Női vb-selejtező: győzelem szenzációs második félidővel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.23. 17:07
null
Jakabfi Zsanett (13) szerezte az első magyar gólt (Fotó: mlsz.hu)
A magyar női labdarúgó-válogatott remek második félidei játékkal 4–1-re legyőzte Kazahsztánt a két csapat szombat délutáni győri vb-selejtezőjén.

 

Az első félidőben a vendégek szerezték meg a vezetést, az addig több ziccert kihagyó mieink a második félidő elején a BL-győztes Jakabfi Zsanett fejese révén egyenlítettek, és nem egészen negyedóra alatt további három góllal eldöntötték a meccset. Kulcsembernek bizonyult a szünetben becserélt Kaján Zsanett: a 16 éves csatár az 50. és az 56. perc között adott két gólpasszt, valamint lőtt egy gólt.

A magyar válogatott a korábbi – egyaránt hazai – mérkőzésein Ausztriától 3–0-ra kikapott, Bulgáriát 4–0-ra legyőzte, és egyelőre a negyedik helyen áll csoportjában.

A mieink következő ellenfele a három meccs után százszázalékos Finnország lesz áprilisban hazai pályán (majd néhány napra rá idegenben is), míg a csoport hatodik tagjával, a szintén hibátlan – és szombaton a bolgároknak tíz gólt vágó – Franciaországgal májusban találkoznak idegenben.

A 2015-ös kanadai világbajnokságra Európából nyolc válogatott jut ki: a hét selejtezőcsoport első helyezettje, valamint a négy legjobb második helyezett számára kiírt pótselejtező győztese.

NŐI LABDARÚGÓ-VB-SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA, 7. CSOPORT
Magyarország–Kazahsztán 4–1 (0–1)

Győr
Magyarország: Németh Julianna – Szeitl Szilvia, Demeter Réka, Tálosi Szabina, Szabó Viktória – Smuczer Angéla, Csiszár Henrietta (Sipos Lilla, 67.) – Jakabfi Zsanett, Vágó Fanni, Szabó Boglárka (Kaján Zsanett, 46.) – Zeller Dóra (Pádár Anita, 56.)
Gólszerzők: Jakabfi az 50., Kaján az 54., Zeller az 56., Vágó a 64., ill. Kirgizbajeva a 36. percben

A MÁSIK SZOMBATI MÉRKŐZÉSEN
Lovecs: Bulgária–Franciaország 0–10
(0–6)

A 7. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország3
3
0017–1169
2. Finnország 3 3 0 0 5–1 4 9
3. Ausztria 4 2 0 2 9–5 4 6
4. Magyarország 3 2 0 1 8–4 4 6
5. Kazahsztán 5 0 1 4 2–12 -10 1
6. Bulgária4
013
1–19-181
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik