London 2012: testi sértéssel vádolják Bene Barnabás atlétát

2012.05.03. 11:40
Címkék
Életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják Bene Barnabás olimpiai kerettag atlétát egy a Pécsi Törvényszéken folyó büntetőperben – adta hírül az Új Dunántúli Napló csütörtökön.

Az ügyészség szerint a PVSK futója tavaly egy ismert pécsi szórakozóhelyen összeszólalkozott egy agresszíven viselkedő férfival, aki szidalmazta, meglökte, majd az utcán meg is ütötte a távozni készülő sportolót. Bene Barnabás a földre került, de miután felállt, megrúgta támadóját.

A férfinak a barátja, az atlétának az edzője akart segíteni, végül Bene és trénere elfutott a helyszínről. Mivel azonban a megrúgott férfinak kilyukadt a tüdeje, a futó ellen eljárás indult, ahogy támadója és annak barátja ellen is.

Az atléta a lapnak nyilatkozva azt mondta: aznap barátaival és edzőjével tartózkodott a szórakozóhelyen. Az agresszív, ittas férfi azt kérte rajta számon, hogy kikezdett a barátnőjével, ilyesmi azonban nem történt. Szerinte a férfi nem a rúgástól, hanem akkor sérülhetett meg, amikor az incidens során ő ráesett.

Az életveszélyt okozó testi sértés kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható, de Bene Barnabás bízik a felmentésében. A lap által megkérdezett ügyvédek szerint a sportoló vélhetően jogos védelmi helyzetben volt.

Bene Barnabás 1500 méter síkfutásban szeretné kiharcolni a londoni indulási jogot. A 3 perc 38 másodperces B szint eléréséhez egy másodpercet kell faragnia jelenleg eredményén –olvasható a baranyai napilapban.

Legfrissebb hírek

„Az utolsó tánc, ahogyan mondani szokták” – Giroud hosszabbított Lille-ben

Francia labdarúgás
38 perce

MotoGP: csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni futam szervezői

Egyéb autó-motor
42 perce

Nem jött össze a szabadkártya, a mieink már biztosan lemaradnak a férfi kézi-vb-ről – távol került az olimpia is

Kézilabda
56 perce

Ökölvívóedzésekkel is támogatja a hátrányos helyzetű településeken élő fiatalokat az Álombajnokság 2.0 – Videó

Egyéb egyéni
1 órája

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2 órája

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik