Kisvárda: csapattársa sérülése miatt lett kapus Kovács Marcell

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.01.19. 09:44
Kovács Marcell megbízható teljesítményt nyújt a Kisvárda kapujában – a fiatal játékos töretlenül hisz abban, hogy csapatával kiharcolja az élvonalban maradást (Fotó: Kovács Péter)
Záhonyi gyerekként Kisvárdán lett NB I-es kapus Kovács Marcell, aki nem csupán a fiatalszabály miatt akar a csapat első számú kapusa lenni.

Halad az úton, amelyet gyerekként megálmodott magának.

A Záhonyból származó Kovács Marcellnek sohasem volt kérdés, hogy labdarúgó akar lenni, igaz, nem kapusként kezdte. A Kisvárda Master Good játékosa megfordult a Diósgyőr és a Ferencváros utánpótlásában is (U14-ben már védett Kisvárdán), hogy aztán a felnőttfutballba három évvel ezelőtt a Fradi NB III-as csapatában kóstoljon bele. Hamar szintet lépett, hiszen a 2022–2023-as idényt az NB II-es Soroksárnál töltötte (amelyben 21 bajnokin kapott lehetőséget), tavaly nyáron pedig Kisvárdára került, és bár csapata sereghajtóként zárta az őszt, bizonyította, lehet rá számítani.

„Ahogy elkezdtem járni, rögtön rúgtam a labdát, a szüleim szerint azonnal látni lehetett, nem vagyok ügyetlen – mondta lapunknak a várdaiak törökországi edzőtáborában készülő Kovács Marcell. – Rengeteget köszönhetek nekik, hiszen autóval sokszor vittek a különböző tornákra – többek között Romániába, Ukrajnába és Szlovákiába is –, és bár apu megyei szinten védett, vele ellentétben eleinte a mezőnyben futballoztam. Aztán az egyik torna előtt megsérült a kapusunk, és amikor az edzőnk megkérdezte, ki akar beállni a kapuba, azonnal jelentkeztem. Nyolc-kilenc éves lehettem akkor, és bár utána még játszottam a mezőnyben, tizenegy évesen végleg kapus lett belőlem. Eddig úgy alakul a pályafutásom, ahogyan elterveztem, de nem is lehet kérdés, szeretnék még feljebb jutni. Az NB III-ban Házi László volt a kapusedzőm, neki, valamint a Ferencváros korábbi védőjének, Szűcs Mihálynak köszönhetem, hogy feljebb léphettem, Soroksáron Végh Zoltán és Lipcsei Péter bizalma jelentett sokat, majd jött a kisvárdai lehetőség, amelyet Révész Attilától kaptam meg, valamint a közös munka Sandro Tomiccsal. Augusztus tizenegyedikén egy álmom vált valóra, amikor az MTK Budapest elleni gól nélküli meccsen bemutatkozhattam az első osztályban – az piros betűs ünnepnapként marad meg nekem. Korábban egyébként kétszer is védtem a Hidegkuti-stadionban, egyszer nulla-nulla lett az eredmény, majd a Soroksárral kettő-egyre nyertünk, ezt jó előjelnek vettem, úgy éreztem, valami elkezdődött a pályafutásomban. Persze ha a csapat nem nyer, hiányérzetem van, mindig azon agyalok, mire lett volna szükség, hogy jobb eredményt érjünk el. Az ősz sajnos nem úgy alakult, ahogyan reméltük, de a végére kiegyenesedtünk, és bár a folytatás nem ígérkezik könnyűnek, hiszek benne, hogy kiharcoljuk a bennmaradást!”

A kisvárdai labdarúgók szerdán korán keltek, hajnali háromkor indultak Bécsbe, este érkeztek meg a törökországi Sidébe (ahol egymás után a harmadik évben készülnek), csütörtök délelőtt tengerparti átmozgatással kezdődött az edzőtábor, a délutáni gyakorláson pedig már a labda is előkerült. A 20 éves Kovács Marcell tudja, Sandro Tomic kapusedzőnél jó kezekben van, és bár posztriválisa, Danijel Petkovics montenegrói válogatott, azért dolgozik, hogy a tavasszal is megkapja a bizalmat.

„A bemutatkozó mérkőzésemen még Milos Kruscsics volt a vezetőedző, utána Gerliczki Máté majd Mátyus János irányított, utánuk érkezett Feczkó Tamás. Nem szokványos helyzet ez, de végig San­dro Tomic volt a kapusedző, ez azért segítette a munkámat. Nem vagyok könnyű helyzetben, hiszen válogatott riválisom van, próbálok tanulni Danijel Petkovicstól, ugyanakkor meg akarom mutatni, nem csak a fiatalszabály miatt kapok lehetőséget, egyértelműen első számú kapus akarok lenni. Nem könnyű a sorsolásunk, viszont három hazai bajnokival kezdünk, bízom benne, jó sorozattal felzárkózunk a középmezőnyhöz. A Kisvárdának első osztályú a kerete, de ezt be is kell bizonyítanunk, ehhez lehet egy lépcsőfok, hogy megtanulunk nyerni már a felkészülési meccseken is.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik