Strandfoci: nem ért továbbjutást az újabb fordítás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.16. 17:06
A magyar strandlabdarúgó-válogatott kétgólos hátrányról győzte le büntetőkkel Azerbajdzsánt az olaszországi Euro Beach Soccer League nevű torna harmadik fordulójában. Ez egyben azt is jelentette, hogy a mieink nem jutottak tovább.

Az azeriek 2–0-ra és 3–1-re is vezettek a mérkőzés folyamán, ám a magyar strandlabdarúgó-válogatott nem hagyta magát, egyenlíteni tudott. Sőt! A hajrában Berkes László góljával a mieink vezettek, ám az azeriek egyenlítettek, így jött a hosszabbítás. Ebben nem esett gól, ezért büntetőkre került sor.

A büntetőknél az első három páros egyaránt hibázott (nálunk Besenyei Ferenc, Simonyi Gábor és Berkes is rontott), majd a negyedik azeri is kihagyta, Sebestyén Norbert viszont nem, így a magyar válogatott győzött, és két ponttal gazdagodott.

A csoport másik meccsén Izrael 9–6-ra legyőzte Törökországot, így továbbjutott, és játszhat az A-csoportba való feljutásért az augusztus 8. és 11. között megrendezendő spanyolországi szuperdöntőben. A magyar válogatott Törökország mögött a harmadik helyen zárt a csoportban.

EURO BEACH SOCCER LEAGUE
3. FORDULÓ

Azerbajdzsán–Magyarország 4–4 – büntetőkkel 4–5

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Izrael 3 2 1 18 9 +9 6
2. Törökország 3 2 1 15 12 +3 6
3. MAGYARORSZÁG 3 1 1 1 8 9 -1 5
4. Azerbajdzsán 3 3 7 1 -10 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik