A csehek kezdője már megvan a mieink ellen

Vágólapra másolva!
2013.08.13. 18:04
null
A cseh kapitány már a kezdőcsapatát is elárulta (Fotó: MLSZ)
Michal Bílek, a Magyarország elleni mérkőzésre (szerda, 20.30) készülő cseh labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya sajtótájékoztatót tartott a Puskás Ferenc Stadionban, amelyen már holnapi ellenfelünk kezdőcsapatát is ismertette.

A szakember elmondta, a kezdőcsapatban helyet kapó két csatár mellett a keret másik két támadóját is pályára akarja küldeni a magyar válogatott ellen a holnap 20.30 órakor kezdődő összecsapáson. Bílek hozzátette, a két csatár mellett négy középpályással kezdenek a csehek, ahogy az olaszok ellen is, mivel uralni akarják a középpályát.

„Nem elsősorban a győzelem a fontos, de nyilvánvalóan nem örülnék, ha olyan eredményt érnénk el, hogy az újságírók szétszednének minket, amikor hazatérünk" – mondta Michal Bílek.

„Masszív csapat a magyar, Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám pedig kiemelkedik az együttesből" – tette hozzá a kapitány.

MÁR 16 EZER JEGY ELKELT
A kedd délutáni állás szerint több mint 16 ezer jegy gazdára talált a mérkőzésre. Az eddig eladott belépők száma alapján remek hangulatra van kilátás a csehek elleni felkészülési meccsen.

A cseh szakembertől azt is megkérdezték az újságírók, mit szól hozzá, hogy egy „ilyen retro stadionban" kell játszaniuk: „Az idő nyomott hagyott a stadionon, de hallottam róla, hogy hamarosan felújítják, ami örömteli" – válaszolta udvariasan a mester.

A cseh kapitánynak egyébként Daniel Kolár sérülését követően másodszor is kényszerűségből kellett módosítani a kereten, Tomás Hübschman szaruhártya-gyulladás miatt nem tudott a csapattal tartani Budapestre. Helyére a Viktoria Plzentől Tomás Horavát hívták be, csakúgy mint a tavaly novemberi Szlovákia elleni meccs előtt.

A cseh válogatott kezdőcsapata a mieink ellen: Drobny – Gebre Selassie, Sivok, Suchy, M. Kadlec – Plasil, Darida, Husbauer, Jirácek – Kozák, Vydra

A CSEH VÁLOGATOTT KERETE A MAGYAROK ELLENI MECCSRE
Kapusok:
Jaroslav Drobny (Hamburg), Tomás Vaclík (Sparta Praha)
Hátvédek: Theodor Gebre Selassie (Werder Bremen), Michal Kadlec (Fenerbahce), David Limbersky (Viktoria Plzen), Václav Procházka (Viktoria Plzen), Tomás Sivok (Besiktas), Marek Suchy (Szpartak Moszkva)
Középpályások: Vladimír Darida (Viktoria Plzen), Tomás Horava (Viktoria Plzen), Josef Husbauer (Sparta Praha), Petr Jirácek (Hamburg), Jaroslav Plasil (Bordeaux), Ondrej Vanek (Jablonec)
Támadók: Václav Kadlec (Sparta Praha), Libor Kozák (Lazio), Michael Rabusic (Slovan Liberec), Matej Vydra (Udinese)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A CSEHORSZÁG ELLENI MÉRKŐZÉSRE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Fiola Attila (MVM Paks), Guzmics Richárd (Haladás), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (DVTK), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Mészáros Norbert (DVSC-Teva), Vanczák Vilmos (Sion)
Középpályások: Elek Ákos (DVTK), Hajnal Tamás (Ingolstadt), Koman Vladimir (FK Krasznodar), Pintér Ádám (csapat nélküli), Varga József (Middlesbrough)
Támadók: Böde Dániel (FTC), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Kovács István (Videoton FC), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Szabics Imre (Sturm Graz), Szalai Ádám (Schalke 04), Varga Roland (Győri ETO FC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik