Válogatott: Szakmailag ez megmagyarázhatatlan – Egervári

Vágólapra másolva!
2015.10.22. 20:25
null
Egervári Sándor szerint Bernd Storck kapkod (Fotó: NS-archív)
Egervári Sándor szerint Bernd Storck kapkod a magyar válogatott szövetségi kapitányaként, és szakmailag nehezen megmagyarázható döntés, hogy a Szabics Imre, Sallói István, Andrusch József stábot Andreas Möllerre, Szélesi Zoltánra és Holger Gehrkére váltotta.

 

„Bernd Storck megosztó személyiség, míg Dárdai Pali integráló személyiség volt, jelentős a különbség. Egy csapatjátékot, egy közösséget felépíteni sokkal inkább az integráló személyiségek tudnak, és nem azok, akik megosztóak. Szűk világ a miénk, sok információ jut el hozzánk, nyilván nem közvetlen, hanem közvetett módon – mondta Egervári Sándor a Sport Tv Mai helyzet műsorában. – Nagyon súlyos hiányosságokra derült fény, amit akár az utánpótlás terén követett el az új kapitány. Vagy az is döbbenetes, hogy azt a stábot, amely a játékosok számára nagyon fontos volt, amely kommunikált, ismerte a csapatot és a magyar mezőnyt, egy nagyon fontos időszak előtt elbocsájtják.”

„Szakmailag nem tudjuk megerősíteni, hogy helyes döntést hozott, nyilván az eredmény majd meggyőzhet minket. És legyen úgy, hiszen nagyon sokan várunk, valamennyien, akik a magyar labdarúgásban dolgozunk vagy dolgoztunk, hogy végre valóban világversenyen szerepeljünk, de az előjelek, a szakmai vélemények alapján így azért számunkra nem kedvezően alakulnak – fogalmazott Egervári. – Az új edző, aki beérkezett ebbe a stábba, bármennyire is világklasszis futballista volt, nem ismerheti a játékosokat. Bármi újat próbálnának megvalósítani, nincs idő arra, hogy a játékosok ezt felvegyék. Nem hiszek abban, hogy egyik hétről a másikra alapvetően más játékot tudnak kialakítani.”

„Tartok tőle, hogy nem volt helyes lépés. Az álmoskönyv szerint nem helyes döntés, az utolsó 2-3 hétben változtatni, és a játékosoknak új arccal, új elképzeléssel szembetalálni magukat akkor, amikor nagyjából jó mederben folytak a dolgok. Hiszen a harmadik helyezett csapat kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, még akkor is, ha ez a Pali idejében lényegesen jobb csapatteljesítményt és eredményességet hozott” – vélekedett a volt kapitány.

„Az állandóságnak, a kiszámíthatóságnak nagy jelentősége van, egy csapatjátékban erről lemondani nem szabad – mondta Egervári Sándor. – Itt nem kiesésre álló, reménytelen helyzetben lévő csapathoz hozunk egy új edzőt, ez egy működő, jól bejáratott gépezet, hellyel-közzel a maximumot hozta ki magából az összes játékosunk, kivéve, akkor, amikor kevés mérkőzést játszottak a Dzsudzsákék vagy a Stieberék. Nyilván akkor ez nem működött annyira precízen.”

Az esélyekről is ejtett szót: „E változás következtében nem tudom az 50 százalékot adni most így a magyar csapatnak. És ez nem elsősorban a játékosokban való megingásom következtében, hanem szerintem egy kapkodásnak az eredménye lehet ez a váltás. Egyszerűen szakmailag ez megmagyarázhatatlan ilyen rövidtávon.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik