Válogatott: Spanyol mezben ülök hétfőn a tévé előtt – Lovrencsics

Vágólapra másolva!
2015.10.11. 20:54
null
Lovrencsics gólt fejelt, de a válogatott kikapott (Fotó: Reuters)
Mint beszámoltunk róla, a magyar válogatott 4–3-as vereséget szenvedett Athénban a görög válogatottól. Bernd Storck csapatának izgulnia kell a hétfői és keddi eredmények miatt, ám legrosszabb esetben is pótselejtezőn kiharcolhatja a kijutást a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokságra. A találkozót követően az edzők után a játékosok is értékeltek.

„Szerettem volna gólt szerezni – mondta Lovrencsics Gergő az M4-nek. – A találatom előtt egy kicsit déja vu érzésem volt, mert ugyanilyen szituáció után lőttem az első gólomat, amikor kimentem a klubomhoz, a Lech Poznanhoz, igaz, akkor lábbal.Nem voltam a legjobb erőállapotban, ezért is cseréltek le a hatvanadik percben. A csapat is elfáradt a végére, ennek ellenére nagyon élvezhető mérkőzést játszottunk.”

„Kétszer is vezettünk, sajnálom, hogy nem sikerült megtartani az előnyt. Bizakodunk, hogy a többi eredmény a mi kijutásunkat segíti elő. Drukkolunk a spanyoloknak. A profik minden mérkőzést komolyan vesznek. Bízom benne, hogy mindent megtesznek azért, hogy győzelemmel búcsúzzanak a csoportkörtől. Hétfőn spanyol mezben ülök a tévé előtt.”

„A hatvanadik percben szólt a kapitány, hogy melegítsek, mert beállok – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a Németh Krisztiánnak gólpasszt adó Kalmár Zsolt. – Dzsudzsák Balázs helyére álltam be, az ő szerepét vettem át, de a görögök egyenlítése után már többet kellett védekeznem. Sajnos a középső védekezésünk egy kicsit elcsúszott, ebből két gólt is kaptunk. Nem tudom, mitől, de a végére elfáradtunk, úgy érzem, elkerülhető gólokat kaptunk.”

„Felemás érzések vannak bennem, hiszen vereséggel búcsúztunk – így Király Gábor. – Alakulhatott volna jobban és rosszabban is a helyzetünk. Mindenki tisztában van a hibáival, ezeket a jövőben ki kell küszöbölnünk, hogy minél eredményesebbek legyünk.”

„Nem kezdtük jól a mérkőzést, az első tíz percben nem találtuk a tempót – mondta Leandro. – Utána felvettük a ritmus, és sok helyzetet alakítottunk ki. A második félidő eleje sem volt az igazi, de azt követően jól játszottunk. Okosabban is játszhattunk volna, inkább tartva a labdát, és akkor megszerezhettük volna a győzelmet. Mindenki izgul hétfőn és kedden a tévé előtt, reméljük, minden jól alakul.”

„A Feröer elleni győztes mérkőzés után már javarészt azt a felállást gyakoroltuk, hogy Böde Dániel mellett játszom majd a csatársorban – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a két gólt szerző Németh Krisztián. – Az első tulajdonképpen ajándék volt, közvetlen közelről lőttem a hálóba a labdát, ám ezt is muszáj megoldani, elvégre ott kell lenni a kapu előterében gólra éhesen. Ahogy a második előtt is.”

„A mérkőzés utolsó húsz percében eléggé félúton voltunk. Az üres területeket, amiket hagytunk ellenfelünknek, jól játszották be – mondta Juhász Roland a Nemzeti Sportnak. – Abból a szempontból kicsit bosszús vagyok, hogy a selejtezősorozat egészét tekintve, ha egyvalamit ki kell emelnem, akkor az a szervezettség, az ellenfeleink kevés gólt szereztek ellenünk, a mai meccsen azonban ez nem látszott. Nem tudom, mi lehet az oka, régen láttam ilyet a csapaton. Ez figyelmeztető az esetleges pótselejtezőre nézve, hogy nem szabad kiengednünk abból, ami eddig már jól ment.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik