Az UEFA szerint Sisa Tibor „kislegényei” okozták az Eb meglepetését

Vágólapra másolva!
2008.07.24. 17:23
Noha a döntő még hátra (Németország–Olaszország) van a Csehországban zajló U19-es Európa-bajnokságról, a magyar válogatott számára sajnos az elődöntő jelentette az utolsó állomást a kontinenstornán. Sisa Tibor csapata – a hazai pályán szereplő – csehekkel együtt vetekszik a torna legnépszerűbb válogatottja címért, de ami talán ennél is fontosabb, hogy az UEFA technikai megfigyelői is kiemelten értékelték a magyar válogatottat.
Korcsmár (3) és társai a várakozásoknál jobbat nyújtottak
Fotó: Mirkó István
Korcsmár (3) és társai a várakozásoknál jobbat nyújtottak
Korcsmár (3) és társai a várakozásoknál jobbat nyújtottak
Fotó: Mirkó István
Korcsmár (3) és társai a várakozásoknál jobbat nyújtottak

A csehországi tornát két megfigyelő követte figyelemmel, a cseh Zdenek Sivek és az északír Roy Millar. Utóbbi feladata volt az A-csoport megfigyelése, így a magyar válogatott teljesítményéről is ő nyilatkozott az európai szövetség honlapján.

„Két nagy meglepetése volt a tornának. Az egyik Bulgária és Magyarország részvétele, a másik pedig, hogy a spanyolok nem jutottak a négy közé. Pedig ők technikailag és taktikailag is nagyon jó csapatot alkottak, kiemelkedett közülük Nsue és Niguez” – kezdte az északír.

„A spanyolok azonban nem lőttek elég gólt, így kiestek és minden elismerés megilleti a magyarokat, hiszen gyakorlatilag ők ejtették ki őket. Magyarország csapata nagyon szervezett volt, rendkívül stabil védelemmel, teljesítményük egyetlen kritikája, hogy időnként hiányzott belőlük az átütőerő” – folytatta Millar.

Az olaszokról már Sivek beszélt, és nyilatkozatát olvasva tudható, hogy miért ők játsszák a döntőt vasárnap, és nem Sisa Tibor csapata: „Az olasz edző, Francesco Rocca megtanította játékosait arra, hogy a mérkőzés közben változtassanak a játékrendszerükön és ennek köszönhető, hogy legyőzték Magyarországot az elődöntőben.”

A csoportmeccsekre még visszatérve, Millar szerint a magyar válogatott a jelenleg divatos trendeknek tökéletesen megfelel, legalábbis, ami a felállást, és taktikát illeti.

„A magyar válogatott négy rendkívül stabil védővel operált, előttük két szűrő középpályás játszott, elöl három egymással szabadon cserélhető középpályás igyekezett támogatást nyújtani az egyetlen csatárnak. Ezt hatékonyan, jól játszotta a magyar csapat.”

„Az A-csoportban a németek a hagyományos focijukat hozták, fizikailag rendkívül erősek, és szervezettek. Erősségük volt csapatuk „mélysége”, bátran tudták cserélni játékosaikat. A spanyolok ugyanazt játszották, mint a magyarok és ugyan egyénileg technikásabbak, csapatként mégsem működtek. A bolgároktól már az is komoly fegyvertény, hogy kijutottak az Eb-re” – értékelte a mieink csoportját az északír szakember.

Millar rámutatott arra, hogy az Eb-n látottak szerint a csapatok fokozottabban egy mélyebbre tolják védelmi vonalukat, és a legnagyobb fejlődést a két védekező középpályás megjelenése jelenti a kontinenstornán.


EMLÉKEZTETŐ

ELŐDÖNTŐ
OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–0 (0-0)
OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–0

Helyszín: Plzen, Struncovy sady
Nézőszám: 3000
Játékvezető: Svein Oddvar Moen (norvég)
Asszisztensek: Konrad G. Borg (máltai), Sander van Roekel (holland)

A KEZDŐCSAPATOK
OLASZORSZÁG MAGYARORSZÁG
1 Fiorillo 1 Gulácsi
2 Darmian 5 Debreceni
5 Tagliani 13 Szekeres
6 Gentili 14 Présinsger
13 Formiconi 2 Busai
14 Albertazzi 3 Korcsmár
4 Garibaldi 6 Gál A.
15 Poli 7 Koman
16 Bonaventura 11 Szabó L.
7 Paloschi 17 Gosztonyi
9 Okaka Chuka 9 Németh K.
Szövetségi edző: Szövetségi edző:
Francesco Rocca Sisa Tibor

Gólszerző(k): Forestieri (65.)
Cserék: Formiconi helyett Forestieri (a szünetben), Paloschi helyett Eusepi (85.), ill. Busai helyett Bajner (77.)
Sárga lap: Albertazzi (15.), Darmian (29.), Forestieri (88.) ill Korcsmár (46.), (Szabó 90+3.)

CSEHORSZÁGBAN JÁRTUNK


A CSEH–NÉMET PÁRHARC HOSSZABBITÁSBAN DŐLT EL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik