Válogatott: Komannal, Dzsudzsákkal, Szalaival kéne alkotnunk valamit - Kovács

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.14. 15:58
Amint arról már beszámoltunk, Kovács István a ma esti, csehek elleni felkészülési mérkőzésen először lesz kezdő a magyar labdarúgó-válogatottban. A középpályás ezzel kapcsolatban nyilatkozott az MLSZ Tv-nek.

„Szerintem mindenki úgy jön ide az edzőtáborba, hogy reméli, a kezdőcsapatban számít rá a kapitány, ha pedig mégsem, akkor úgy ül a padon, hogy bármelyik pillanatban bevethető legyen. Vagyis nagyon örülök, hogy a kezdő tizenegybe jelöltek, próbálom jó játékkal meghálálni, és reméljük, hogy eredményesek leszünk” – nyilatkozta az MLSZ Tv-nek Kovács István.

„Úgy látom, a mostani szövetségi kapitány figyelemmel kíséri az NB I-es játékosok teljesítményét is, a keretben sok játékos megtalálható onnan. Ezért nagyon örülök, hogy a Videotonnal is jól szerepelünk, és bízunk benne, hogy ez továbbra is így marad – fogalmazott a válogatott középpályás, aki részletesen is beszélt a mai, csehek elleni meccsről is. – Úgy érzem, hasonló meccs vár ránk, mint Prágában. Bár én még nem voltam ott, de felvételekről láttam a mérkőzést, amit ki is elemeztünk. Biztos, hogy nagyon kemény, küzdelmes, mérkőzés lesz, de ugyanakkor élvezetes is, mert két játszó csapatról van szó.”

„Amikor mi támadunk, akkor nekem fönt kéne felvennem a labdát a cseh középpályássor mögött, és utána Koman Volival, Dzsudzsák Balázzsal és Szalai Ádámmal kéne valamit ott elöl alkotni a rövid passzos játékkal, ugyanakkor Ádám magasságát is ki tudjuk használni. Van ráció ebben a támadósorban” – tette hozzá Kovács a saját feladatával, illetve a támadósorral kapcsolatban.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik