Olimpia: Cseh önbizalma visszatért, Pulai újabb csúcsra tör

Vágólapra másolva!
2012.08.03. 13:51
Címkék
Mint ismert, döntőbe jutott a férfi 4x100-as vegyes váltónk. A magyar úszók bizakodva várják a holnapi finálét, amelybe országos csúccsal jutottak be, ráadásul Cseh László az egyéni rekordját is megjavította hátúszásban.

„Nagyon jó időt úsztam, ötvenen megjavítottam az egyéni rekordomat: ilyen az, amikor visszajön az önbizalma egy sportolónak. A döntőben kemény dolgunk lesz, egy helyezéssel elégedettek lehetnénk – kezdte Cseh László a Nemzeti Sport Online-nak. – A tegnapi napom a kétszáz vegyes döntőjével, majd az utána megtartott, sokáig elhúzódó sajtótájékoztatóval kicsit későn ért véget, de már hozzászoktunk, hogy éjfél előtt nem fekszünk le, úgyhogy amint azt az időm mutatja, ez nem volt annyira zavaró. Persze teljesen pihenten mást lehet kihozni belőle."

„Az én szavam volt a döntő abban, hogy több alkalommal is elmentem terheléses vizsgálatra az év során. Hiszek benne, jó dolognak tartom, és a debreceni Európa-bajnokságon történtek azt bizonyították, hogy van létjogosultsága is. Nem tudtam, nem gondoltam arra, hogy ebből probléma lesz, lehet. A felkészülésem során minden rendben volt, ami itt történt, az az én hülyeségem volt, semmi más" – tette hozzá Cseh.

Gyurta Dániel úgy látja, van még bőven tartalék a magyar váltóban, míg Kozma Dominik szerint nehéz fináléra van kilátás.

„A döntőben megcélzom a 47-es időt, noha a kétszáz során nem fáradtam el annyira, mint most – mondta Kozma Dominik. – Más tud cserélni, mi nem, viszont van másfél napunk a fináléig. A riválisok közül számunkra egyszerre verhető mindenki és senki."

„Helyezésben, egyéni és újabb országos csúcsban gondolkodhatunk a döntőben" – tekintett előre az elődöntő után Pulai Bence.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Imre hat, Lukács négy gólt szerzett az El-ben

Kézilabda
18 perce

Örök nyugalomra helyezik a héten Kopeczky Lajost

Minden más foci
18 perce

A Lyonnál folytatja a Real brazil tinédzsere – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
40 perce

Raffaele Palladino vette át Ivan Juric helyét az Atalanta kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

A Mladost ellen sem tudott pontot szerezni a Vasas a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
1 órája

Erste Liga: a Dunaújváros pályaválasztóként Újpesten, a BJA Fehérváron tudott nyerni

Jégkorong
1 órája

Férfi kosár Ek: magabiztos győzelmet aratott a Falco Dániában

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosár BL: 15 pontos előnyt adott le, és kikapott Pozsonyban az Olaj

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik