Olimpia: Madarász ipponnal kapott ki üzbég ellenfelétől

2012.08.01. 12:26
Címkék
Búcsúzott a londoni olimpiától Madarász Tamás. A 90 kg-osok között versenyző dzsúdósunk ipponnal kapott ki az üzbég Dilshod Chorievtől.

A magyar versenyző a 16 között mutatkozott be az ötkarikás játékokon, és Ázsia-bajnok ellenfele négy perc után hajtott végre rajta ipponértékű akciót. Korábban mindkét dzsúdós kapott egy-egy figyelmeztetést.

„Ebben a meccsben sokkal, sokkal több volt, győztesen is kijöhettem volna belőle, így nagyon csalódott vagyok. Nem jelentett hátrányt az, hogy két és fél hónapos volt a felkészülésem, az sem, hogy erőnyerő voltam – erre a négy percre büszke lehetek, de csalódást jelent a kiesés. Körbenéztem a csarnokban, „elmentettem”, amit lehetett, a folytatást pedig meglátjuk” – nyilatkozta Madarász az MR1 Kossuth rádiónak.

A női 70 kg-os súlycsoportban Mészáros Anett német ellenféllel szemben kezdi meg szereplését.

 

Legfrissebb hírek

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
11 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
14 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
33 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
52 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
2 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája