Női válogatott: az U19-esek visszavágtak a ciprusiaknak

Vágólapra másolva!
2013.05.17. 15:35
A magyar női U19-es labdarúgó-válogatott második ciprusi felkészülési mérkőzésén visszavágott a hazaiaknak a keddi vereségért, és 4–0-ra nyert.

Turtóczki Sándor Cipruson edzőtáborozó együttese csütörtökön délután másodszorra is megmérkőzött a házigazdák korosztályos csapatával. A mieink ezúttal a Földes Fanni – Zólyomi Rebeka, Balázs Eszter, Vöfély Noémi, Derzsényi Dorina – Fenyvesi Evelin (Öreg Cintia, 75.), Horváth Zsófia (Kókány Regina, 46.) – Zeller Dóra, Csidei Klaudia (Diószegi Fanni, 46.), Németh Loretta (Vicsek Nóra, 66.) – Csorbai Nikolett (Gyöngyösi Réka, 83.) összeállításban szerepeltek a mérkőzésen.

A találkozó első félideje jelentős magyar fölényt hozott, de a minden energiájukkal a védekezésre összpontosító hazaiak jól állták a sarat, kihúzták kapott gól nélkül a szünetig (az egyetlen magyar találatot nem adta meg a játékvezető). A fordulás után maradt a jelentős magyar fölény, de ekkor már a gólok sem maradtak el: Csorbai Nikolett az 52. percben szerzett vezetést, három perccel később Zólyomi Rebeka büntetőből növelte az előnyt. Csorbai a 66. percben ismét betalált, a 85. percben Diószegi Fanni szerezte a negyedik gólunkat (4–0).

„Mondhatnánk, helyre állt a rend, mert úgy gondolom, ez az eredmény tükrözi hűen az erőviszonyokat – mondta a mérkőzés után Turtóczki Sándor szövetségi edző az mlsz.hu-nak. – Tudtuk, hogy jobb csapat vagyunk Ciprusnál, ezért nehezen tudtuk elviselni az első meccsen elszenvedett a vereséget, de ezúttal nemcsak a mezőnyben mutatkozott meg a fölényünk. A mai meccsen már körvonalazódott valami abból, amit szeretnénk játszani, voltak jó egyéni teljesítmények is, ennek köszönhetjük a magabiztos győzelmet. A hazaiak végig a játék tördelésére koncentráltak, kilenc emberrel védekeztek, és az első félidőben még nem találtuk az ellenszert erre a taktikára, kissé kapkodó is volt a játékunk. A szünetben igyekeztem megnyugtatni a játékosokat, jól szálltak be a cserék is, ezért a második félidőben már szép akciókat vezettünk, látványos gólokat rúgtunk. A második félidőben mutatott játékkal elégedett vagyok, de ettől függetlenül is azt gondolom, hogy még az út elején járunk, és nagyon sokat kell javulnunk az őszi tétmérkőzésekig.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik