Mészáros Norbert: Hibáztam, ez kétségtelen

Nemzeti SportNemzeti Sport
Vágólapra másolva!
2013.03.29. 09:13
null
Mészáros Norbertben (17) már a románok elleni meccs is mély nyomokat hagyott (Fotó: Korponai Tamás)
A magyar labdarúgó-válogatott védője, a debreceni Mészáros Norbert a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt a vb-selejtezőkön nyújtott teljesítményéről. Elmondta, bántja, hogy hibázott, és fájnak a kritikák, de elfogadja őket, mert egy profi futballistának ezt el kell viselnie.

– Miután a románok elleni meccset követően sem dicsérte agyon magát, csak félve kérjük a törökök elleni produkciója értékelésére.
– Pedig belülről úgy éreztem, jobban sikerült az isztambuli meccsem, mint a budapesti. A románok ellen mintha engem fogott volna meg a zárt kapu, nem éreztem magam elég magabiztosnak, az utolsó pillanatokban beszedett gól pedig elég mély nyomokat hagyott bennem.



– Törökországban sem sikerült teljesen elvonatkoztatnia az előzményektől?

– Próbáltam nem gondolni rá, sajnos azonban fejben még egy kicsit bennem volt az előző mérkőzés. Egy védőt mégiscsak az alapján ítélnek meg, sikerül-e a kapuját megóvnia a góltól, és hiába előzte meg a románok második találatát szabálytalanság, kétszer is kapituláltunk, ami bánt. Isztambulban azért a második félidőben nem akadt százszázalékos helyzetük a hazaiaknak a gólon kívül, szerintem ez dicséretes.

– A második játékrész eleje sem mutatott tökéletes összhangot, Kádár Tamás megállt, Király Gábor nem jött, ön pedig lemaradt a gólt bólintó törökről.
– Hibáztam, ez kétségtelen: abban a szituációban úgy éreztem, távolabb van tőlem az ellenfél. A második félidőben azonban előttünk adódtak nagyobb lehetőségek.

– Nyilván az is bántja, hogy a Nemzeti Sport Online olvasói Szalai Ádám után az ön teljesítményét értékelték a legkevésbé jóra – hogy elegánsak maradjunk.
– Természetesen fáj, de abszolút elfogadom az ítéletet. Egy profi futballistának ezt el kell viselnie, az én dolgom az, hogy ha Egervári Sándor legközelebb is számít rám, jobb teljesítménnyel jelentkezzem, és olyan formát mutassak, amivel kiváltom a szurkolók elismerését is.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik