Várhidi: Magányos harcos voltam, de a fiatalok most bizonyítottak

Vágólapra másolva!
2007.08.23. 00:37
Várhidi Péter szövetségi kapitány szerint az Olaszország elleni 3-1-es győzelem annak a jele, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó úton jár. A szakember kiemelte: a csapat 1-0-s hátrányban is fegyelmezetten, a taktikai utasításokat teljes mértékben betartva futballozott, és kiváló csapatteljesítménnyel fordított a világbajnok ellen.
Megérdemelte a tapsot, rég szerzett ilyen szép estét a szurkolóknak
Meggyesi Bálint
Megérdemelte a tapsot, rég szerzett ilyen szép estét a szurkolóknak
Megérdemelte a tapsot, rég szerzett ilyen szép estét a szurkolóknak
Meggyesi Bálint
Megérdemelte a tapsot, rég szerzett ilyen szép estét a szurkolóknak

„Magányos harcos voltam a meghirdetett fiatalítással, de ezen a szép estén a fiatalok bebizonyították, hogy igenis lehet rájuk számítani és építeni” – fogalmazott a meccs utáni sajtótájékoztatón Várhidi Péter.

„Már az első félidőben is több lehetőségünk volt, mint az olaszoknak, a második játékrészben pedig, nulla-egy után megmutatta a társaság, hogy van tartása.”

„Hátrányban is fegyelmezetten, a taktikai utasításokat maximálisan betartva játszottak a fiúk – folytatta Várhidi –, és kiváló csapatteljesítménnyel, nagyszerű egyéni villanásoknak köszönhetően sikerült megfordítani az eredményt.”

Az utóbbi hetekben rengeteg bírálatot kapott szakvezető visszafogottan ünnepelte a sikert, amit utóbb így magyarázott:

„Egyrészt nagyon tisztelem az olasz válogatottat, az olasz játékosokat, a világbajnokot, és ez akkor is változatlan marad, ha most sikerült őket legyőzni.”

„Ennél fontosabb viszont, hogy én nem szeretek a reflektorfényben lenni, inkább hagytam, hogy a játékosaim élvezzék ki a győzelem ízét. Erről volt szó.”

„Amikor szövetségi kapitány lettem, nem kergettem hiú ábrándokat a munka nehézségét illetően, de végig hittem a futballistáimban, és most is hiszek bennük.”

„Noha ez csak egy barátságos mérkőzés volt, így az eredményt nem szabad túlértékelni, ami történt, az annak a jele, hogy jó úton járunk.”

VIDEÓ – A MAGYARORSZÁG – OLASZORSZÁG (3-1) MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


VÁRHIDI PÉTER…

HAJNAL TAMÁSRÓL:
„Már az első félidő végén jelezte, hogy meghúzódott, és abban állapodtunk meg, hogy amikor úgy érzi szól, és azonnal lehozom. Nagyjából negyedóráig bírta még.”

A HAJNAL HELYÉRE BEÁLLT FILKOR ATTILÁRÓL:
„Mindenképpen lehetőséget akartam adni neki, és nagyszerű, hogy ennyire felszabadultan, ilyen nagy elánnal futballozott a szélen.”

LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTTAK BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSE


A KEZDŐCSAPATOK:
MAGYARORSZÁG OLASZORSZÁG
Fülöp Buffon
Szélesi Oddo
Vaskó Cannavaro
Juhász Materazzi
Vanczák Zambrotta
Vass Ambrosini
Tőzsér Pirlo
Hajnal Quagliarella
Gera Aquilani
Priskin Del Piero
Dzsudzsák Toni
Szövetségi kapitány: Szövetségi kapitány:
Várhidi Péter Roberto Donadoni

Gólszerző: Juhász (63.), Gera (67.-tizenegyesből), Feczesin (76.) ill Di Natale (49.)
Csere:Tőzsér helyett Leandro, Hajnal helyett Filkor (59.), Priskin és Vanczák helyett Feczesin és Csizmadia (73.), Dzsudzsák helyett Halmosi (82.), Gera helyett Buzsáky (92.) ill. Toni, Oddo, Del Piero, Materazzi helyett Inzaghi, Grosso, Barzagli, Di Natale (szünetben), Aquilani h. Palombo (67.)

A MAGYAR–OLASZ ÖRÖKMÉRLEG

Mérkőzés Magyar győz. Olasz győz. Döntetlen Gólkülönbség
34 9 16 9 56-63
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik