Visszatérne a válogatottba

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2003.06.20. 21:55
Címkék
A sérülés mindig rosszul jön a sportolóknak, de Pető Tamás akkor szenvedett súlyos térdszalagszakadást, amikor remek formában játszott. A NAC Breda középpályása tavaly remek teljesítményt nyújtott mind csapatában, mind pedig a magyar válogatottban. Az egykori újpesti játékos teljesítményével kiérdemelte, hogy meghatározó játékossá váljon a holland gárdában.
Az akkor még Henk ten Cate vezette társulat eredményesen futballozott, és ez nagyrészt a magyar labdarúgóknak is köszönhető volt, hiszen Pető mellett Fehér Csaba és Babos Gábor is a Bredában szerepelt. Pető Tamás utolsó néhány mérkőzésén nemhogy kifogástalanul játszott, többször bevette az ellenfelek kapuját is, mígnem megtörtént a baj…– A sérülés mindig a legrosszabbkor jön, és ez az én esetemben szó szerint igaz – kezdi Pető Tamás. – Akkor szakadt el a térdemben a szalag, amikor pályafutásom legjobb játékát nyújtottam. Azóta sok minden történt velem, nehéz időszakon vagyok túl. Szerencsére az operáció jól sikerül, így esélyem van rá, hogy júliusban már futballozhassak.– Gondolom, elege van az orvosokból, kórházakból. Ha jól tudom, végre pihenésre is van lehetősége: hogyan telik a nyara?– Kissé megviseltek a sorozatos vizsgálatok, viszont azóta, amióta Magyarországon vagyok, kikapcsolódhattam. Három hetet töltök itthon, és eddig minden nagyon jól sikerült. Most éppen a szűkebb családdal Hévíz mellett nyaralunk. Azonban már fejben a felkészülésre gondolok, remélem, minden rendben megy majd, és a következő szezon első meccsén már én is a pályán lehetek.– Mikor kezdheti el az edzéseket?– Én egy-két héttel előbb elkezdem a különedzéseket, mint a csapat többi tagja. Természetesen járnom kell rehabilitációs foglalkozásokra is. A csapat július hetedikén kezdi meg az alapozást, én egy héttel később csatlakozok a társaimhoz. – Mit szól a válogatott teljesítményéhez? Gondolja, hogy ha felépül, újra szerepelhet a nemzeti csapatban?– Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerült az utolsó két mérkőzés. Remélem, legalább a második helyre odaérünk. Hogy leszek-e még válogatott, arra csak azt tudom mondani, hogy reménykedem benne. Beszélgetek a kapitánnyal, és ő is biztat. Ha ismét formába lendülök, minden elképzelhető.– És mik a jövőbeni tervek, marad Hollandiában?– Nagyon jól érzem magam, és nem mellesleg a családom is szeret itt lenni. Jól kijövök a két magyar társammal is, Fehér Csabával és Babos Gáborral, sokat segítünk egymásnak. Még két évig köt ide a szerződésem, és ezt mindenképp szeretném kitölteni. Ha azonban a Breda vezetősége igényt tartana rám két év múlva is, szívesen maradok.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik