérkőzésén
Írország–Franciaország 1–0

A csoport végeredménye: 1. Csehország 7 pont, 2. Írország 6, 3. Franciaország 4, 4. MAGYARORSZÁG 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik