A bazilikában lesz Puskás Ferenc végső nyughelye

Vágólapra másolva!
2006.11.18. 18:15
Immár hivatalos információ, hogy a budapesti Szent István Bazilikában helyezik örök nyugalomra a pénteken reggel, 79 éves korában elhunyt Puskás Ferencet – közölte Szöllősi György, a család és a Puskás Ferenc kegyeleti bizottság szóvivője.
Reuters
Reuters

A legendás labdarúgót, a világszerte legismertebb magyart a délutáni-esti órákban a katolikus egyház szertartása szerinti gyászmisével búcsúztatják, majd földi maradványait a katedrális altemplomának urnatemetőjében helyezik el.

A kegyeleti bizottság felkérte Koltai Gábor hírneves filmrendezőt az összes kapcsolódó ceremónia művészeti rendezésével.

Puskás Ferenc hamvait a reggeli órákban a róla elnevezett stadionban ravatalozzák fel, hogy a szurkolók és minden tisztelője leróhassa a kegyeletét.

Innen információink szerint államfőnek kijáró tiszteletadás mellett lassú menetben szállítják át a Dózsa György út–Hősök tere–Andrássy út útvonalon a Szent István Bazilikához.

Az esemény közvetítésére a Magyar Televízió sportosztályát kérte fel a kegyeleti bizottság vezetője, Schmitt Pál MOB-elnök.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik