Tizenhét sportolónknak csak az olimpiai arany hiányzik

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2012.07.06. 15:15
null
Cseh Lászlónak már csak az olimpiai arany hiányzik a tökéletes éremkollekcióhoz (fotó: Tumbász Hédi)
Lassan teljessé válik a magyar ötkarikás csapat: jelen állás szerint 159 sportoló képviseli majd hazánkat Londonban. Közülük tizennégyen már elmondhatják magukról, hogy olimpiai bajnokok, világbajnoki címmel harmincegyen, Európa-bajnokival pedig negyvenhárman büszkélkedhetnek. Heten vannak olyanok, akik mindhárom titulust begyűjtötték már: a kajakozó Douchev-Janics Natasa, Kovács Katalin és Kammerer Zoltán, a kenus Vajda Attila, valamint a vízilabdázó Biros Péter, Kásás Tamás és Kiss Gergely.

 

Akiknek egy nagy trófea hiányzik: a magyar csapatban tizenhat olyan sportoló van, aki már begyűjtötte a világ- és Európa-bajnoki címet, s csak az olimpiai arany nincs a kollekciójában. Ők a következők: a tornász Berki Krisztián, a sportlövő Sidi Péter, az úszó Gyurta Dániel, Cseh László és Hosszú Katinka, a kajakozó Kökény Roland, Fazekas-Zur Krisztina, Kozák Danuta és Szabó Gabriella, az öttusázó Kasza Róbert, Marosi Ádám, Kovács Sarolta és Tóth Adrienn, a vívó Imre Géza, a vízilabdázó Drávucz Rita és a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezős.

Közülük persze nem mindannyian olimpiai versenyszámban szerezték az eddigi aranyérmeiket – az öttusázók például csapatban és váltóban állhattak a dobogó tetején, csak Marosi az, aki egyéni vb-arannyal is rendelkezik –, de ez jelen esetben nem is szempont, a lényeg, hogy világ- és Európa-bajnoknak mondhatják magukat.

Azon versenyzőink, akik közülük megszerzik Londonban az elsőséget, egy igazán elit névsorhoz csatlakoznak, hiszen nem is annyira sokan, mindössze hatvanöten mondhatják el magukról, hogy mindhárom világversenyen győzedelmeskedni tudtak. Csak néhány név azok közül, akiknek ez nem sikerült: Zsivótzky Gyula, Balczó András, Székely Éva, Keleti Ágnes, Kárpáti Rudolf, Rejtő Ildikó, Kulcsár Győző, Gyarmati Dezső, Kárpáti György, Polyák Imre, Kovács Antal, Papp László, Hammerl László és Wichmann Tamás.

Bármennyire is hihetetlen, a neves hiányzók közül jó néhánynak nem is az olimpiai arany hiányzik, hanem vagy a világ- vagy az Európa-bajnoki cím. Ez részben annak is a következménye, hogy több sportágban hosszú ideig nem rendeztek vb-t vagy Eb-t. Atlétikában például 1983-ban volt az első világbajnokság, de a vizes sportágakban is csak tíz évvel korábban, míg ökölvívásban 1970-ben. Kajak-kenuban, öttusában és vívásban meg jó ideig Európa-bajnokságot nem rendeztek.

Elsőként ez a speciális triplázás a sportlövő Halasy Gyulának sikerült, aki 1924-ben lett olimpiai, 1932-ben világ-, 1936-ban pedig Európa bajnok (nem mellesleg: sportlövőink közül rajta kívül ugyanez csak Igaly Diánának sikerült még).

Egy évvel később aztán több vívónknak is összejött a mesterhármas. Ebben a sportágban ugyanis 1937-ben rendeztek először vb-t, s az itt aranyérmet nyerő kardcsapat tagjai közül öten – Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kovács Pál, Rajcsányi László és Rajczy Imre tagjai voltak az egy évvel korábban ötkarikás elsőséget szerző gárdának, s ők korábban már Európa-bajnoki aranyat is ünnepelhettek. Ezen a vb-n a győztes női tőrcsapatnak tagja volt Elek Ilona is, akinek szintén már csak a vb-arany hiányzott a repertoárjából.

Sokáig ők maradtak az egyedüli triplázók a már fentebb említett okok miatt, s a sportágon belül is csak kevesen csatlakozhattak hozzájuk, mert ezt követően legközelebb csak a nyolcvanas években, majd éves rendszerességgel 1991-től rendeztek Európa-bajnokságokat, így az azt megelőző évtizedek legjobbjai kimaradtak a körből. A vívók közül Gedővári Imre volt a következő, aki 1978-ban világ-, 1981-ben Európa-, majd 1988-ban olimpiai bajnok lett. Az akkori aranyérmes csapat tagjai közül Bujdosó Imre, Nébald György és Szabó Bence is utolérte őt 1991-ben, de rajtuk kívül ez már csak a párbajtőröző Nagy Tímeának sikerült vívóként, 2000-ben.

A világháborút követően a kajak-kenusok számára nyílt meg a halmozás lehetősége. Az 1956-ban olimpiai bajnok Urányi János és Fábián László egy évvel később Európa-bajnok, 1958-ban pedig világbajnok is lett, majd csatlakozott hozzájuk az 1960-ban olimpiai aranyérmes Parti János is. Ezt követően azonban náluk is hosszú szünet következett, ugyanis 1969 után legközelebb 1997-ben rendeztek Eb-t.

Ekkor a kenus Horváth Csaba és az azóta tragikusan fiatalon elhunyt Kolonics György „húzta be" a hiányzó aranyat. 2000-ben Kőbán Rita néhány hónappal előzte meg az olimpiai bajnok kajaknégyes három tagját, Kammerer Zoltánt, Storcz Botondot és Vereckei Ákost. Ritának ugyanis csak az Eb-arany hiányzott már, míg a fiúknak az olimpiai.

A hajó negyedik tagja, Horváth Gábor ekkor még híján volt az Európa-bajnoki címnek, ám ezt a következő évben pótolta. A 2004-es Eb-n a kenus Novák Ferenc és Pulai Imre, majd az olimpián (az akkor még nem Douchev) Janics Natasa és Kovács Katalin révén bővült a sor, melynek végén jelenleg Vajda Attila áll, aki Pekingben tette fel a koronát pályafutására.

Birkózásban Kozma István (1967), Varga János (1968), Hegedűs Csaba (1976), Kocsis Ferenc (1980) és Farkas Péter (1992), súlyemelésben Földi Imre (1972) és Baczakó Péter (1980), tornában Magyar Zoltán (1976), Borkai Zsolt (1988), Ónodi Henrietta (1992) és Csollány Szilveszter (2002), úszásban Darnyi Tamás (1988), Szabó József (1988), Egerszegi Krisztina (1991), Rózsa Norbert (1996) és Kovács Ágnes (2000), öttusában a Fábián László (1991), Martinek János (1991), Mizsér Attila (1993) trió, valamint Vörös Zsuzsanna (2004), ökölvívásban pedig Kovács István (1996) tudott triplázni.

Külön említést érdemelnek férfi vízilabdázóink, akik a kilenc olimpiai arany és tizenkét Európa-bajnoki cím mellett „csak" kétszer nyertek világbajnokságot, így náluk ez jelenti a legszűkebb keresztmetszetet. Az első vb-n, 1973-ban aranyérmet nyerő gárdából Bodnár András már ekkor olimpiai bajnok volt, Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Konrád Ferenc, Molnár Endre, Sárosi László és Szívós István viszont csak az 1976-os montreali olimpián tette teljessé a kollekcióját.

A második világbajnoki címre harminc évet kellett várnunk. Abból a gárdából ugyancsak nyolcan – Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás és Vári Attila – nyertek korábban Európa-bajnokságot és olimpiát is.

Összesen tehát hatvanöten alkotják a veretes névsort, s közülük heten Londonban is indulnak. Ugyanakkor tizenheten vannak azok, akik már csak az olimpiai aranyra várnak, azzal lenne meg a triplájuk. Hogy közülük hánynak sikerül ezt megszerezni, ma még nem tudhatjuk, de az már most biztos, hogy mindegyikőjüknek nem, hiszen a négy öttusázó közül optimális esetben is – amennyiben mindkét számot magyar versenyző nyeri – legfeljebb az egyik férfi és az egyik női versenyzőnk lehet tagja a klubnak. Mindenesetre reménykedünk, hogy minél nagyobb számmal növekedjen az „elit" tagsága.

 

A MAGYAR OLIMPIAI CSAPATBÓL...
Olimpiai bajnokok:
Biros Péter (vízilabdázó)
Hosnyánszky Norbert (vízilabdázó)
Janics Natasa (kajakozó)
Kammerer Zoltán (kajakozó)
Kásás Tamás (vízilabdázó)
Kiss Gergely (vízilabdázó)
Kovács Katalin (kajakozó)
Madaras Norbert (vízilabdázó)
Steinmetz Ádám (vízilabdázó)
Szécsi Zoltán (vízilabdázó)
Vajda Attila (kenus)
Varga Dániel (vízilabdázó)
Varga Dénes (vízilabdázó)
Varga Tamás (vízilabdázó)
Világbajnokok:
Berki Krisztián (tornász)
Biros Péter (vízilabdázó)
Cseh László (úszó)
Drávucz Rita (vízilabdázó)
Fazekas-Zur Krisztina (kajakozó)
Gyurta Dániel (úszó)
Hirling Zsolt (evezős)
Hosszú Katinka (úszó)
Imre Géza (vívó)
Janics-Douchev Natasa (kajakozó)
Kammerer Zoltán (kajakozó)
Kásás Tamás (vízilabdázó)
Kasza Róbert (öttusázó)
Kiss Gergely (vízilabdázó)
Kökény Roland (kajakozó)
Kovács Katalin (kajakozó)
Kovács Sarolta (öttusázó)
Kozák Danuta (kajakozó)
Kulifai Tamás (kajakozó)
Madaras Norbert (vízilabdázó)
Marosi Ádám (öttusázó)
Sidi Péter (sportlövő)
Szabó Gabriella (kajakozó)
Szécsi Zoltán (vízilabdázó)
Szilágyi Áron (vívó)
Takács Orsolya (vízilabdázó)
Tóth Adrienn (öttusázó)
Tóth Dávid (kajakozó)
Vajda Attila (kenus)
Varga Tamás (evezős)
Varga Tamás (vízilabdázó)
Európa-bajnokok:
Lőrincz Tamás (birkózó)
Bácsi Péter (birkózó)
Deák Bárdos Mihály (birkózó)
Ungvári Miklós (cselgáncsozó)
Mészáros Anett (cselgáncsozó)
Joó Abigél (cselgáncsozó)
Hirling Zsolt (evezős)
Varga Tamás (evezős)
Dombi Rudolf (kajakozó)
Fazekas-Zur Krisztina (kajakozó)
Kammerer Zoltán (kajakozó)
Kökény Roland (kajakozó)
Vajda Attila (kenus)
Janics Natasa (kajakozó)
Kovács Katalin (kajakozó)
Kozák Danuta (kajakozó)
Szabó Gabriella (kajakozó)
Kasza Róbert (öttusázó)
Marosi Ádám (öttusázó)
Kovács Sarolta (öttusázó)
Tóth Adrienn (öttusázó)
Sidi Péter (sportlövő)
Berki Krisztián (tornász)
Cseh László (úszó)
Gyurta Dániel (úszó)
Kis Gergő (úszó)
Verrasztó Dávid (úszó)
Dara Eszter (úszó)
Hosszú Katinka (úszó)
Jakabos Zsuzsanna (úszó)
Kapás Boglárka (úszó)
Mutina Ágnes (úszó)
Pars Krisztián (atléta)
Póta Georgina (asztaliteniszező)
Risztov Éva (úszó)
Tóth Krisztina (asztaliteniszező)
Verrasztó Evelyn (úszó)
Imre Géza (vívó)
Mohamed Aida (vívó)
Biros Péter (vízilabdázó)
Kiss Gergely (vízilabdázó)
Kásás Tamás (vízilabdázó)
Drávucz Rita (vízilabdázó)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik