A futsal-válogatott a csoportelsőségért küzd a gyöngyösi csarnokban

Vágólapra másolva!
2008.02.28. 11:29
A magyar futsal-válogatott csütörtöktől vasárnapig Gyöngyösön csatázik az elsőségért a világbajnoki-selejtezőben, és egyértelműen esélyesként lép pályára a macedónok, az angolok és a lengyelek ellen. Kozma Mihály szövetségi edző úgy érzi, az utolsó napig nagy harc várható a továbbjutásért, amely még nem garantálja az őszi brazíliai részvételt. Ahhoz még egy két felvonásos kvalifikációt is sikerrel kell megvívni.
Madarász János kulcsember lehet Gyöngyösön
NS-archív (Mirkó István)
Madarász János kulcsember lehet Gyöngyösön
Madarász János kulcsember lehet Gyöngyösön
NS-archív (Mirkó István)
Madarász János kulcsember lehet Gyöngyösön

„Itthon nem lehet más célunk, mint az, hogy bátor, korábbi Eb-résztvevőhöz méltó játékkal rukkoljunk elő - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Kozma Mihály. - Nyilvánvaló egy ilyen tornán, hogy az utolsó napra, sőt, várhatóan az utolsó percekre marad majd a döntés az első helyet illetően, tehát mindvégig szervezetten, koncentráltan kell majd játszanunk.

A magyar válogatott csütörtökön késő délután Macedónia ellen mutatkozik be, majd pénteken következnek az angolok. Szombaton szünnap lesz, majd angol-macedón és lengyel-magyar mérkőzéssel zárul a torna.

A csoportelső továbbjut a selejtező következő szakaszába, itt a tíz európai csoport győztesét a két legjobb csoportmásodikkal kiegészítve párokba sorolják, s oda-visszavágós mérkőzéseken dől el, a földrészt melyik hat csapat képviseli a szeptember 30. és október 19. között Brazíliában megrendezésre kerülő, első ízben húszcsapatos világbajnokságon.

A vb-selejtezőre a napi belépők ára 1200 (nyugdíjasoknak 600) forint, a bérleteket pedig 2400 forintért lehet megvásárolni.

A gyöngyösi tornára az előzetes hírek szerint eljön Lengyelországból Michal Listkiewicz, a szövetség elnöke, valamint Grzegorz Lato is. A legendás sportember olimpiai bajnok (1972), kétszeres világbajnoki bronzérmes (1974, 1982) és vb-gólkirály (1974-ben hét találattal lett a torna legeredményesebbje).

A magyar együttes 2005-ben szerepelt az ostravai Európa-bajnokságon és az is biztos, hogy a következő kontinenstornán is bizonyíthatja tudását, lévén Budapest és Debrecen lesz a házigazda.

A magyar futsal válogatott kerete:

  • Kapusok: Balázs Zoltán (Székelyudvarhelyi SK), Pallai Gábor (MEZEI-VILL FC)
  • Mezőnyjátékosok: Tóth Szabolcs (Székelyudvarhelyi SK), Szabó Zoltán (Székelyudvarhelyi SK), Lódi Tamás (Székelyudvarhelyi SK), Gyurcsányi Zsolt (Székelyudvarhelyi SK), Madarász János (Székelyudvarhelyi SK), Trencsényi János (MEZEI-VILL FC) Nagy István (MEZEI-VILL FC), Nagy Gábor (Colorspectrum Aramis), Sivák Péter (Colorspectrum Aramis), Szente Tamás (Euro-Mobil-Trans Győr), Baranyai Pál (Euro-Mobil-Trans Győr), Németh Péter (Üllő FC Cső-Montage)

A világbajnoki selejtező műsora:

  • Csütörtök: Magyarország - Macedónia 18 óra, Lengyelország - Anglia 20 óra
  • Péntek: Magyarország - Anglia 18 óra, Macedónia - Lengyelország 20 óra
  • Vasárnap: Anglia - Macedónia 18 óra, Lengyelország - Magyarország 20 óra
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik