Válogatott: a paksi Bartha is bekerült Pintér keretébe

Vágólapra másolva!
2014.01.17. 14:02
null
Bartha László (jobbra) is utazhat Telkibe, a válogatott összetartására (Fotó: Mirkó István – archív)
Immár hét labdarúgóról jelentette klubja, hogy bekerült Pintér Attila magyar szövetségi kapitány keretébe. Ennek alapján a január 20-án kezdődő összetartáson többek között a paksi Bartha László, a pécsi Szatmári Lóránd, valamint az MTK-s Pölöskei Zsolt (a korábban megjelent hírekkel ellentétben a pécsi Pölöskey Péter mégsem került be) is utazhat Telkibe, akárcsak a Bp. Honvédot erősítő Vécsei Bálint.


Pintér Attila ezúttal 31 játékosnak küldött meghívót, köztük néhány olyan futballistának is, aki az első két alkalommal nem szerepelt az összetartáson. Ott lesz Telkiben a Honvéd 20 éves középpályása, Vécsei Bálint, az MTK-s Pölöskei Zsolt, valamint a paksi Bartha László. Sérülés miatt hiányzik az első edzéseken résztvevő Rudolf Gergely és Devecseri Szilárd – tudatta a szövetség hivatalos honlapja.

Az összetartás programja hasonló az előző két edzőtáboréhoz, hétfőn és kedden is két-két taktikai jellegű edzést tart a szövetségi kapitány a játékosoknak.

Az edzőtáborozás kerete:
Kapusok:

Verpecz István (DVSC-Teva)
Horváth Tamás (Mezőkövesd-Zsóry)
Balogh János (Nyíregyháza)

Védők:
Fiola Attila (MVM Paks)
Lázár Pál (DVSC-Teva)
Heffler Tibor (MVM Paks)
Lang Ádám (Győri ETO)
Lipták Zoltán (Győri ETO)
Guzmics Richárd (Haladás)
Kádár Tamás (DVTK)
Bosnjak Predrag (Haladás)
Korhut Mihály (DVSC-Teva)

Középpályások:
Pátkai Máté (Győri ETO)
Gyömbér Gábor (Ferencváros)
Elek Ákos (DVTK)
Szakály Péter (DVSC-Teva)
Holman Dávid (Ferencváros)
Vass Ádám (MTK Budapest)
Kalmár Zsolt (Győri ETO)
Koltai Tamás (Győri ETO)
Vécsei Bálint (Budapest Honvéd)
Pölöskei Zsolt (MTK Budapest)

Támadók:
Orosz Márk (Lombard Pápa)
Szatmári Lóránd (PMFC-Matias)
Simon Krisztián (Újpest FC)
Bartha László (MVM-Paks)
Futács Márkó (DVTK)
Böde Dániel (Ferencváros)
Radó András (Haladás)
Priskin Tamás (klub nélkül)
Lencse László (PAFC)

PINTÉR ATTILA ELŐZŐ KERETEI
A JANUÁR 6-I ÖSSZETARTÁSRA

Kapusok: Balogh János (Nyíregyháza), Horváth Tamás (Mezőkövesd-Zsóry), Verpecz István (DVSC-Teva)
Védők:
Bosnjak Predrag (Haladás), Devecseri Szilárd (Haladás), Fiola Attila (MVM-Paks), Guzmics Richárd (Haladás), Kádár Tamás (DVTK), Korhut Mihály (DVSC-Teva), Lang Ádám (Győri ETO), Lázár Pál (DVSC-Teva), Lipták Zoltán (Győri ETO)
Középpályások:
Elek Ákos (DVTK), Gyömbér Gábor (Ferencváros), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), olman Dávid (Ferencváros), Kalmár Zsolt (Győri ETO), Koltai Tamás (Győri ETO), Pátkai Máté (Győri ETO), Szakály Péter (DVSC-Teva), Vass Ádám (KV Oostende)
Támadók:
Bacsa Patrik (DVTK), Böde Dániel (Ferencváros), Futács Márkó (DVTK), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Orosz Márk (Lombard Pápa), Priskin Tamás (klub nélkül), Radó András (Haladás), Rudolf Gergely (Győri ETO), Simon Krisztián (Újpest FC), Szatmári Lóránd (PMFC), Varga Roland (Győri ETO)

A JANUÁR 13-I ÖSSZETARTÁSRA
Kapusok: Verpecz István (DVSC-Teva), Horváth Tamás (Mezőkövesd-Zsóry), Balogh János (Nyíregyháza)
Védők: Fiola Attila (MVM-Paks), Heffler Tibor (MVM-Paks), Lang Ádám (Győri ETO), Lipták Zoltán (Győri ETO), Kádár Tamás (DVTK), Bosnjak Predrag (Haladás), Korhut Mihály (DVSC-Teva), Devecseri Szilárd (Haladás), Guzmics Richárd (Haladás), Lázár Pál (DVSC-Teva)
Középpályások: Pátkai Máté (Győri ETO), Gyömbér Gábor (Ferencváros), Elek Ákos (DVTK), Szakály Péter (DVSC-Teva), Holman Dávid (Ferencváros), Vass Ádám (MTK Budapest), Kalmár Zsolt (Győri ETO), Koltai Tamás (Győri ETO), Varga Roland (Győri ETO), Orosz Márk (Lombard Pápa), Szatmári Lóránd (PMFC), Simon Krisztián (Újpest FC)
Támadók: Bacsa Patrik (DVTK), Futács Márkó (DVTK), Böde Dániel (Ferencváros), Rudolf Gergely (Győri ETO), Radó András (Haladás), Priskin Tamás (klub nélkül)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik