Válogatott: Hallottuk, hogy a románok vezetnek, de… – Storck

Vágólapra másolva!
2015.10.11. 20:40
Mint beszámoltunk róla, a magyar válogatott 4–3-as vereséget szenvedett Athénban a görög válogatottól. Bernd Storck csapatának izgulnia kell a hétfői és keddi eredmények miatt, ám legrosszabb esetben is pótselejtezőn kiharcolhatja a kijutást a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokságra. A német szakember elmondta, nem foglalkoztak vele, hogy a románok vezetnek Feröer ellen, meg akarták nyerni a találkozót.

„Rossz pillanatokban kaptuk a gólokat, de mindent megtettünk, hogy megnyerjük a mérkőzést – mondta Storck az M4-nek. – Hallottuk a szünetben, hogy a románok vezetnek, de nem foglalkoztunk vele, győzni akartunk. Kár az utolsó percekért, hogy akkor elvesztettük a meccset.”Storck az M4-nek. – Hallottuk a szünetben, hogy a románok vezetnek, de nem foglalkoztunk vele, győzni akartunk. Kár az utolsó percekért, hogy akkor elvesztettük a meccset.”

„Erőnléti problémák is közrejátszottak, hiszen az előző mérkőzésen is mindent megtettünk, ettől függetlenül nem tudom hibáztatni a csapatomat, amely mindent megpróbált megtenni a három pontért, és szép, látványos gólokat szerzett.”

Canasz: A váltás és Mitroglu kellett a sikerhez

„Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak, hogy a csapat mellett álltak, és nagyon fontos, hogy az ő segítségükkel sikerült győzelemmel zárnunk a sorozatot, illetve egy nehéz időszakot” – mondta Kosztasz Canasz, a görögök szövetségi kapitánya.

„A magyar válogatott egy nagyon jó csapat, nehéz volt ellenük futballozni. Mi váltani tudtunk a középpályán, illetve elöl Mitroglu hozzá tudott tenni annyit a játékhoz, amennyi a sikerhez kellett.”

„A cserék? A sárga lapokra is gondolnom kellett, Gera Zoltán és Dzsudzsák Balázs is már négynél járt, ha pótselejtezőt játszunk, nem szeretném elveszíteni. Most figyelnünk kell a többi csoport eredményét. Sohasem vagyunk elégedettek, ha veszítünk, de láthattunk szép megoldásokat is.”

Storck a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva ismét megerősítette, hogy Gerát és Dzsudzsákot – akik korábban sárga lapot kaptak – azért cserélte le, mert pótselejtező esetén így megóvhatta őket az eltiltástól. Az NSO arról kérdezte a kapitányt, miért nem tud hasonló szinten működni a támadójátékunk és a védekezésünk.

„A görög csapatot fantasztikus játékosok alkotják, akik Bajnokok Ligájában edződnek és ráadásul hazai pályán is játszhattak. Úgy gondolom, a csapatunk egységes volt, de a második félidőben nem volt szerencsénk és ez vezetett a vereséghez.”

„A mérkőzés végén már nem volt meg bennünk a megfelelő erő. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy milyen játékerőt képvisel ellenfelünk. Jól játszottunk, úgy érzem, azonos szintet képviseltünk, mint a görögök. Mindent megpróbáltunk, de ilyen a labdarúgás, sajnos pont nélkül távozunk.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik