MLSZ: a szövetség állítja, nem került ki bizalmas információ az utánpótlástáborokból

Vágólapra másolva!
2009.08.07. 19:34
Címkék
Komoly vihart kavart Both József, a Győri ETO képzési és szakmai igazgatója csütörtöki, klubhonlapon megjelent nyilatkozata. Both – ahogy arról az eto.hu cikke nyomán az NSO is beszámolt – tisztességtelenséggel vádolta meg az MTK szakembereit, állítva, többéves szerződéssel rendelkező játékosaikat csábítgatják a budapestiek. Serényi Péter, az MLSZ sajtófőnöke elmondta, tőlük nem kerülhettek ki bizalmas információk.

„Két klub belügye is lehetne akár ez a történet, azonban a nyilatkozat egy része kiterjed az MLSZ-re, ami fals információkon alapul. Az MLSZ soha, semmilyen formában nem segédkezett abban, hogy két klub egymás játékosait elszipkázza” – reagált honlapunknak Serényi Péter.

„A kilencvenhatos korosztály egy kéthetes, nagyon sikeres edzőtáborozáson van túl, ahol minden a játékosok szakmai előlépését szolgálta. Az edzőtáborban rögzítettük a felmérések adatait, ám hangsúlyozom, hogy a nyilvánosságra került adatokból semmi sem bizalmas, szigorúan és kizárólag szakmai adatok váltak mások számára is hozzáférhetővé, telefonszámok és más személyes információk semmiképp sem” – mondta Serényi Péter.

„Egy – nem mellesleg sikeres – edzőtábor, amelyen az ország legjobb 13-14 éves játékosai vesznek rész, értelemszerűen felkelti a szakemberek érdeklődését, épp ezért zárt kapuk mögött folyt minden foglakozás Őze Tibor táborvezető és Jámbor László fejlesztési igazgató elvárásai és ellenőrzése szerint, így egyetlen FIFA-licences menedzser vagy kívülálló szakember sem láthatta a fiatalokat” – nyilatkozta a sajtófőnök.

Megkeresésünkre Both József elmondta, megérti, ha az MLSZ részéről zokon vették nyilatkozatát, ám nem a szövetséget tartják felelősnek az ügyben, hanem egy folyamatra szerették volna felhívni a figyelmet. A szakember bővebben nem kívánt nyilatkozni, mert Győrben vizsgálják még az ügyet, az eredményeket jövő héten nyilvánosságra is hozza a klub.

Both annyit még megjegyzett, hogy felvették a kapcsolatot az MLSZ-szel is az ügyben, ám Serényi Péter nem tudott hivatalos levélről.

 Az eredeti cikket ide kattintva olvashatja el! 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik