U16: döntetlennel zártak a magyar fiatalok Törökországban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.23. 07:12
A magyar U16-os labdarúgó-válogatott, Szepessy László együttese kedden az Antalyaspor korosztályos csapatával mérkőzött meg Belekben, ezzel zárta törökországi túráját.

A Törökországban edzőtáborozó U16-os válogatott szombaton legyőzte a Galatasaray akadémiájának válogatottakkal teletűzdelt együttesét, kedden este pedig az Antalyaspor fiataljaival meccselt Belekben. A mieink a gól nélküli első félidőt követően a második játékrészben hátrányba kerültek, ezt követően azonban jelentősen feljavult a játékuk, és a helyzeteikből egyet ki is használtak a hajrában, Bíró Ákos beadása után Dragóner Filip fejelt a hálóba, beállítva az 1–1-es végeredményt – írja az mlsz.hu.

„Az edzőtábor zárásaként egy dinamikus, sokat futó játékosokból álló ellenféllel találkoztunk – mondta a mérkőzés után Szepessy László szövetségi edző. – A második félidőben, a kapott gól után kiválóan futballoztunk, és a három-négy nagy helyzetünkből a hajrában egyet sikerült kihasználnunk. Kitettek magukért a gyerekek, különösen a szünet után láttam szép dolgokat a pályán, úgy gondolom, ez a meccs méltó lezárása volt az egész éves munkánknak. Köszönöm a játékosoknak az idei szereplésüket, úgy vélem, a sok nemzetközi mérkőzés a hasznunkra vált, és sokat fejlődtünk az elmúlt hónapokban.”

U16, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Antalyaspor–Magyarország 1–1 (0–0)
Magyarország:
Demjén Patrik (Szalai Alex, 41.) – Soós Dávid (Czeglédy Levente, 62.), Patik Márton, Tóth Bence, Gergényi Bence (Nagy Zsombor, 41.) – Szőke Dániel (Takács Ronald, 48.), Cseszlai Bence, Vogyicska Bálint (Bíró Ákos, 60.), Herjeczki Kristóf – Bíró Bence (Lassú Zsombor, 76.), Kovács Dávid (Dragóner Filip, 41.).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik