Mészöly Géza: Szükség van Matthäusra

A nemzeti együttessel Skóciába tartott három magyar klubedző is, az újpesti Mészöly Géza, a pécsi Nagy Tamás és a győri Reszeli Soós István. A találkozó tanulságairól és a válogatottnál vendégségben eltöltött két napról kérdeztük a lila-fehérek szakvezetőjét, Mészöly Gézát.
- Két kollégám nevében is mindenekelőtt szeretném megköszönni, hogy a válogatottal tarthattunk Skóciába - kezdi Mészöly -, igazi élmény volt számomra. Én már a Margitszigeten csatlakoztam a csapathoz és a szállóból végig velük tehettem meg a Skóciáig vezető utat.
- Minden percben a csapattal lehettek?
- Igen, kivéve a taktikai értekezletet, ott nem akartuk megzavarni a kapitányt abban, hogy "négyszemközt" a csapatával lehessen. De nem maradtunk le semmiről, mert Lothar már ezt megelőzően, még a csapathirdetés előtt leült velünk és szakmázgattunk egy kicsit.
- Mit jelent ez esetben a szakmázgatás?
- Elmondta az alapfelállást, a taktikát, hogy mit szeretne játszani a csapattal. Továbbá Simekkel külön is elbeszélgetett, azon is részt vehettünk, a szakmai stábbal egyetemben.

- Korábbról ismerte a szövetségi kapitányt, mármint a köszönőviszonyon túl?
- Amikor az FTC-t legyőztük az Üllői úton, azt követően beszéltünk hosszabban először. Tetszett neki a csapatom játéka és úgy éreztem a beszélgetés végén, hogy futballról alkotott szemléletemmel szimpatikussá váltam számára én is, mint ember és mint szakember egyszerre. De az is nagyon jólesett és megtisztelő volt, amikor a meccs előtti közös vacsoránál dr. Bozóky Imre MLSZ-elnök külön köszöntött hármunkat. Jó, hogy így közeledik egymáshoz a válogatott szakmai vezetése és a klubokban a játékosokkal dolgozó edzők, erre már korábban is voltak próbálkozások. Édesapám és Garami József is külön kiemelte ennek fontosságát, de aztán ideje korán elhaltak ezek a nagyszerű kezdeményezések.
- Mivel nyertük meg a skótok elleni meccset?
- Lehet, hogy furcsán hangzik, de én már a meccs előtt éreztem: ez meglehet.
- Mire alapozta ezt a meglátását?
- Ez egy edzői megérzés volt. Amikor látja az ember, hogy minden stimmel, jól sikerült a mérkőzés előtti edzés, a bemelegítés és az egész program olyan flottul ment, hogy kellő tartást és önbizalmat adott. Persze lehet így is vereség a vége, de azért ebből lehet következtetéseket levonni a későbbiekre. Komolyan mondom, le a kalappal Pellady Péter és Hrutka János előtt, akik a háttérben ezeket a szervezési feladatokat elvégzik, nekem személy szerint Franciaországot juttatták az eszembe, ott találkoztam hasonló profizmussal.
- Régebben, mondjuk az ön idején, ez nem így működött a válogatottnál?
- De, akkor is rendben volt minden, de ahogy akkor percre pontosan, most másodpercre pontosan passzolt az egész. Utazáskor már az öltözete is egységes volt a társaságnak, tényleg úgy néztünk ki, mint egy csapat. Apró lépések ezek, de azt Lothar is több nyilatkozatában hangsúlyozta már korábban: apró lépésekkel tudjuk utolérni az európai középmezőny elejét. Ezek tényleg apró dolgok, de mi most ezekben tudtunk mielőbb eredményt felmutatni.

- No azért az sem árt, ha berobban a válogatottba egy Huszti Szabolcs vagy nemzetközi piacon is felfigyelnek egy Simek Péterre vagy éppen egy Stark Péterre?
- Természetesen. Kicsit lehet, hogy most hazabeszélek, de Simek Peti játéka különösen is tetszett. Fizikailag nagyszerűen bírta és taktikailag is maximálisan megoldotta a feladatát. Persze ki kell emelnem Huszti Szabolcsot is, aki a meccs egyik hőse volt. A találkozó kulcspillanatának érzem így utólag a büntetőt, amelyet először ugye be kellett fújni, aztán pedig belőni. Szerencsére egyikkel sem volt gond. A második félidőben a skótoktól többet vártam, de hátul remekül zártunk és védekezésből indulva még támadásokra is maradt erőnk
- Mivel nyertük meg a meccset három góllal?
- Egyre inkább kezd egymásra találni, egymásra hangolódni a válogatott és a kapitány. Összefogás, egység jellemzi ezt a társaságot, erre lehet építeni a jövőben, akkor szép eredményeket érhetünk el a világbajnoki selejtezőkön. És szeretném külön kiemelni Lothar személyét, akire minden játékos feltétel nélkül felnéz és elfogad tőle mindent: taktikát, tanácsot. A Servette elleni kupameccs előtti napon ellátogatott hozzánk az öltözőbe, megtisztelte jelenlétével a csapatomat, talán nem is kell mondani, ez is mekkora lelki plusz volt a fiúknak.

---- Megszokhattuk, hogy a brit csapatok az elmúlt években, évtizedekben hagyományosan a 4-4-2-es hadrendben lépnek pályára mind klubszinten, mind a válogatott mérkőzésein, egy rövid időszakot, az angol válogatott Terry Venables-korszakát leszámítva, amikor az 1996-os, hazai Eb-n a kapitány söprögetővel és két emberfogóval küldte pályára játékosait, de a skót válogatott időtlen idők óta négy egyvonalban játszó védővel veszi fel a küzdelmet az ellenfelek ellen.
Éppen ezért volt kissé meglepő, hogy most három valódi középső védővel (Caldwell, Pressley, Webster) álltak fel a britek, és mellettük két felfutó védőt is jelölt a német származású kapitány, Berti Vogts. A mérkőzés folyamán azonban kiütközött, hogy ez a felállás nagyon kísérleti jellegű, hiszen már a szünetben kiemelte Caldwellt, és visszaállt a négyvédős rendszerre. A két felfutó védő egyébként csak részben teljesítette a feladatát, mert amíg a bal oldalon Naysmith rendre zavart próbált okozni védelmünkben, addig a jobb oldalon Holt talán ha egyszer látogatott át a magyar térfélre, igaz, az a beadása komoly gólveszélyt jelentett. Más kérdés, hogy a védekező feladatát. A kapuban a fiatal David Marshallra a Barcelona elleni BL-remeklése hívta fel a közvélemény figyelmét, és bár a 19 éves hálóőr általában tartalék Douglas mögött, Vogts most őt állította a kapuba, és a tizenegyesről és Huszti bombájáról nem tehetett, a harmadik gólnál pedig hatalmas balszerencséje volt.
Annak ellenére (vagy talán éppen emiatt), hogy megerősített védelmet küldött pályára Vogts, addig a középpályán inkább a kreatív játékosok voltak túlsúlyban, hiszen Fletcher, Ferguson és Quashie is jobban ért a szervezéshez, mint a védekezéshez, éppen ezért a középpályán általában képtelenek voltak megállítani a magyar támadásokat. Ez még skót szempontból a kisebbik baj volt, a nagyobbik az, hogy sem a Manchesterben a tartaléksorba száműzött Fletcher, sem pedig a Blackburn történetének egyik legdrágább igazolása, a súlyos sérüléséből éppencsak visszatért Ferguson nem tudta a kezébe ragadni a karmesteri pálcát, a legaktívabb Quashie volt, ám ő főleg lövéseivel próbálta magát észrevétetni.
Valamennyi javult a helyzet a második félidőben, amikor McFadden visszalépett, de az agilis Everton-játékos hátrahúzódásával, illetve a szintén erőszakos, de másfél évvel ezelőtti súlyos sérülése előtti remek formáját még mindig keresgélő Kenny Miller talán idő előtti lecserélésével a támadásaik is elvesztették veszélyességüket. Ha már Miller lecserését emlegettük, akkor meg kell említenünk, hogy Berti Vogts cseréi abszolút nem jöttek be, főleg a támadósorba beküldött Crawford bakizott nagyot. ---- Ez egy olyan meccs volt, amikor a magyar válogatottról csak kiemelten lehet szólni, hiszen nemzeti tizenegyünk minden csapatrésze remekül teljesített.
A kapuban Király Gábor régi önmagát idézte, hiszen hiába nyertünk három góllal, a mérkőzés elején többször kellett bravúrral közbeavatkoznia, majd a későbbiekben is jól jött ki a beívelésekre. A védelem magabiztosan állt a lábán, mi is a három belső védős formációt választottuk, ahol Juhász és Tóth fogott embert, míg Stark középen szabad ember volt. Közülük talán utóbbit lehet a leginkább kiemelni, aki láthatóan bizonyítani akart a Nottingham Forest vezetőinek: érdemes őt leszerződtetni. A védelemnek egy nagyobb megingása volt csak, amikor Tóth András Thompson elé rúgott egy felszabadítást, ám a skót annyira meglepődött, hogy fölélőtte a labdát.
A középpálya két szélén Bodnár és Huszti emberfelettit dolgozott, felfutásaikat általában jó beadással fejezték be, mi több Huszti még bombagólt is rúgott távolról. A belső középpályások közül Molnár Balázs volt az aktívabb, igaz, sok labdát eladott, de emellett hasznos teljesítményt nyújtott, akárcsak Fehér Csaba, akit az utóbbi időben inkább a szélen láthattunk játszani, Matthäus azonban most belülre állította. A középpálya és a csatársor között játszó Simek és Gera egyaránt jól illeszkedett a csapat játékába, a West Bromwich Albion újdonsült játékosa remek ollózásokkal, valamint jó passzokkal vétette magát észre, míg Simek a gyorsaságát próbálta kamatoztatni a néha valóban nehézkes skót védőkkel szemben.
Elöl Torghelle próbálta felvenni a harcot Pressleyékkel, ám egy összecsapás után a magyar játékos sántikálni kezdett, és bár megpróbálta folytatni, cserére volt szükség. A helyette beálló Kovács Péter próbálta tartani a labdát, és bár a kapura kevéssé volt veszélyes, a vezető gólunk előtti tizenegyes kiharcolása az ő nevéhez fűződött. A többi cserének kevés ideje volt, hogy számottevően segítse a magyar csapat játékát, de ők is igyekeztek.