A negyedik összecsapáson az első magyar sikerre és gólra várva

Vágólapra másolva!
2008.02.05. 14:46
Szerda délután Limasszolban a Várhidi Péter szövetségi kapitány által irányított magyar labdarúgó-válogatott Szlovákiával játszik barátságos mérkőzést. Északi szomszédunkkal korábban három alkalommal találkoztunk már: két 1-0-s vereség mellett egy gólnélküli döntetlent játszottunk, tehát egyelőre az első magyar győzelemre, illetve az első magyar gólra várunk. Természetesen a mérkőzés igazi tétje nem ez, hanem az, hogy nemzeti együttesünk további nemzetközi tapasztalatokat szerezve erősödjön az őszi vb-selejtezős nyitányra.
A körülmények ugyan rosszak voltak, ám a válogatott ennek ellenére jó hangulatban edzett a limasszoli hűvös estében
Czagány Balázs
A körülmények ugyan rosszak voltak, ám a válogatott ennek ellenére jó hangulatban edzett a limasszoli hűvös estében
A körülmények ugyan rosszak voltak, ám a válogatott ennek ellenére jó hangulatban edzett a limasszoli hűvös estében
Czagány Balázs
A körülmények ugyan rosszak voltak, ám a válogatott ennek ellenére jó hangulatban edzett a limasszoli hűvös estében

Várhidi Péter tervei szerint a magyar válogatott kedden este edzett volna Limasszolban, ezt az elképzelését azonban az időjárás és az élet alaposan átírta, adta hírül a MLSZ hivatalos honlapja, az mlsz.hu internetes oldal. Hétfőn ugyanis hűvös idő, gyenge világítás, rossz talajú pálya fogadta a mieinket, akik így a bajok mielőbbi orvoslásáért fordultak a rendezőkhöz.

Ennek köszönhetően azonban a délutánra tervezett edzés átcsúszott délelőttre, de a másfél óra munka legalább a megfelelő körülmények között zajlott. Ezúttal a pálya talajára sem lehetett panasza a magyaroknak, az időjárásra még kevésbé: a 20-22 Celcius fok igencsak eltér a késő délutáni-kora esti hűvöstől.

Az edzésen a meccset megelőző napok szokásos feladatait hajtották végre a játékosok, valamint kétkapus játék szerepelt a műsorban, amelynek során a kapitány többször is megállította az akciókat, hogy többféle variációt is kipróbáljon. Az edzés végét a pontrúgások gyakorlása jelentette. Valamennyi játékos egészséges, mindenki egyforma edzésmunkát végzett, olvasható a szövetség honlapján.

Bár a kedd délutánra tervezett edzés elmarad, nincs szabadfoglalkozás, hiszen dr. Nagy Sándor, a csapat pszichológusának vezetésével beszélgetésen és felmérésen vesznek részt a kerettagok.

A keddi délelőtt edzés és a szerda délutáni mérkőzés között azonban nagy az űr fizikai munka nélkül, így Várhidi Péter, ugyancsak terveitől eltérően, még szerda délelőtt is edzést vezényel, amely után kijelöli majd a szlovákok ellen kezdőként pályára lépő tizenegyét.

A szlovákokkal első ízben 1999. március 31-én mérkőzhettünk meg, méghozzá Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen. A nemzeti csapat 731. hivatalos összecsapásán az akkor Bicskei Bertalan által irányított magyar csapat Pozsonyban úgy játszott 0-0-s döntetlent, hogy tulajdonképpen közelebb állt a győzelemhez, mint házigazda ellenfele.

A visszavágóra június kilencedikén, Győrben került sor, a magyarok 18 ezer néző előtt gólnélküli első félidőt követően 1-0-ra kikaptak. Együttesünk lényegesen halványabb játékot mutatott be, mint alig két hónappal ezelőtt, ellenfelünk egy gyors kontrát fejezett be fejesgóllal, miután védelmünk nem állt feladata magaslatán.

A visszavágás lehetősége 2004. november 30-án jött el, akkor a Lothat Matthäus által irányított magyar csapat a thaiföldi Király-kupán szerepelt. Együttesünk az elődöntőben mérkőzhetett meg a szlovákokkal és szenvedett ugyancsak 1-0-s vereséget. Abból a csapatból már csak két védő, Juhász Roland és Vanczák Vilmos tagja a limasszoli keretnek. A többiek…

A kezdőként pályára lépők közül Vlaszák Géza, Kriston Attila, Stark Péter, Simek Péter, Rósa Henrik, Vincze Ottó és Kovács Péter neve ma már fel sem merül a kerethirdetésnél, viszont Tóth Balázs és Vadócz Krisztián ősszel még tagja volt Várhidi Péter csapatának. Csak a rend kedvéért jegyezzük meg: a szlovákok ellen csereként még beszállt Nikolov Balázs, Koplárovics Béla, Rajczi Péter, Kerekes Zsombor és Waltner Róbert.

A MAGYAR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT KERETE

KAPUSOK:
Balajcza Szabolcs Újpest FC
Fülöp Márton Sunderland AFC
Köteles László Diósgyőri VTK

VÉDŐK:
Balogh Béla Colchester United
Csizmadia Csaba SV Mattersburg
Juhász Roland RSC Anderlecht
Lőw Zsolt TSG 1899 Hoffenheim
Szélesi Zoltán RC Strasbourg
Vanczák Vilmos FC Sion
Vaskó Tamás Bristol City FC

KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Buzsáky Ákos Queen's Park Rangers
Hajnal Tamás Karlsruhe
Halmosi Péter Plymouth Argyle
Tőzsér Dániel AEK Athén
Vass Ádám Brescia
Huszti Szabolcs SV Hannover '96

TÁMADÓK:
Dzsudzsák Balázs PSV Eindhoven
Feczesin Róbert Brescia
Gera Zoltán West Bromwich Albion
Priskin Tamás Watford FC
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik