Csehországban a világbajnoki részvétel kiharcolása a minimális cél

Vágólapra másolva!
2008.05.30. 08:56
Pénteken délelőtt Sisa Tibor, az U19-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője volt az NSO SztárChatjének vendége. A fiatalokkal a múlt héten a korosztályos Európa-bajnokságra kijutó szakember rengeteg kérdést kapott olvasóinktól és elmondta: a minimális cél a csehországi kontinens-tornán a világbajnoki indulást jelentő hatodik hely megszerzése, miképp azt is elárulta, hogyan lett edző, és szakmájának néhány részletébe is bepillantást engedett.
A KÉPRE KATTINTVA ELOLVASHATJA A SZTÁRCHAT TELJES SZÖVEGÉT
A KÉPRE KATTINTVA ELOLVASHATJA A SZTÁRCHAT TELJES SZÖVEGÉT
A KÉPRE KATTINTVA ELOLVASHATJA A SZTÁRCHAT TELJES SZÖVEGÉT
A KÉPRE KATTINTVA ELOLVASHATJA A SZTÁRCHAT TELJES SZÖVEGÉT

Gratulálok a továbbjutáshoz! Csehországban sem változtat a csapat egy csatáros játékán? (palkó)

Köszönjük, a csapat érdeme, mint szoktam volt mondani. Végül több játékrendszert is kipróbáltunk, például a lettek ellen is két csatárral játszottunk, igyekezve minél több gólt rúgni, de a legjobban üzemelő szerkesztünk a 4-2-3-1, az eddigi tapasztalataim alapján. Természetesen az ellenfelektől, illetve a mérkőzéseredménytől függően mindenféle változást eszközölhetünk még, és az edzéseken be is gyakoroltunk többféle lehetőséget.

Üdvözletem. Először is gratulálok.
Az lenne a kérdésem hogy a vasárnapi sorsolás hogy fog lezajlani mindenki össze kerülhet mindenkivel vagy lesznek kiemeltek akik nem kerülhetnek össze?
És melyik csapatokkal játszana leginkább a döntőben? Sok sikert Hajrá Magyarok (asroma)

Vasárnap este nyolckor lesz Prágában a sorsolás, és teljesen nyitott lesz, bárki bárkivel összekerülhet. Arra, hogy kikkel kerülnénk össze, jelenleg nehéz válaszolni, mert még nem teljes a mezőny. Nagyon erős csapatok jellemzik már az Európa-bajnoki döntő nyolc résztvevőjét. Nem szívesen válogatok közülük, majd akit a sors ad.

Mennyi esélye lesz a magyar válogatottnak az Eb-n az első hatba kerülni? Úgy hallottam hogy az kvalifikálna az U20as vb-re. (petyo)

Minimális programként kitűzendő cél az első hatba kerülni és kijutni a világbajnokságra, de természetesen, ehhez is sok minden szükségeltetik, többek közt a szerencse is. Nagyon bízom benne, hogy mivel nincs messze a csehországi helyszín, ott is sokan buzdítanak majd minket, és ezzel is segítenek a játékosoknak jól szerepelni.

Szép jó napot! Gratulálok a bravúrhoz. Filkor Attila vagy Vass Ádám nem férnének be a csapatba? Vass a torna ideje alatt még nem tölti be a 20. évét. (Buffon53)

Ebben a korosztályban az 1989. január elseje után született játékosok vehetnek részt. Az említett két játékos, nagyon örülnék neki, ha idetartozna, de sajnos korábban született. Így ebben a korosztályban nem versenyezhetnek.

Sisa Úr!
Gratulálok a sikerhez!
Mennyivel másabb edzői szempontból egy válogatottal dolgozni minden negyedévben néhány napot dolgozni, mint egy klubcsapattal minden nap néhány órát? (greffi)


A válogatottal való munka nagyon sok szépséget, de nehézséget is hordoz, egy-két példát kiragadva lehet mondani, hogy a ritka találkozók miatt szinte taktikailag minden találkozó alkalmával újra kell építeni a csapatot, mert természetesen a játékosok klubjaikban akár más poszton is játszhatnak, vagy más elképzelés szerint, itt pedig ezt mindig és folyamatosan szinkronba kell hozni. Természetesen igyekszem figyelni minden apró dologra, mert az én véleményem az, hogy a festmény is apró ecsetvonásokból áll össze, és így lesz belőle szép kép.


Mióta edzősködik?? (attila)

Még a múlt században szinte véletlenül kezdtem. :-)
1986-ban, az igazság az, hogy nem is gondolkodtam abban, hogy edzősködjem. Annak idején a Salgótarjáni Kohász utánpótláscsapatának éppen nem volt edzője, és mondták a vezetők, "Tibikém, tanár vagy, van edzői papírod is, segítened kell!" És csodák csodájára abban az évben megnyerte a bajnokságot az a kiscsapat, ők indítottak el engem az edzői pályán, sokat köszönhetek nekik. Aztán pedig úgy gondoltam, ha már fiatalemberekkel foglalkozom, hogy a lehető legjobban képzetté kell válnom, elvégeztem a középfokú, majd a szakedzői diplomát is megszereztem a Testnevelési Főiskolán, kitüntetéssel végeztem. Aztán egyre inkább belekeveredtem a labdarúgásba, a tanári pályám mellett természetesen. 1993-tól felnőtt vezetőedzőként is dolgoztam, de az utánpótlást soha nem hagytam "cserben".

A TELJES SZTÁRCHAT

Az alábbi linkre kattintva eléri az online interjú szövegét: SztárChat Sisa Tiborral - 2008. május 30.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik